Orbán Viktor 60. A kormányfő közelgő születésnapja előtti napokban egykori politikustársait, ismerőseit kérdezzük cikksorozatunkban arról, hogyan emlékeznek rá. Milyennek ismerték meg? Mennyit változott harminc év alatt? Mi volt fontos számára? Egykori osztálytársának, Hermann Róbert történésznek tesszük fel kérdéseinket.
– A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban volt a kormányfő osztálytársa. Milyennek találta őt, amikor megismerte?
– A kortársaihoz képest érett, határozott, önálló személyiség volt. Nagyon olvasott. Emlékszem, hogy amikor a tanév elején kötelező mezőgazdasági munkán vettünk részt, odafele menet mindig a szépirodalmi élményeiről mesélt. Olvasta például Solohovtól a Csendes Dont, amit én, bevallom, azóta sem.
– Mennyiben élt akkor önben másfajta kép róla, mint amelyet ma megszokottnak mondhatunk? Miben volt más? Miben volt nagyon ugyanolyan?
– Nagyon közvetlen, jó kapcsolatteremtő készségekkel rendelkező személy volt, aki azonnal megtalálta a helyét egy társaságban. Nyilván nehéz összehasonlítani egy 14-18 éves kamaszt egy hatvanas politikussal, de a határozottsága és a gyors áttekintőképessége már akkor megvolt. Meghallgatott másokat, de soha nem követte szolgaian mások véleményét, s nem különösebben zavarta az, ha valaki pozíciójából fakadóan erőfölényben volt vele szemben.
– Csendes, visszahúzódó ember volt? Milyen témák keltették fel az érdeklődését? Gondolok itt a közélettől akár távol esőkre: zene, filmek, autók, nők, bármi.
– Nem volt harsány, de csendesnek sem mondanám, nem volt egy szemlélődő alkat. Szívesen volt társaságban, lett légyen szó házibuliról, focimeccsről, közös kocsmázásról vagy valamilyen iskolai rendezvényről. Érdekelték a filmek, az irodalom és sok minden más – de ez ebben az életkorban általában mindenkinél így van.
– Volt egy kialakult baráti köre, vagy igyekezett mindenkivel jóban lenni? Vezető típusnak tűnt?
– A gimnázium korábban lánygimnázium volt, s ez a „hagyomány” még a mi időnkben is élt, ti. a diákok háromnegyede lány volt, egynegyede fiú. Emiatt például a többi osztály srácaival együtt voltak a tornaóráink, s minden fiút ismertünk az évfolyamon (meg eggyel fölöttünk és alattunk). Így mindig volt 8-10 ember, akivel többé-kevésbé szorosan együtt voltunk. Viktor emellett focizott a MÁV Előrénél, ami szintén kitágította a kapcsolati rendszerét, tehát inkább egymást átmetsző körökről beszélhetünk ez esetében. Nagyjából második végétől volt egy szűkebb, nem formalizált „önképzőkörünk”, amibe hatan-heten jártunk, általában valamelyik kocsmában/cukrászdában vagy egyikünk lakásán találkoztunk. Nem volt vezető típus, pontosabban, nem tört vezérségre, de másodév végén szerintem szinte az egész gimi ismerte, s volt tekintélye. Valamikor negyedikben volt egy szavazás arról, hogy ha az osztályban valamilyen konfliktusban dönteni vagy „ítélni” kellene, kire szavaznánk. Elsöprő többséggel ő végzett az első helyen.
– Milyen gyakran beszélgettek a gimnáziumban, illetve a későbbiekben?
– Négy éven keresztül padtársak voltunk (kivéve a matek- és a fizikaórákat, ahol harmadikban külön ültettek minket), ami önmagában gyakori beszélgetésekkel járt. Sokszor találkoztunk és beszélgettünk délutánonként, meg a téli, tavaszi és nyári szünetekben. Később ez megritkult, előbb az egy év sorkatonaság, aztán meg amiatt, hogy ő jogra, én bölcsészkarra mentem tovább.
– Nyilatkozta már, hogy későbbi osztálytalálkozókra is rendszeresen elment a mostani kormányfő. Nosztalgiázni szoktak ilyenkor főleg, gimnáziumi emlékeket kibeszélni? Kínosan kerülik a politikát? Vagy elő-előkerül a téma?
– Főleg nosztalgiázni szoktunk, meg arról beszélgetünk, hogy kivel mi van, mit tudunk a volt tanárainkról, de azért néha előkerül a politika is. Nyilván nem lehet teljesen „visszafiatalodni” ilyenkor, de próbálkozunk.
