Vajon miért kényszerítette jó egy éve közös listára a Fidesz a választásra készülő parlamenti ellenzék pártjait? Milyen vezénylő tábornok az, aki a küszöbön álló, sorsdöntő csata előtt egységbe kovácsolja az ellenfeleit? Bár a közvélekedés szerint a törvénymódosítás célja az eltérő elveket valló ellenzéki pártok kölcsönös kompromittálása volt, a lépésnek volt egy másik, ennél fontosabb oka is, amely az összefogásban részes pártok népszerűségi mutatóiból következik.
Intézetek hadrendben
A választásokon önállóan sosem indult Párbeszéd támogatottsága a teljes felnőtt népesség körében a párt közel egy évtizedes fennállása óta valamennyi közvélemény-kutató cég szerint 0,1 vagy legfeljebb 2 százalék. Egyedüli kivétel a Republikon Intézet tavaly október-novemberi mérése, amely a Párbeszéd 3 százalékos népszerűségét mutatta ki. Mint a kutatók írták, a felmérés „nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára”, azaz az intézet szerint az országban a mérés idején mintegy 240 000 Párbeszéd-szimpatizáns volt fellelhető. (Az újabb, decemberi Republikon-felmérés azután a párt népszerűségét már csak 2 százalékra tette.) A Párbeszéd tehát a saját jogán, azaz a választók akaratából aligha érte volna el az 5 százalékos bejutási küszöböt, és került volna be az új Országgyűlésbe.
Az LMP-nek a teljes népesség körében mért népszerűsége a párt karakteres vezetőinek a 2018-as távozása, a korábban árulónak tartott Párbeszéddel való 2019-es kiegyezése, majd az MSZP-DK-Jobbik összefogásba történt bemenekülése óta a közvélemény-kutatók döntő többsége szerint 1-2 százalékon áll. Ezt a mintegy két és fél éve tartó stagnálást szépítette némileg a Závecz Research tavaly november első felében készült, a párt által finanszírozott felmérése, amely szerint az LMP ötven százalékkal növelte támogatói táborát, és immár 3 százalékon áll. (Igaz, a november második felében egy másik, ismeretlen megrendelő számára készült újabb Závecz-mérésben az LMP ismét csak 2 százalékot kapott.) Ennek alapján tehát önerőből ez a párt sem juthatott volna be a parlamentbe.
Ami az MSZP-nek a teljes népességen belül mért népszerűségét illeti, ennek a megítélése kissé bonyodalmasabb, mivel a párt mindenkori aktuális támogatottságáról rendre ellentmondó adatok látnak napvilágot. Ennek érzékeltetésére érdemes összevetnünk, milyen arányú támogatottságot mért az MSZP-nek három, a balliberális oldalon mérvadónak tartott közvélemény-kutató 2021 első tíz hónapjában (amikor mindhárom cég végzett felméréseket). A szóban forgó időszakban az MSZP teljes népességen belüli népszerűségét egyformán 1000-1000 fő telefonos megkérdezésével vizsgáló három intézet nyilvánosságra hozott méréseinek az átlaga a Publicusnál 5,33, a Republikonnál 5,88, míg a Mediánnál 1,75 százalék volt (forrás: Vox Populi választási kalauz).
Mivel az ilyen párhuzamosan, azonos adatfelvételi módszerrel és hosszabb időn át folytatott kutatások eredményeinek a több mint háromszoros, tendenciózus eltérése jelentősnek mondható, érdemes röviden kitérnünk a három intézet közelmúltban közzétett pártpreferencia-méréseinek a megbízhatóságára, illetve e felmérések megrendelőire is.
A Publicus Intézet a 2018-as országgyűlési választások előtt három nappal kiadott, számos tényező mérlegelésével készült úgynevezett szakértői becslésében az MSZP-Párbeszéd várható listás eredményét 18 százalékra tette. (A tényleges eredmény 12,3 százalék lett.) A kozvelemenykutatok.hu szakportál a választás után közzétett szakmai értékelésében a Publicus szakértői becsléséről azt írta, hogy az MSZP-Párbeszéd támogatottságát „jelentősen fölé becsülte”, amikor „a valóságosnál jóval több, 18 százaléknyi szavazatot várt az MSZP-P-listára.”
