– Az, hogy Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, több mint bűn, hiba – mondta a Válasz Online-nak adott interjújában Szinetár Miklós.
A rendező 51 éven át tanított a Színművészetin megszakítás nélkül, Vidnyánszky Attila is a tanítványa volt, sőt, „a szíve csücske”. „Attila utána az Operában rendezett nálam elsőrangú Kisvárosi Lady Macbethet és remek Jenufát. Debrecenben láttam tőle aztán olyan Turandotot, amelynél megrendítőbbet azóta sem, és életem legeredetibb Borisz Godunovját is ott és tőle láttam” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Nemzeti Színházban is szerette a rendezéseit.
Azzal kapcsolatban, hogy Vidnyánszky szerint őt a liberális háttérhatalom üldözi, Szinetár úgy fogalmazott, hogy „vannak nyilatkozatai, amelyek méltatlanok a művészi rangjához”
„Attilának nem lett volna szabad igent mondania erre. Egyrészt: aki ennyi állást tölt be egyszerre, miközben nagyon sok előadást is rendez, az megkérdőjelezi, hogy betölti-e azokat a hivatalokat rendesen. Másrészt egy ilyen patinás egyetem életében bekövetkező ekkora változásnál feltétlenül szükséges a konszenzus. Olyasvalakire van szükség, akit a szakma többsége elfogad. Azért nem értem a viselkedését, mert az a Vidnyánszky, akit én ismerek, tehetséges művész, ráadásul tényleg szeretetre méltó ember” – fogalmazott Vidnyánszky színművészetis kuratóriumi elnöksége kapcsán.
„Ha Attila ma is az, akit én megismertem, akkor most azt kell, hogy mondja: nem boldogok tőlem, köszönöm szépen, mégsem csinálom. Már csak saját büszkesége okán is le kellene mondania a kuratóriumi elnökségről. Annál ő jelentősebb személyiség, hogy ott legyen csak azért is, még akkor is, ha ennyi jelentős ember elutasítja a személyét.”
Szerinte „ezt a feszült helyzetet úgy lehet most feloldani, hogy Vidnyánszky Attila fölényesen és elegánsan lemond a teherről, amit a kuratórium elnöksége jelent”.
Szinetár Miklós arról is beszélt, hogy „vannak a hangos, agresszív megmondóemberek is, akik magukat nagyon liberálisnak tartják. Ezek sok kárt okoznak. Ők nem liberálisok, hanem egyszerűen az aljadék alértelmiség. Nem csináltak igazi karriert, kevés dolog sikerült nekik, ezért hordába verődve akarnak mindig mindenbe beleszólni – mi mást tudnának kezdeni magukkal?”
A rendszerváltás előtti médiát a maival összehasonlítva azt mondta: „akkor tényleg nem volt sajtószabadság, ma pedig állítólag demokráciában élünk. Éppen ezért visszatetsző, ha az adófizetők pénzéből fenntartott televízióban csak meglehetősen egyoldalú propagandát látunk. Ez hosszú távon mindenki számára kártékony.”
„Ma, egy demokráciában a körülményekből sokkal többet kellene kihozni. Akkoriban a kulturális és ismeretterjesztő műsorokban olyan rendszerkritika is előfordult, ami a mai állami televízióban elképzelhetetlen. Láthatunk-e ma a közsszolgálatiban olyan, a hazai rendszert támadó műsort, mint ahogy annak idején Dérynél? Tévéjátéka, A talpsimogató pellengérre állította a bolsevik diktatúrát. Hol van ma az állami televízióban egy Hofi? A mai közszolgálat nem vállal semmi rizikót. Mi annak idején próbálkoztunk kockázatos témákkal is, Sára Sándorék Don-kanyar filmjével például – amiatt le is váltottak” – fogalmazott.
