Kultúrkampf a Fidesz pitvarában

Orbán János Dénes és L. Simon László a Tusványoson (Fotó: Facebook/L. Simon László)

Jól odamondogatott egymásnak a Tusványoson L. Simon László költő, a kulturális területért felelős egykori államtitkár és Orbán János Dénes, a Magyar Idők című kormányközeli napilap kultúra rovatának vezetője, a 1,5 milliárd forint közpénzzel kitömött állami íróakadémia igazgatója. A beszélgetés harmadik résztvevője a mostanában jobboldali sajtómunkások össztüze alatt álló Prőhle Gergely volt, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.

Hirdetés

Akik ott voltak, azt mondják, tényleg izgalmas volt. Ugyanis arról folyt a vita, hogy az Orbán-kormány nyolc esztendeje tartó országlása után is az a helyzet, hogy Magyarországon hátrányos helyzetben vannak az úgynevezett baloldali liberális körhöz nem tartozó írók, költők, művészek. Mindeközben állítólag közpénzzel tömik a baloldali liberális alkotókat.

Ha ez így van, tényleg gáz. Ha pedig ez nem igaz, akkor egy nagy nekifeszüléssel eltervezett figyelemeltereléssel állunk szemben. Amíg azon ügyködnek egyre nagyobb sikerrel a Fidesz holdudvarához tartozó közvélemény-formálók, hogy kirobbantsák a kultúrharcot a magyar írók, költők között, addig legalább nem Mészáros Lőrinc legújabb közbeszerzései vagy az OLAF friss jelentései borzolják a kedélyeket az értelmiségi körökben. Egyébként úgy nehéz lesz megnyerni a kultúrharcot, ha nem születnek meg a várva várt remekművek az úgynevezett jobboldali írók, költők jóvoltából. Én például – Hofi nyomán – akkor sem tudnám átúszni a Balatont, ha az Orbán János Dénesre bízott összes pénzt nekem adnák. Nem tudok úszni – ugyanis.

„Senki sem attól lesz jó író, hogy balliberális vagy konzervatív”

Ha a Fidesz erővel formálná a kulturális életet, az többe kerülhet, mint amennyit hoz – irodalmárokat kérdeztünk a kultúrharc új fejezetéről.

Mint ahogy az is igaz, hogy a „ballibsi” körhöz sorolt írók akkor is képesek lesznek figyelemre méltó műveket létrehozni, ha egy peták támogatást sem kapnak az államtól. Az igazságtalan elnyomás valahogy mindig jó művek létrehozásához segíti az alkotókat, míg a tejben-vajban fürösztés nem biztos, hogy elősegíti a tehetség kibontakoztatását.

Egy nem túlságosan jó hírű belügyminiszter mondta a múlt században a 30-as évek derekán, hogy „súlyos következményekkel járhat, ha egy nemzet rossz irodalmon nevelődik.”

De vajon ki dönti el, hogy milyen a rossz irodalom? Kétszáz évvel ezelőtt Antoine de Rivarol fogalmazta meg, hogy „a jó ízlésű emberek az irodalom ítéletvégrehajtói”. Akkor már csak azt kellene eldöntenünk, hogy kiket tekintünk jó ízlésű embereknek. Van abban is valami igazság, hogy a pártállami diktatúrában kontraszelekcióval kiválogatott emberek is kerültek egyetemi katedrákra, és abban is, hogy a baloldali alkotók által szervezett körök a 90-es fordulat után is összetartóak voltak, egymást segítették, a körön kívüliekről pedig vagy nem vettek tudomást, vagy lesajnálóan nyilatkoztak a teljesítményükről.

De térjünk vissza L. Simon és Orbán vitájára. L. Simon – az Index tudósítása szerint – mindjárt a beszélgetés kezdetén nekiszegezte a kérdést Orbán János Dénesnek, hogy ugyan mondja már el, mi alapján osztályozzák az írókat a Magyar Időknél, mi alapján döntik el, hogy valaki jobb-, vagy baloldali.

Mire Orbán János Dénes úgy próbált védekezni, hogy ő csak balliberális körökről beszélt, és nem a jó írókkal van baja, hanem azzal, hogyan és kiket tálaltak a magyar olvasóknak az elmúlt évtizedekben. Szerinte bizonyos írókat kiemeltek, míg másokat igazságtalanul elhallgattak Sajnálatos módon hozzátette azt is, hogy ő például Parti Nagy Lajost tartja az egyik legjobb magyar kortárs költőnek. L. Simon erre azt mondta, éppen Parti Nagy az egyik, akit igazságtalanul emeltek fel, és hogy „senki nem merte kimondani, hogy Parti Nagynak komoly problémái vannak az anyanyelvvel”.

A vita tetőpontján L. Simon arról beszélt, hogy nem kellene a balliberálisok sorsára jutni, ahol a politikai tábort a saját értelmisége szalámizta föl. Később Orbán János Dénes kijelentése, miszerint „Ha egyszer minket (sic!) megszavaztak, a kultúrpolitikánkat is megszavazták!”, komolyan kihozta a sodrából L. Simont, aki emelt hangon jelentette ki, hogy „A politikusokat, bennünket választottak meg, nem az írókat!” Mire Orbán János Dénes bocsánatot kért azért, hogy azonosulni mert a kormánypárttal.