A 2019-es EP-választások előtt négy nappal közzétett felmérésében a Publicus az MSZP-P várható szavazatarányát 13 százalékra tette (a tényleges eredmény 6,6 százalék lett), amivel a már idézett szakportál értékelése szerint az intézet „az MSZP-Párbeszédet szignifikánsan felülmérte, duplájára a valós támogatottságuknak”. A Vox Populi szakportál egy nyugalmazott intézetvezető szociológus szerzője a közvélemény-kutatók 2018-2019-es felméréseit elemezve arra a megállapításra jutott, hogy „a Publicus szisztematikusan magasabbra méri az MSZP+P támogatottságát [...] az összes többi intézethez viszonyítva”.
A Publicus a múlt őszi miniszterelnök-jelölti előválasztást megelőző mindkét televíziós vita után, majd a két forduló között végzett nagyszabású (3500, illetve 1004 fős) kutatásaiban is az MSZP-P jelöltjét mérte a győzelemre legesélyesebbnek mindaddig, amíg a jelölt, vélhetően más kutatások hatására, vissza nem lépett.
A Publicus Intézet politikai közvélemény-kutatásait 2018-ig egy olyan hetilap finanszírozta, amelynek a kiadója az MSZP egykori pártpénztárnoka, a főszerkesztője pedig egy korábbi MSZP-s politikai államtitkár volt. 2017-ben a Publicus az MSZP országgyűlési frakciója megrendelésére is készített felméréseket bruttó 16 millió forintért. 2019 óta az intézet nem csekély ráfordítást igénylő, havi rendszerességű pártpreferencia-méréseit hivatalosan a maga mintegy 16 ezres példányszámával aligha nyereséges Népszava finanszírozza, ráadásul úgy, hogy a megrendelt és kifizetett kutatások eredményeit gyakran nyilvánosságra sem hozza. (A tavalyi, tizenegy havi Publicus-felmérésből öt jutott erre a sorsra.)
A Republikon Intézet a 2018-as országgyűlési választások előtt három nappal közzétett szakértői becslésében az MSZP-Párbeszéd várható listás eredményét a Publicusnál is magasabbra, 19 százalékra mérte. (A valós eredmény 12,3 százalék lett.) Ezt a teljesítményt a választás után a kozvelemenykutatok.hu portál így értékelte: „A legpontatlanabb szakmai becslést a Republikon Intézet adta, mely a Fideszt nagyon alá-, az MSZP-Párbeszéd listáját viszont nagyon föle becsülte”. Az Index pedig a közvélemény-kutatók előrejelzéseit a szavazás után értékelő elemzésében a Republikonra és a Publicusra utalva úgy vélte, hogy „jellemzően éppen azok a pártok a fő megrendelőik, amelyeknek a javára elszámították magukat.”
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek múlt őszi előválasztási kampányának a hajrájában a Republikon vezetői sajtónyilatkozataikban az MSZP-Párbeszéd jelöltjét ítélték a legesélyesebbnek. Állításukat a jelölt visszalépése előtt két nappal közzétett, 2056 személy megkérdezésével készült széles körű kutatásuk is alátámasztotta, amely szerint a DK-s induló legyőzné az MMM aspiránsát, viszont súlyos, 54:37 arányú vereséget szenvedne az MSZP-Párbeszéd jelöltjétől.
Bár a Vox Populi portál folyamatosan bővülő táblázatában öt évre visszamenőleg közli valamennyi ismertebb közvélemény-kutató pártpreferencia-méréseinek az eredményeit, valamint az egyes kutatások finanszírozóinak a nevét is, a Republikon-felmérések megrendelőjének a rovatában csak ennyi áll: „A források nem nevezik meg.” Mivel ez az alapvető információ sem az intézet honlapján, sem a sajtóban publikált kutatásaiban nem lelhető fel, az egyedüli támpont a parlament weboldalán az országgyűlési képviselőcsoportok szerződéseiről közzétett lista, amely szerint a Republikon Intézet 2019 januárja óta készít rendszeresen felméréseket a Párbeszéd-frakció megbízásából, s ezekért eddig 22,5 millió forint juttatásban részesült.
