Ahol a tét a túlélés: hosszú évek után dől el Lázár és Márki-Zay párharca

Ahol a tét a túlélés: hosszú évek után dől el Lázár és Márki-Zay párharca

Lakossági fórum Hódmezővásárhelyen (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Politikai megsemmisülés vagy a régóta várt leszámolás az ellenféllel? Költői túlzásnak hangzik, de tényleg ez a tétje az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és Lázár János, a Fidesz egykori minisztere párharcának Csongrád-Csanád megye 4. számú választókerületében. A politikusok már évek óta riválisok, de egymással szemben még sosem kellett elindulniuk. Ki nevethet a végén, ki hasonlít kit a güzüegérhez, és hogy jön ide a trambulin? Hódmezővásárhelyen próbáltuk megfejteni.

Miért kell, hogy mindig fene híres polgármestereink legyenek itt, Hódmezővásárhelyen? – könnyen ezt a bosszankodó választ kaphatja az ember, ha a helyi politikai viszonyokról kérdez a városban. Mi is így járunk, ráadásul felelni sem tudunk a kérdésünkre kifakadó idősebb asszonynak. Pedig felvetése jogos: tényleg állandóan országos karriert is befutó politikusok nyerik el a város vezetésének jogát az utóbbi időkben.

A város volt polgármestere, a térség jelenlegi képviselője, Lázár János nevét talán keveseknek kell bemutatni: miniszterként a kormányinfókon hétről hétre az újságírók elé állt, igaz, négy évvel ezelőtt felhagyott az országos politikával – egyesek szerint azért, mert elfogyott körülötte a levegő –, azóta helyi ügyekre koncentrál. (Elődje a szintén országosan ismert néhai Rapcsák András volt.)

Ehhez hasonlóan Márki-Zay Péterről is már mindenki tudja, hogy 2018 óta Hódmezővásárhely polgármestere, 2022-ben pedig már miniszterelnöki babérokra is tör – na és persze Lázár képviselői helyére. Ugyan nyilvánvaló, hogy a két politikus évek óta egymás vetélytársa, eddig még sosem kellett közvetlenül egymás ellen indulniuk. Márki-Zay kétszer is polgármester lett – de egyszer sem Lázár Jánossal szemben, ahogy 2018-ban Lázár is úgy lett képviselő, hogy nem Márki-Zay volt az ellenfele. Ám egymás távolról kóstolgatásának vége, és a tét mindkét politikus számára hatalmas. 

• De vajon mit gondolnak a politikusokról a hódmezővásárhelyiek?
• Milyen esélyekkel indulnak a jelöltek?
• Mit ígérnek a politikusok a helyieknek a következő 4 évre?
• Mi az, amiben Márki-Zay Péter szerint még Orbán Viktor is nekik drukkol?
• És mégis hogyan egyeztethető össze a miniszterelnöki poszt a képviselőséggel?

A válaszokat és a teljes riportot a Magyar Hang március 25-én megjelent, 2022/13. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!