Bezárások Orbán országában

Nem éppen a jó kormányzás holtbiztos jele, hogy a megdráguló energiaszámlákra hivatkozva ősszel egymás után jelentették be Magyarországon a művelődési intézmények, színházak, uszodák bezárását, az ügyfélszolgálatok nyitvatartásainak megkurtítását, 366 postahivatal lakat alá vételét. A Fidesz fellegvárában, a második legnagyobb magyar városban, Debrecenben ritkábban fognak járni a villamosok és a trolibuszok. A magyar emberek nem fizethetik meg a háború árát! – hallhattuk a kormánypárt harsány és harcos kijelentését, igaz, ez sem ma volt, hanem még a választási kampány idején. (Ó, jaj, miért is nincs mindig választási kampány? Akkor továbbra is lubickolhatna mindenki az olcsó rezsi kellemes, langyos vizében…) De ha már pénzről van szó, a magyar állampolgárok és vállalkozások által befizetendő adó mennyisége – az inflációnak is köszönhetően – nominálisan nő, ám a közszolgáltatások minősége ennek ellenére további romlásnak indult. Nem lenne elvárható, hogy a hivatalok legalább a meglévő színvonalat tartani tudják, ha már azon emelni képtelenek? Nem érne meg ez a helyzet egy nagy „Hova a csudába megy el az én adóm?” elnevezésű tüntetést? Lehetne egy jó alapos, nyilvános vitát folytatni, hogy vajon az energiaválság felmentést ad-e a hatalom gyakorlóinak a magas szintű közszolgáltatások biztosításának minimum erkölcsi kötelezettsége alól…

Persze ehhez polgárok sokaságából álló lakosságra volna szükség, amelynek tagjai már általános iskolás korukban megtanulják, hogy majdani választópolgárokként igenis kell politizálniuk és a megfelelő jelölteket és pártokat a törvényhozásba juttatniuk, akiktől aztán elvárják és számon is kérik a közpénzek megfelelő felhasználását. Ehhez képest az 1990-es évek elejétől fogva az számított rendes embernek, aki azt vallotta, hogy a pártok nem valók az iskolába, a csúnya politikát pedig ki kell zavarni onnan. Az sem volt feltétlenül baj, ha a tanár a társadalomismeret órák egy részén (vagy akár egészén) a történelem érettségi tételekre készítette fel a diákjait, hiszen a jelent és ennek politikáját jobb elkerülni. Az ördög művének tekintett iskolai politizálással szemben állt a jóság keresztjének tekintett politikamentes iskola, amelynek következtében generációról generációra hagyták el olyan diákok az iskolát, akik nagyon keveset tudtak a politikai élet mechanizmusairól, például a közpénzek elköltésének alapvető szabályairól (kivéve, ha maguk jártak utána szorgosan ennek a témakörnek – ugye ez kellően életszerűnek hangzik…?). A még a szocializmusban nevelkedett nemzedékek meg eleve nem is hallhattak a versengő többpártrendszer működéséről, legfeljebb annyit, hogy az a munkásosztályt elnyomó kapitalista-tőkés rend terméke.

• Mi Orbánék szerencséje?
• És mitől tarthatnak?

A teljes cikket a Magyar Hang november 11-én megjelent, 2022/46. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!