Végül ami a Medián közvélemény-kutatót illeti, a cég évente átlagosan csak hat alkalommal vizsgálja a pártok aktuális népszerűségét, mivel a fő tevékenysége nem ez, hanem a multinacionális társaságok és más vállalatok számára végzett piackutatás. Ennek ellenére az Index egy 2017-es összesítése, amely húsz évre visszamenőleg hasonlította össze a közvélemény-kutatók korábbi előrejelzéseit a tényleges választási eredményekkel, ezt írta: „A legutóbbi öt választás listás eredményét átlagban a Medián tudta a legkisebb hibával előre jelezni.” Ez a sorozat folytatódott azután a 2018-as országgyűlési választások alkalmával is, amikor a cég a kutatóintézetek közül egyedüliként jelezte előre a Fidesz újabb kétharmadát, és így a kozvelemenykutatok.hu szerint megnyerte az „intézetek képzeletbeli, a 2018-as választások előtti szakértői becslésre vonatkozó versenyét”.
2021. október 6-án, a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójának a kezdete előtt négy nappal a Medián általános meglepetésre, valamint a Publicus és a Republikon prognózisaival szembe menve az MSZP-P jelöltjének a súlyos visszaeséséről számolt be, majd az immár csak két miniszterelnök-jelöltről szóló szavazás negyedik napján arról tudósított, hogy az MMM indulója „hibahatáron belülre került a DK jelöltjével szemben […] a kiszűrődő becslések pedig a további erősödését sejtetik.”
A Medián pártpreferencia-kutatásait nem pártok megbízásából végzi, ilyen típusú felméréseinek a megrendelője hagyományosan a HVG. Hosszú fennállása óta az intézetet számos vehemens bírálat érte mindkét politikai oldalról, ezt azonban feltehetően helyénvalónak, sőt szakmailag kívánatosnak is tekinti. Mint a cég vezetője erről nemrégiben elmondta: „Ha egy közvélemény-kutatót elkönyvelnek az egyik oldalra, akkor a másik oldalról kevésbé állnak szóba vele, és egy idő után nem lesznek pontosak a mérései.”
A Medián szerint tehát az MSZP teljes népességen belüli népszerűségének az éves átlaga 2020-ban 2,4 százalék, 2021-ben pedig a már említett 1,75 százalék volt. Ha ennek a számításnak hitelt adunk, az MSZP önállóan, a választók akaratából már nem jutott volna be a Országgyűlésbe.
Csomagban szép az élet
Mint ismeretes, a fent említett három pártnak (MSZP, Párbeszéd, LMP) végül mégsem kellett az önálló indulás rémével szembenéznie, mivel az őket a közös listára terelő fideszes törvénymódosítás e nélkül is garantálja a túlélésüket. Azzal, hogy bekerültek az összefogás csomagjába, már nem kell a valós támogatottságukról számot adniuk, s a teljes ellenzéki egység melletti kiállásukkal valójában a fennmaradásuk utolsó esélyét ragadták meg.
„A frakcióalakítás mindenki számára alap” – jelentette ki még tavaly tavasszal a hatpárti összefogás egy névtelenségbe burkolódzó illetékese, miután az összefogók úgy döntöttek, hogy pártlistás szavazás az előválasztáson nem lesz, ellenben mind a hat párt alakíthat majd saját frakciót. Ez pedig, mint ismeretes, a képviselők számára nemcsak több felszólalási lehetőséget biztosít, hanem az egyes frakcióknak évente folyósított, nem elhanyagolható költségvetési támogatást is. Így például az MSZP tizenöt tagú képviselőcsoportja a párt legutóbbi pénzügyi beszámolója szerint 2020-ban egy 70 millió forintos állami támogatáson túl további 355 millió forint költségtérítésben is részesült, amelyet a frakció által megrendelt szolgáltatásokért fizetett ki automatikusan az Országgyűlés Hivatala. (Ez a képviselőcsoport számára juttatott, összesen 425 millió forintos összeg az MSZP-nek ugyancsak 2020-ban folyósított 511 millió forintos párt- és pártalapítványi támogatásokon felül értendő.)
