A Kelet nevében

A kormány az elmúlt években az EU-ban és NATO-ban egyaránt „gonosz herpeszes Ödönke” lett. Kellőképpen megutáltatta magát, de ez belpolitikai státuszát nem veszélyeztette, márpedig tudjuk, hogy Orbán Viktornak a külpolitika is belpolitika. Nem az a helyes nemzetközi lépés, amely Magyarország helyét és szerepét hosszú távon is stabilabbá teszi a nagyvilágban, hanem az, amely megerősíti itthoni monopol hatalmát. Az, hogy a kormány a nyugati szövetségesek szemében olyan lett, mint a szőrét hullató, sunyi, vidéki róka, nem számít. A lényeg, hogy ők szőrüket borzoló borznak érezhessék magukat. Az fontos igazán.

Persze sokan megrémülnek ettől az elhúzódó mutatványtól, és már-már azt festik a falra, hogy Orbán Viktor kivezet bennünket mind az EU-ból, mind a NATO-ból, de ez teljesen alaptalan félelem. Ez a zsaroló potenciál éppen arra épül, hogy tagjai vagyunk a két nagy szervezetnek, ahonnan nagyon nehezen lehet kizárni valakit. A második világháború és a hidegháború után senki sem gondolta volna, hogy valaki majd visszaél ezzel az aszimmetriával (=bekerülni könnyebb, mint kikerülni). Ki is akarhatná kockára tenni, destabilizálni belülről azt, amit olyan nehéz volt összerakni? Orbán Viktor azonban viszonylag gyorsan rákapott a zsarolópotenciál ízére. Tudta, hogy ki nem rakják, mert azzal nemcsak ő veszít, hanem a közösség is, ezért egyre jobban kezdte feszíteni a húrt. (Abba most ne menjünk bele, hogy kinek és minek az érdekében. Az egy másik cikk.) De a lényeg: nem akar kilépni, hiszen nemzetközi súlyát – ami valójában egy illúzió – éppen annak köszönheti, hogy ő meg meri tenni azt a nyugati szövetségesi rendszerben, amit senki más. Ezt a hívei bátorságnak, az ellenfelei gonoszságnak tekintik. Valójában csak számítás és felelőtlenség.

• „Ez az egész Nyugat–Kelet-ellentét nagyon súlyos és torz leegyszerűsítés.”
• Nem kell mindent a szemeteseb dobni, ami Kelet.
• Hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni abból, amik vagyunk?