A kert vége

Gyermekkorom nagy részét a nagyszüleimnél töltöttem. Gyakran vittek el anyámék ide, a tanyára, vagy ahogyan mifelénk nevezik, szállásra. A tornácos házhoz nagy kert is tartozott, amelyben nemigen lehetett gazt találni. Azóta, saját két négyzetméteres kertemet rendezgetvén, utólag is ámulok: vajon hogyan történhetett ez? Nagyapám mindig tisztán, rendben tartott minden növényt, üres pillanataiban fogta a kapát, és elpusztította a gyomot.

Dinnyét is termesztett, nem is akármilyet. Gyönyörű, nagy, kerek sárgadinnyék voltak, sárga és zöld béllel, édesek, nagyapó mindig tudta, melyiket kell levenni. Egészen biztos tudása volt ez ügyben is, ahogyan az időjárást is pontosan megjósolta. Ha kint voltak a földeken, akár tűző napon, és ő azt mondta: induljunk, senkinek nem volt ellenvetése, tudta mindenki, hogy eső, vihar lesz. Szó nélkül hallgatott mindenki rá, és hazament.