Ami az MSZP-s képviselők által 2020-ban igénybe vett, itt tanulmányozható szolgáltatásokat illeti, ezek közel kétharmada a természeténél fogva kevéssé megfogható „szóbeli”, illetve „személyes” konzultáció és tanácsadás volt, amelyek után a frakció összesen 50 millió forintnyi számlát továbbított a parlament hivatalához. Ennél nagyvonalúbb, összesen 168 millió forintnyi szerződést kötött a frakció egy olyan, működő honlappal nem rendelkező, viszont nyomdai munkákban és tanácsadásban egyaránt jártas kft-vel, amelyet egy volt MSZP-s kormánytag vezet. A cég sokoldalúságát jelzi, hogy 28 millió forintért korábban már olyan nagyívű feladatokat is elvállalt, mint az „igény szerinti tanácsadás gazdaságpolitikai, valamint társadalompolitikai, illetve európai uniós kérdésekben”. Ugyancsak 2020-ban szerződött le 78 millió forintért a frakcióval egy olyan kft, amelynek a vezetője a képviselőcsoport egyik korábbi titkára, 41 millióért pedig egy olyan cég, amelynek az igazgatója a jelenlegi frakcióvezető kabinetfőnöke. (Az MSZP-frakcióban a „családban marad” elv alapján nagy hagyománya van a mindenkori elnökséghez lojális pártemberek cégeivel való, vélhetően mindkét fél számára előnyös üzleti együttműködésnek, mint ez az itt és itt található korábbi híradásokból is kiderül.)
Az önálló képviselőcsoport mellett szólnak még természetesen a mezei képviselő alapilletményének a duplájával honorált frakcióvezetői és -helyettesi posztok, a frakcióból delegálható bizottsági elnökök, alelnökök és tagok külön juttatásai, a képviselőcsoport által a parlament költségére felvehető, főállású frakcióalkalmazottak (az eddigi, tizenöt tagú MSZP-frakció összesen huszonkét személyi asszisztenst, szaktanácsadót és gépkocsivezetőt foglalkoztathatott), valamint a megfelelően díjazott külső szakértők bevonásának a lehetősége is. Mindezt figyelembe véve több mint érthető, miért vesződött a hatpárti összefogás bő négy hónapon át a befutónak vélt listás helyek elosztásával, amelynek eredményeként végül az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is megkapta a maga jussát.
A mentőövnek azonban, amit a választási törvény átírásával e három párt kapott, ára is volt, amit a megmentetteknek kellett (a DK-val közösen) megfizetniük. A feladat most is az volt, mint négy vagy nyolc éve: minden, a kormányt és ellenzékét egyaránt veszélyeztető harmadikutas mozgalomnak a mindenkori „összefogás” címén történő beolvasztása vagy kiszorítása. A néhai Milla, az Együtt és a régi LMP után a gépezet legújabb fegyverténye a nem is olyan régen még a Fidesz és az óbaloldal ellen is harcot hirdető, kérlelhetetlenül antigyurcsányista Momentum átállítása volt, aminek hatására az egykor tíz százalékon is álló párt tartósan a parlamenti bejutási küszöb környékére esett, még ha ennek nincs is jelentősége, hiszen a hatpárti csomag részeként lényegében már a választás előtt bejutott.
