Mit keres Gombocz Zoltán a Gellért-hegyi szőlőben?

Sosem gondoltam volna, míg a Gellért-hegyen bele nem csavarogtam, hogy újra találkozom vele. A tanrendi javaslatnál lényegesen többször látogatott „Szófajtan, alaktan” vizsga (már) tét nélküli perceiben az ELTE Múzeum körúti campusának A épületében, a róla elnevezett nagyelőadóban szemeztem jóval méretarányt eltúlzó, bronz arcmásával. Ezért hát az egyébként (s vélhetően Artúr nevű rokona miatt is) kedélyes név, „Gombocz Zoltán”, akaratlanul is megpróbáltatások és megaláztatások szinonimája lett fejemben.

Így, mikor rendszeresnek füllenthető sétáim egyikén a Ménesi útba futva egy kis utca végén az ő nevét olvasom, rajtaütésszerűen véghangzóhiányos névszótövek és birtoktöbbesítő jelek alternánsai rohannak meg, hogy szinte beleszédülök. Mit akar tőlem itt a Ménesi, Bakator és Somlói delejháromszögében ez a nyelvész, ez a nagy hatású pedagógus, néhai egyetemem néhai dékánja, aki Melich Jánossal a Magyar etimológiai szótár, mellette a Magyar Nyelv és a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztője, Gombocz Endre botanikus bátyja? Mit?

Mert azt tudom, hogy a dombon a Dunától a Budai Arborétumig, a Gellért tértől a Sánc utcáig úton-útfélen borvidékekbe, szőlőfajtákba, direkt vagy rejtettebb szőlős-boros utalásokba botlik az ember szobron, cégéren, márványés utcatáblán. Van itt Villányi út, Ménesi út, Badacsonyi utca; Somló(i)ból lépcső, út, köz is – de némi csavarral a Hegyalja is érthető ekképpen. Serleg, Vincellér, Szüret, Kocsány, Csap – utca mind, és így vagy úgy, de valamennyi kötődik a szőlőhöz, borhoz (a csap hordón, illetve metszett tőkén ehhez is, ahhoz is). Aztán Bakator: világos – Rezeda: Balaton-felvidékieknek nem kell magyarázni.