A videóbíró is csak ember

Ki ne vágyna igazságos döntésekre a sportban? Hiszen a versengés szellemétől idegen a részrehajlás: győzzön a jobb, és ne az, akinek a javára tévednek. A labdarúgásban az objektív ítéletek ígéretét a VAR (video assistant referee), vagyis a videóbíró hozta el. Megannyi legendás hiba után úgy tűnt, a technológia segítségével végre kiküszöbölhetők ezek, és a játék mostantól az igazságos küzdelemről szól majd. Mára világossá vált, hogy a VAR is csak „ember”, és a tévedést képtelenség kizárni a fociból. Ennek esett áldozatul Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool is, amelytől a Tottenham elleni rangadón egy szabad szemmel is jól láthatóan szabályos gólt vettek el, egészen abszurd körülmények között. Az eset után ismét fellángolt a vita a videóbíró szükségességéről.

Szakadjunk el egy pillanatra a (sport)történelmi tényektől, és egy csábítóan anakronisztikus gesztussal utaztassuk vissza a videóbírót az időben. Képzeljük el, mi történt volna, ha visszanézik Diego Maradona „Isten kezével” szerzett, legendás gólját az 1986-os mexikói világbajnokságon az angolok elleni negyeddöntőben? Vagy az angol Geoff Hurst találatát a németek elleni 1966-os vb-döntőn? A legfájóbb esetet pedig csak óvatosan idézzük fel: mi van, ha az 1954-es döntőn Puskás Ferenc egyenlítő gólja mégis szabályos volt?

A vélt vagy valós tévedések, a játékvezetői hibák a foci szerves részévé, a sérelmek pedig a szurkolói identitás meghatározó elemévé váltak. Mivel a tévedés már csak ezért sem tűnt könnyen kivezethetőnek a labdarúgásból, a VAR-ra való átállás is hosszú időbe telt. Ennek persze prózai okai is voltak: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) féltette a meccseket a folyamatos játékmegszakítástól és a hosszú percekig tartó ellenőrzés után megváltoztatott ítéletektől. Többévnyi VAR-ral a hátunk mögött úgy tűnik, a félelem nem volt alaptalan.

• Hogy lett VAR-unk?
• Miként alakította át a focit?
• Milyen változásokat hoz a Liverpool meccsén elkövetett hiba?