A „nagyok”
Manapság a gyakran ismételt mondatok közé tartozik, hogy „a DK az ellenzék legerősebb pártja”. Az, hogy ez tényleg így van-e, a csomagban indulás miatt a mostani választáson nem derülhetett ki, a közvélemény-kutatók mérései pedig ebben az esetben is ellentmondásosak. Míg a Medián 2021 folyamán végzett felméréseinek az átlaga szerint a DK támogatottsága a teljes népességen belül 7,5 százalékon állt, addig az IDEA Intézetnél ugyanez az adat 11,5 százalék volt. (Forrás: Vox Populi választási kalauz. A felmérést a Závecz végezte, a kielemzést az IDEA - szerk.)
Ami az IDEA Intézet korábbi pártpreferencia-méréseinek a megbízhatóságát illeti, a cég a 2018-as országgyűlési választás előtti utolsó előrejelzésében a DK várható listás eredményét a ténylegesen elértnek (5,5 százalék) több mint a duplájára, 13 százalékra tette. A kozvelemenykutatok.hu portál a választás után közzétett szakmai értékelésében erről így írt: „Az IDEA Intézet […] a későbbi győztes Fideszt majdnem 10 százalékponttal alul-, a DK-t pedig 7 százalékponttal felülmérte, így utolsó lett a kutatóintézetek mérési versenyében.”
Az intézet a 2019-es budapesti főpolgármesteri előválasztás második fordulójának a kezdete előtt négy nappal a DK-s induló fölényes vezetését mérte a biztos szavazók körében az MSZP-P jelöltjével szemben, és még a választás hajrájában, annak a lezárulta előtt két nappal közzétett újabb mérésében is DK-s győzelmet prognosztizált. A múlt őszi miniszterelnök-jelölti verseny első fordulójának a kezdete előtt két nappal megjelent IDEA-kutatás a DK-s induló jelentős fölényét mutatta a vetélytársaival szemben, s ez az előny a második forduló kezdete előtt három nappal közzétett újabb IDEA-mérés szerint még növekedett is.
A Vox Populi portál korábban már említett táblázatában, amely egyebek mellett közli az egyes pártpreferencia-mérések finanszírozóinak a nevét is, az IDEA-felmérések megrendelőjének a rovatában csak ez áll: „A források nem nevezik meg.” Az adat hiányában némi támpontot nyújthat, hogy az IDEA Intézet vezetője a cégén keresztül 2019 nyara óta a DK európai parlamenti delegációjának az állandó külső szakértője, ugyanezen év őszétől pedig az egyik budapesti főpolgármester-helyettesnek, aki egyben DK-alelnök is, a főállású főtanácsadója.
Mint emlékezetes, a 2018-as országgyűlési választásokon a DK listás szavazataránya nem érte el a bejutáshoz szükséges szintet, és csak az MSZP-vel koordináltan indított egyéni jelöltek töredékszavazataival juthatott be mégis a parlamentbe. Ennek a gyenge szereplésnek az akkori okai azonban fennállnak ma is: a DK nemcsak a teljes népességben, hanem még a mostani hatpárti összefogás hívei körében is a leginkább elutasított ellenzéki párt. Ennek az apró hiányosságnak az elfedésére pedig csak egyetlen eszköz, mondhatni, csodafegyver kínálkozott: az előválasztás.
Az elképzelés megvalósításához legelőször is óvintézkedésekre volt szükség. Az összefogásban részes pártok vezetői hamar eldöntötték, hogy az előválasztás eredeti koncepciójából a pártokra való szavazás lehetőségét kiveszik. A következő lépés, amit leginkább a DK elnöke szorgalmazott, az eredetileg kétfordulósra tervezett előválasztás egyfordulósra szűkítése volt. Ezzel ugyan a legesélyesebb jelölt kiválasztásának az elve léket kapott, viszont egy szűk, de aktív kisebbség által támogatott induló győzhetett anélkül is, hogy egy második fordulóban fény derülhetett volna az esetleges elutasítottságára is. (Gyurcsány Ferencnek igaza volt: az egyetlen kétfordulós versenyben, amelyet az előválasztás során mégis megrendeztek, a DK jelöltje el is bukott.)
