Egy komáromi család nem vállalta az akkugyárral járó kockázatokat, inkább elköltözött

Nem csak az ég borús, hanem a hangulatom is, mert szakadó esőben autózom a komáromi akkumulátorgyár felé, ahol jó eséllyel órákig a szabadban leszek. A rádióban Oloffson Placid atyára emlékeznek. A bencés szerzetest a világháború kitörésének évében, 1939-ben szentelték pappá. Egy évig káplán volt Győrszentivánban – mondja a műsorvezető –, majd Komáromba került, mint tábori lelkész. Égi jel – jut eszembe, hiszen éppen győrszentivániak érkeznek Komáromba, igaz, nem Placid atyára emlékezni. Hanem azért, mert hogy megnézzék az akkugyárat. Ugyanis hozzájuk is terveznek egyet, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg.

A kávézóban is csak ez a téma

Túl korán érkezem a városba, ezért megállok egy benzinkútnál kávézni. A reggeli időpont miatt többen is így tesznek. Az első kortyig sem jutok, máris jönnek a történetek az akkumulátorgyárról. Szigorú titoktartási szerződést kell aláírniuk a dolgozóknak, így ez nem hivatalos, de higgyem el – mondja egy helyi férfi –, hogy az egyik tartályt nem jól eresztették le, ezért amikor újratöltötték, kifolyt belőle a vegyi anyag, megolvasztva a sógora bakancsát. – Hát igen – mondja egy asszony –, olyan részek is vannak a gyárban, ahová ki van írva, hogy nem szabad bemenni, mert meddőséget okoz. Mindenkinek van egy sztorija.

• Hogyan fogadták kollégánkat a komáromi akkugyárnál?
• Mi a helyzet most a Győrszentivánra tervezett üzemmel?
• Mitől tartanak leginkább a helyiek?

A teljes cikket a Magyar Hang március 3-án megjelent, 2023/9. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!