Petőfi egy év

Petőfi egy (sok) szobor. Petőfi, az egy rádió. Lobogónk: Petőfi. A Petőfi egy híd (és nem a legszebb). Petőfi egy MGTSZ (mezőgazdasági termelőszövetkezet), egy médiacsoport (media group, you know). Petőfi Sándor érettségi tétel, Petőfi Sándor általános iskola és gimnázium. Petőfi Sándor a legtöbb magyarországi közterület (fej-fej mellett Ady Endrével és annak versbeli nagyapjával, Dózsa Györggyel). Petőfi Sándor művelődési ház, sőt központ, sportegyesület, sőt -központ. Petőfi egy szelet sütemény (kávés, alkoholos), Petőfi rostélyos (gombóccal). Petőfi díj, a közép-európai népek szabadságáért meghozott áldozatok és teljesítmények elismerésére (2019-ben Szájer József és Lezsák Sándor, következő évben Kónya Imre és Deutsch Tamás érdemelte ki). Petőfi más néven „Talpramagyar Sándor”, akinek „lírai költeményeiben a következő szépségeket találjuk, úgymint: 1. népies egyszerűség, 2. nemzeti hazafiság, 3. trópusok és figurák, 4. fiúi szeretet anyja iránt, 5. szerelmi költészet stb.” (Karinthy). Petőfi egy év, egy bicentenárium. Petőfi márciusi ifjú, Petőfi eltűnt a ködben.

Petőfi Sándor legrövidebb életrajza (születési hely, idő, halálozási hely, idő) mind a négy pontján kérdőjeles. Ne vitassuk, mert lehet, szabad inkább szimbólumot gyártani. Nem szükséges ugyanis fontosnak tartani, hogy Kiskőrösön vagy Szabadszálláson született (a kiskőrösieket és a szabadszállásiakat leszámítva), hisz utcája, táblája, szobra – emléke minden magyar településen van, az pedig, hogy halála időpontja és helye ismeretlen, csak megerősíti, hogy a költő halhatatlan. Kis bizonyosság, hogy 2023-ban van születésének 200. évfordulója, ebből arra következtethetünk, hogy 1823-ban született, és ez elég indok arra, hogy ünnepeljük a költőt. Nem a manapság is divatos emlékezetgyári munkások módjára, hanem valahogy úgy, ahogy egy régebbi, 110 évvel ezelőtti évforduló kapcsán a Petőfi revíziója című cikkében írta a korszakos kritikus, Schöpflin Aladár a Nyugatban: „Petőfit vissza kell hódítani magunknak, az egész magyar olvasóközönségnek. Nem azt a frázissal bélelt tenoristát, akivé az eszthetikai olajnyomat-készítők tették, hanem azt a költőt, aki valóban élt, ember volt, emberi hibákkal és erényekkel és aki a maga ember-voltát egy nagy művész eszközeivel nyilvánította ki a számunkra.”