Kezdőlap Publicisztika Sízzünk ittho...

Sízzünk itthon – is!

Sóval sózunk, sível sízünk – idézte édesapját a századik évébe lépő sportlady, Keserűné Lotty nyári beszélgetésünkkor. Már megmutatta idén a foga fehérjét a tél, sokak fejében ott a kérdés, milyen lesz az idei szezon. Januárban jól indult, a 12-13-ai hétvégén a működő hazai síközpontok túltelítettek voltak.

HIRDETÉS

Közhelynek számít, de vitathatatlanul igaz a klasszikus mondás: ép testben ép lélek. Magyarország súlyos demográfiai problémáihoz nagyban hozzájárul a lakosság rossz egészségi állapota. Fiatalságunk ebben a tekintetben még az idősebbeknél is rosszabb képet mutat.

Túlzás nélkül állítható: nemzetünk jövőjének egyik záloga, sikerül-e a következő nemzedékeket testben és lélekben egészségesebbé tennünk. Elpuhult, elhízott, a média és az internet által is fertőzött, a szélsőségek és a nihilizmus között ide-oda sodródó ifjúságunk megmentésének egyik legfontosabb eszköze lehet a sport.

A mindennapos iskolai testnevelés bevezetése – megfelelő szervezéssel – hasznos, de ennek kiegészítője és folytatója a rekreációs célú sportolás elterjedése. A leginkább veszélyeztetett korosztályok számára még ma is vonzó ez az időtöltés, és többet ér, mint a felvilágosító előadás vagy a büntetés. A sporttevékenységen keresztül a küzdőszellem, a közösségi összetartozás, az egymás iránti felelősségtudat is megerősödik. És nem erre lenne szükség a felnőtt társadalomban is?

A jólétben élő országokban a testedzés – a futás, a tornaterem, az uszoda, a sportpálya – fontos része a mindennapi életnek. A legtöbb szomszédos országban minden diákot megismertetnek az úszással, a hegyek nyáron tele vannak turistákkal, akik válogathatnak a szállodák, az egyszerű menedékházak és az olcsó ifjúsági házak között, télen pedig általános az egyhetes síszünidő. Hol vagyunk mi mind ettől?

Noha szavakban minden kormány támogatta a sportot, a versenysportot különösen, az elmúlt három évtized mérlege mégis bezárt, lebontott turistaházak és csónakházak, megszűnő sportpályák, csökkenő zöld terület, dráguló sporttevékenység. Aligha kárpótolnak ezekért a méregdrágán épülő stadionok, arénák.

Örülünk az olimpiai érmeknek és minden nemzetközi sportsikerünknek. Ezek folytatása a merítési bázis szélesítését, a fiatalság sportolásának előmozdítását igényli. Ennek egyik jó eszköze lenne a téli sportolás terjesztése és támogatása. Van-e még egy olyan sportág, amelynek 3-4 éves kortól jó esetben 80 fölött is annyian hódolnak, így tábora a több száz millió aktív sportolót is meghaladja?

A legtöbb sportággal ellentétben a sízésben az embernek nem kell legyőznie önmagát, a kifáradást. Az öröm forrása elsődlegesen nem a győzelem vagy a jó helyezés, itt a tevékenység maga az élmény, „a lebegéssel-súlytalansággal egybekötött szárnyaló sebesség érzete”, írta kifejezően egy régi síversenyző, Libik György. Hazánkban az európai elsők között honosodott meg ez a gyönyörű sport, az 1892-es alapítók, Bély, Demény, Chernel és követőik, az I. világháború előtt – az akkor még magas hegyeket is magáénak tudó – Magyarországot valódi sínagyhatalommá tették. Erről, a magyar sísport történetéről szól Neidenbach Ákos alpinistával írt könyvünk, a Lehet-e sízni a Kárpátok alatt?

Megbízható számítások szerint ma Magyarországon a sísport aktív művelőinek száma meghaladja a félmilliót. (Szomszédainknál ez az arány jóval magasabb.) A télen, szabadban, hegyi levegőn történő sízés egészségvédő hatása nem igényel bizonyítást. Trianon után elődeink számos turistaházat és sípályát hoztak létre megmaradt hegységeinkben, a kommunista korszakban azonban sísportunk nem fejlődött, miközben külföldön a sípályák, sífelvonók megsokszorozódtak, a mesterséges hókészítés pedig akár féléves síidényt is lehetővé tesz. Az utóbbi évtizedben – főként magánerőből – itthon is javultak az alpesi sísport feltételei, a sífelvonók és a technikai hókészítés jóvoltából Mátraszentistvánon, Eplényben és Sátoraljaújhelyen legalább 90 napon át lehet tanulni és gyakorolni ezt az élvezetes sportágat.