Hátra volt még az előválasztáson függetlenként indulni kívánó civilek ügyének a megnyugtató rendezése is. Erre szintén a DK elnöke tette a legkézenfekvőbb javaslatot, amelynek nyomán az ilyen jelölteknek előbb a függetlenségükről kellett lemondaniuk (frakcióválasztási kényszer), majd a kiválasztott frakciótól kellett befogadó nyilatkozatot kérelmezniük, s azok többségét, akik mindezen túljutottak, végül változatos módszerekkel jobb belátásra bírták, és pártjelöltek javára visszaléptették.
Egyetértés alakult ki a pártok tárgyalói között abban is, hogy az előválasztáson induló jelöltek között a kívánatos egyensúlyt meg kell teremteni. Így az arra legméltóbbak úgynevezett egyjelöltes körzetekben indulhattak, a befutó helyet érdemlő további jelöltekkel szemben pedig csak mérsékelten esélyes kihívót állítottak. Természetesen gondoskodtak úgynevezett éles versenyekről is, amelyeken magasan jegyzett pártemberek csaptak össze, az ilyen esetek többségében azonban a leszavazott jelölt utóbb az országos listán kaphatott befutó helyet. Az összefogott pártok tehát a kockázatok kiiktatásával, minden részletre ügyelve tervezték meg a nagy akciót, s a kellő gondossággal szabályozták, hogy milyen feltételekkel szavazhatunk rájuk.
Az előválasztásnak a DK ugyanúgy a nyertese volt, mint a korábban már említett három kvázipárt. Ha a választáson önállóan indult volna, a teljes népességben és az ellenzéki szavazók körében is kiugró elutasítottsága ugyanúgy kétségessé tette volna a parlamenti bejutását, mint 2018-ban (különösen magas választási részvétel esetén). Ha pedig éppen hogy mégis bekerülve ismét alakíthatott volna egy néhány fős törpefrakciót, önnön karikatúrájaként hamar elvesztette volna a legkitartóbb híveit is. Erre gyógyír a közös hatpárti indulás, amely a kormányváltást akarók tömegeit teszi a DK kényszerszavazóivá, hogy azután újabb négy évig szemlélhessék a parlament padsoraiban „az ellenzék legerősebb pártját”.
A hatpárti megegyezés nagy haszonélvezője a Jobbik is. A csomagban indulás jótékonyan elfedte a párt tényleges népszerűségi mutatóinak az alakulását, ami miatt már sosem fogjuk megtudni, hogyan fogadták a Jobbik szavazói a korábbi ősellenség Gyurcsány Ferenccel kötött szövetséget, sem azt, hogy hányan engedtek vagy álltak ellen a Fidesz és a Mi Hazánk csábításának. Ezért aztán ezeket a kockázatokat az összefogókhoz csatlakozó pártvezetés is figyelmen kívül hagyhatta, ráadásul automatikusan megkapta mellé a balliberális kényszerszavazók igen szép számú voksát is. A Jobbik vezetői tehát osztottak-szoroztak, és ugyanaz jött ki nekik, mint a DK-nak: a körzetek egymás közötti előzetes leosztása és egymás jelöltjeinek a kölcsönös keresztbetámogatása egyedülálló lehetőség, amely ugyan a hatalmas Fidesz-fölény ellen édeskevés, viszont a körülményekhez képest optimális frakciólétszám eléréséhez épp elég.
A parlamenti ellenzék pártjai tehát realisták, látták a valós támogatottsági adataikat, így a közönségnek szánt harcias szólamaik ellenére a mostani választást sem megnyerni, csupán túlélni igyekeztek. Ezért talán helyesebb is őket nem valamilyen nemes cél elérésére törekvő politikai pártoknak, hanem inkább a jólétük és befolyásuk megtartására szövetkezett üzleti-gazdasági érdekcsoportoknak tekinteni, amelyek csak annyiban különböznek a hagyományos kamupártoktól, hogy a gondolkodásmódjuk távlatosabb, és nem érik be holmi egyszeri, négyévente folyósított kampánytámogatással.
