Bizalom...

Ha van valami, ami miatt elmarasztalható a magyar nyilvánosság a koronavírus ügyében, az nem a pánikkeltés, a veszély felnagyítása; ellenkezőleg, a bagatellizálás, a lakosság túlnyugtatása. A fő felelősség persze az ország vezetőié. Ők rendelkeznek azon hálózatok fölött, amelyeknek a lehető legkorábban jelezniük kell a közelgő bajt és annak valós természetét. Nyilván megtették most is, mint öt éve, a menekültválság kialakulása idején.

Talán nem merész és nem igazságtalan azt rögzítenünk, hogy a lehetségesnél később sikerült – ha egyáltalán sikerült – tudatosítani az emberekben a riasztó helyzetet. Amitől akár pánikba is lehet esni, csak nem érdemes, tapasztalatok szerint az nem szokott segíteni. A riasztó helyzet pedig az, hogy a vírus terjedését megállítani nem, csak lassítani lehet. A kulcskérdés az, mennyire sikerül behúzni a féket. A baj érkezésére felkészülni nemcsak és nem elsősorban néhány hét alatt meghozott intézkedésekkel, hanem olyan egészségügyi ellátórendszerrel, illetve erős, jól működő, általános bizalommal övezett állammal kell, amely egy váratlan kihívásra is megfelelően reagál. Ki-ki megítélheti, mi, magyarok rendelkezünk-e ezekkel.

Nem szokásom a mondjon le!-típusú üzenetek harsogása, ennek amúgy sincs itt az ideje, csupán józanul szeretném megállapítani, hogy az orbáni hatalom elvétette a lépést. Késve hozott meg sokszor felemás, inkább a cselekvés látszatát keltő, mint valódi hatást elérő intézkedéseket, s egyszer csak azon kapta magát, hogy sodródik az eseményekkel. Kell erre több bizonyíték, mint a miniszterelnök fél nap alatt történt meghátrálása az iskolák bezárásának ügyében? Akkor a pedagógus-szakszervezeteket támadta a propaganda, majd fogadta meg mégis a tanácsukat a kormány, most a Magyar Orvosi Kamarával történik valami hasonló.

A rendkívüli helyzetben bizalmat kér a hatalom a pártoktól, a sajtótól, az emberektől. Bizalmat, amelynek rombolásában élen járt az elmúlt években. A politika nemzeti egységről beszél, miközben a kézi vezérelt kormánypárti sajtó szünetmentesen gyűlölködik, a szóvivő pedig arrogánsan oktatja ki az újságírókat. A mostani az a pillanat, amikor elvárható a visszafogottság az ellenzéktől, de mit ér a konstruktív ellenzékiség konstruktív kormány nélkül? Pedig most van (lenne) itt az ideje a közös gondolkodásnak, minden értelmes, akár unortodox ötlet megfontolásának, érkezzen az bárhonnan.

A vírus terjedése új szakaszához érkezett a héten. Nem tehetünk mást, bízzunk a járvány kordában tartására hivatottakban, fegyelmezetten tartsuk be az előírásokat, és keressük az aktív segítségnyújtás lehetőségét. A kormánytól elvárható, hogy azonnal lépjen a bajba került vállalkozások, emberek megsegítése érdekében. Hisz nagy részük eddig is egyik hónapról a másikra élt. Az első ilyen intézkedéseket szerdán be is jelentette a miniszterelnök, de nyilvánvaló, ennél jóval több kell. Pénzszórásban eddig bajnok volt a kormány, de most már ne csak a német autógyárak, a multik és a baráti vállalkozások, az agyontámogatott felső középosztály, hanem a munkájukból élő magyarok sokasága is lásson ebből valamit!

Brüsszel is ad pénzt, s aligha lesz annyira szigorú a költségvetési hiány tekintetében. Ha itt elvéti a lépést a kormány, a járványügyi veszélyhelyzet és a gazdaság megroppanása után/mellett példátlanul súlyos társadalmi válsággal is szembe kell néznie.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/12. számában jelent meg március 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/12. számban? Itt megnézheti!