Sejteni vélem, hogy a nemzetközi (gazdasági és politikai) szervezetek, no meg a tulajdonukat féltő óriásvállalatok és azok kormányainak tiltakozása miatt most hirtelen visszavont tervezet lényege (a sikeres cégek lenyúlása) valamilyen finomabb formában hamarosan megint előkerül.
A „jó öreg” fideszes emberem sopánkodik, mert már a minisztériumban is felütötte fejét a kétkedés és bizonytalanság, s a kávészünetben arról megy az óvatos folyosói suttogás, hogy ez most valami más.
Akármit gondoljunk is magáról Magyar Péterről, az már most is tisztán látszik, színre lépése milyen közvetlen hatást gyakorolt a másfél hónap múlva esedékes választásokra.
Különös érzés foghat el bennünket, ha a hazai viszonyok ismeretében figyeljük a miniszterelnöknek a múlt heti, úgynevezett CPAC konferencián elmondott beszédét.
Olyan helyeken jár Magyar Péter, ahol „tévéből jövő” közéleti személyiség nemigen fordult meg mostanában. Ahol 14 éve megállt az idő, most emberek kezdtek el vitázni, elmélkedni: „lehetne esetleg jobb is annál, mint ami most van”.
Valahányszor ott jártam, lestem, ámultam, mert a rádió roppant fontos hely volt, nemcsak a hivatalos politika szócsöve, de kultúrközpont; rádiójátékok, színházi közvetítések, opera, operett, hangverseny.
Akik a gyermekvédelemben dolgoznak, élnek, régóta nem remélnek. Ám a kegyelmi ügy kirobbanásával megcsillant a remény: hátha felismeri a társadalom, talán a kormány is, ez így nem mehet tovább.
A hazaszeretet nem szégyen és nem bűn. Nemzetünk jelenleg megújhodásra vár. A jövőnk érdekében együtt szükséges dolgoznunk, vállalva ennek áldozatát. Közösen dönteni, felkészülni a ránk váró, esetleg kemény megrázkódtatásokkal járó valóságra.
Ahhoz képest, hogy nem kis részben ott lettem azzá, akivé lettem, az utóbbi tíz–tizenöt évben egyre kevesebbszer mentem moziba. A távol maradásnak volt egy roppant banális oka.
Akármire is gondolt a kancelláriaminiszter – azzal, amit és ahogy előadott, olyan bepillantást engedett a kormányzati kommunikáció díszletei mögé, ami az intézményi és bizalmi káosz képét festi fel.
Nem az a kérdés, hogy ki fogja a hatalmat megszerezni, hanem hogy azzal az eltökélt szándékkal teszi-e, hogy ha megszerezte, hiánytalanul visszaszolgáltassa azoknak, akiket megillet.