A sísport hazai híveinek nagy többsége az Alpokban vagy a Tátrában tanulta meg a havon kanyarogva száguldás technikáját, és telente jelentős összegeket költ erre az egészséges szenvedélyre. A felszerelést, a ruházatot a rendszerváltozás óta itthon is kínálják, reklámozzák az áruházak, de milyen sokan érzik úgy, hogy nem engedhetik meg maguknak és gyermekeiknek a téli sportokat! Számukra és minden szerény jövedelmű nyugdíjas számára biztató, hogy nem kell százezreket költeni egy sífelszerelésre, számos üzletben és síközpontban méltányos összegért bérelhető minden kellék, de használt felszerelést is lehet vásárolni több boltban és az interneten is. Egy-két órai autózással pedig tucatnyi hazai síterep érhető el. Éjszakára haza lehet térni, a felvonóárak pedig a külföldiek felét teszik ki.

Igaz, hegyeink magassága is jó, ha a külföldiek felét éri el, de tanulásra, a nagy pályarendszerek élvezéséhez szükséges erőnlét megszerzésére a hazai terepek tökéletesen elegendők. És van a sísportnak az alpesinél jóval olcsóbb ága is, a sífutás, a „cross country”. Ehhez jóval olcsóbb a felszerelés, és nem kell hozzá sífelvonó, persze a lefektetett sínyom kívánatos, de nem elengedhetetlen, a táj pedig változatosabb, mint egész nap egy terepen felvonózni. Erre és az alpesi léctúrázásra alkalmasak magasabb hegyeink turistaútjai – ha van rajtuk elegendő hó.

Szóval a sísport nem kizárólag a gazdagok kiváltsága, a ráfordított összeg pedig megtérül az egészségben és a hosszabb élettartamban.

A kormányzat – helyesen – támogatja és fejleszteni akarja a hazai turizmust. A téli síszezon eléri, helyenként meghaladja a nyári üdülés két-három hónapját, egészségünket annál jobban szolgálja.

A jól ki nem használható és a szülőknek csak gondot jelentő őszi iskolai szünet helyett és a túlságosan rövid karácsonyi vakáció mellett nálunk is be kellene vezetni a téli síszünetet, és a gyerekeket kivinni elsősorban a hazai vagy az erdélyi hegyekbe.

Ehhez is sürgető a hazai sísport elmaradottságának felszámolása. Kabinos felvonó nincs is az országban, függőszékes is csak az elmúlt években épült néhány (leszámítva a sípályát ma is nélkülöző budai Libegőt), a síugró sáncok tönkrementek, többségüket le is bontották, sípályából is több kellene, de a meglévő kékesi északihoz és a galyatetői nagy pályához nincs felvonó, így gyakorlatilag használhatatlan. A börzsönyi Nagy-Hideg-hegyen a fél kilométer hosszú nagy felvonót négy éve az ónos esőtől rádőlt fák tönkretették, a működő két további felvonóhoz viszont csak két órás gyaloglással lehet feljutni. A mesterséges havat előállító berendezés ott is hiányzik, csakúgy, mint a fővárostól alig több mint félórára fekvő Dobogókő egyetlen sípályáján, és persze egyelőre még a Normafánál is.

A műszaki és természetvédelmi jogszabályok sok esetben egyenesen akadályozzák a sporttevékenységet. Sífelvonó építéséhez, működtetéséhez, még a sípálya kaszálásához is az engedélyek tömkelege szükséges. Nem is beszélve arról, hogy a helyi vizekből és levegőből technikai úton készített havat és az ehhez szükséges víztározót minden érdemi indok nélkül ellenzik a „sötétzöldek”. Pedig sokunk szerint a természetet nem az ember ellen, hanem az emberért kell védeni!

Külföldön a sísport, a többi évszakban a hegyi turizmus, a hegyi kerékpározás és az állattartás jól megfér a természetvédelemmel. A drágább szállodák és panziók mellett a magyar zsebnek jobban megfelelnek a konyhával felszerelt és mérsékelt árú apartmanok, így az étkezés nem kerül többe, mint itthon. Az erdélyi havasokban pedig ma még minden olcsóbb, mint nálunk, a színvonal pedig a magasabb igényeket is kielégíti.

Tehát idén essen a városban kevés, a hegyekben sok hó, legalább néhány napra jussunk el az Alpok vagy az utóbbi években rohamosan fejlődő két Tátra mesés síterepeire, de fedezzük fel, hogy itthon is remekül lehet sízni, vagy akinek jobban tetszik, síelni.

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

24,166lájkolóTetszik
1,348követőKövetés
12,841feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Utolsó esély hadművelet – Magyar Hang-ajánló

Idei hetedik számunk jelenik meg február 15-én, pénteken. Keressék a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Kiemelt cikkek