Békés: Konzervativizmus kell, nem durván ellenzéki írások

Felálltak Ablonczyék a Kommentár folyóirattól, mandineres fiatalok érkeznek. Schmidt Mária-interjúval érkezik a következő lapszám.

Prőhle Gergely arról beszélt, hogy ennek a vitának szerinte nem intézményi szinten kell megjelennie. Az intézménynek szerinte az egyenlő esélyek megteremtése a feladata. „A tehetségnek és az alkalmasságnak felül kell tudnia emelkedni azon, hogy az adott író, költő mit gondol a politikai rendszerről”. Prőhle szerint „amikor ennyire drámai a helyzet, káros az a megközelítés, ami fellistázza azokat az írókat, akik nem illeszthetők a NER-be. Abszurdnak nevezte az utóbbi időben tapasztalt Esterházy-fóbiát, majd felhozta a Terror Háza Kutatási igazgatója, Békés Márton írását, aki szerint új kulturális mércére lenne szükség, meg kéne szabadulni például attól, hogy Esterházy a jó író. Prőhle szerint nem elég felsorolni, hogy kit nem kellene olvasni, meg kellene nevezni azokat is, akiket meg igen.

Orbán János Dénes egyébiránt a legnívósabb egyetemünkről, az ELTE-ről degradálóan nyilatkozott. Úgy fogalmazott, hogy szerinte „az ELTE hallgatóinak fi ngjuk sincs arról, milyen Kányádi költészete, de órákig tudnak beszélni Esterházyról, és ők fogják tanítani a gyerekeinket”, ennek megfelelően. L. Simon erre azt mondta, ő az ELTE-n végzett, és azt ajánlja, „néha érdemes lenne megnézni belülről, nem felülni ócska toposzoknak”.

Elgondolkodtam azon, vajon Orbán János Dénesnek hogy esne, ha annak az egyetemnek a színvonalát illetően fogalmaznánk meg kétségeinket, amely neki egyetemi diplomát adott? (És csak zárójeleben jegyezném meg, hogy bár irodalmi tanulmányaimat a gimnáziumban fejeztem be negyven évvel ezelőtt, de kiváló kortárs költőként nekem például előbb jutna eszembe Buda Ferenc, Ágh István, Csukás István vagy Tandori Dezső neve, mint akit ő piedesztálra emelt. Ebből is látszik, hogy nem csupán politikai ízlésben lehetnek különbségek, hanem irodalmi ízlésben is.)

Békés Márton: Mi vagyunk a forradalom – a teljes interjú

A Terror Háza kutatási igazgatója kultúrharcról, Esterházy Péterről, Pruck Pálról, Kertész Imréről.

És ha ez nem lett volna elég, miután L. Simon szenvedélyesen sorolta, miként lehet magyarként megmaradni a Kárpát-medencében és ezzel megőrizni kultúránkat, és az Orbán-kormányok hogyan rajzolhatnak ki egy ívet, amit már kurzusnak nevezhetünk, Orbán János Dénes azzal vágott vissza, hogy „ezt Orbán Viktor dolga lesz elmondani szombaton”.

Egészen elképesztő, hogy egy napilap szerkesztője előbb a kormánypárttal azonosítja magát, azt állítván, hogy a választáson a Fidesz kultúrharcos kultúrpolitikáját is megszavazták, majd amikor L. Simon, pártjának egyik jelentős politikusa kormányának kultúrpolitikájáról beszél, Orbán János Dénes kioktatja, hogy erről Orbán Viktor dolga lesz beszélni. Mint ha tudná, hogy Orbánnak mi lesz a dolga, miről kell majd beszélnie.

Az is kérdés, vajon miként képes egy lap kulturális rovatának a vezetőjeként objektív tájékoztatást biztosítani az az Orbán János Dénes, aki központi költségvetésből származó százmilliók felett rendelkezik az állami íróakadémia igazgatójaként.

Egyébként talán a legfontosabb dologról nem ejtettek szót ezen a beszélgetésen, arról, hogy az olvasók – akiknek akár a kiváló jobboldali, akár a balliberális körhöz sorolt jeles alkotók írnak – vajon meg tudják-e vásárolni ezeket a könyveket – sajnálatosan annak a felvetésnek is van létjogosultsága, hogy közkönyvtáraink a kisebb falvakban képesek-e erre.

Hirdetés

Reméljük, igen, és akkor a jó ízlésű olvasók majd eldönthetik, mi a jó irodalom. Petőfi Sándor annak idején a Toldi olvasása után fellelkesedve azt írta levelében Arany Jánosnak, hogy „ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék”. Az a helyzet most, hogy a politika már uralkodik a népen, de hatalma megőrzése végett uralkodni kíván a költészetben is.

Mindeközben a közszolgálati televízió egy új török sorozattal kedveskedik a nézőinek, ezzel szolgálja a magaskultúra ügyét Magyarországon. A Sorsok útvesztője állítólag bővelkedik az intrikákban, a gyűlöletben, bosszúban, szerelemben és csalódásokban. És a nézőknek állítólag ez nagyon tetszik, a török sorozatnak köszönhetően pedig mérhető nézettsége van a közszolgálati médiának.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.