Bár a közös indulással a parlamenti ellenzék összes pártja jól járt, az igazi nyertes mégis az összefogás atyja, Orbán Viktor, aki a választási törvény átírásával az egész konstrukciót kitalálta. A pártoktól az átmentésükért cserébe pedig mindössze ezt kérte: az ellenzéki térfél uralásával továbbra is támogassák a kormány maradását.
Orbán leválthatatlanságának a kulcsa, tehát nem az egyik, hanem a fő oka a nem megvehető és nem zsarolható, ellenben cselekvésre kész és képes ellenzék hiánya. A modernkori demokráciák történetében békeidőben példátlan, hogy ugyanaz a személy ugyanannak a politikai erőnek az élén négy egymást követő parlamenti ciklusban is kétharmadot szerez (ez még Putyinnak sem sikerült, akinek az eddigi három, szupertöbbséggel elnyert ciklusa között egy sima többségű győzelemmel is be kellett érnie).
MZP
Mint ismeretes, Márki-Zay Péter váratlan októberi győzelme után az ellenzéki összefogás hetekre elnémult, a külvilág alig hallott róluk valamit. Meglehet, az ellenzéki pártvezetők Márki-Zayt kezdetben úgy kezelték, mint aki hívatlanul állított be a vasárnapi ebédre, s időbe tellett, amíg tudomásul vették, hogy valójában egymás túszai. A pártelitek dilemmája nem volt alaptalan, hiszen egyfelől okkal remélhették, hogy a hirtelen népszerűvé vált MZP hátán több emberük juthat be a parlamentbe, másfelől joggal aggaszthatta őket, hogy a jelölt olykor belső árulókról és az ellenzék megtisztulásáról beszél. A hezitálást jelzik az ekkortájt megjelenő, vélhetően megrendelt vélemények is: a kormányfőjelölt valójában alkalmatlan, és ha nem cserélik le, katasztrófa lesz.
MZP eközben vidéken tolta a kampány szekerét, kis- és nagyvárosok főterein méltatta a helyi jelölteket, nem válogatva az óbaloldali pártkáderek és a megnéppártosodott jobbikosok között. Hónapokon át reggeltől estig szónokolt, többnyire fejből, a maga impulzív modorában, miközben vetélytársával ellentétben nem állt fókuszcsoportos hatásvizsgálat minden egyes mondata mögött. Tett vitatható állításokat, egykori marketingesként nyilván nem is véletlenül, és olykor meg nem érdemelt vihart kavart a beszédeiből kiragadott mondatokkal.
A kampány hajrájában MZP már jól érzékelhető módon mindkét oldal nyomása alá került, nemcsak a csúcsra járatott fideszes gépezet tüntette ki a figyelmével, hanem a jellemzően úgynevezett baloldali megbízóknak dolgozó Závecz Research új kutatása is. Eszerint a miniszterelnök-jelölti előválasztást októberben fölényesen megnyerő Márki-Zay időközben mind a négy korábbi riválisánál népszerűtlenebbé vált (országosan), a vidéken élők pedig nála még Fekete-Győr Andrást is jobban kedvelik. A kutatás, merőben szokatlan módon, csak a vizsgált személyek népszerűséget mérte, az ismertségüket nem, holott közvélemény-kutatói alapvetés, hogy a két adat csak együtt értelmezhető. Miután Márki-Zay ezt a módszertani hibát itt szóvá tette, a Závecz Research a választás előtt tizenkét nappal azt mutatta ki, hogy a választók Orbán Viktort megbízhatóbbnak, jobb hazafinak és valamivel őszintébbnek is tartják kihívójánál. Ez a kutatás is végigfutott a médián, a Republikon Intézet pedig konferencián elemezte a kialakult helyzetet, s az egyik felszólaló a felmérésből azt emelte ki, hogy „Márki-Zay Péter már annyira népszerűtlen a párt nélküliek körében, mint Gyurcsány Ferenc.”
„Nem lehet egyszerre leváltani a Fideszt és az ellenzéket” – mondta még egy múlt júniusi fórumán Márki-Zay Péter. Ha a választáson nyert volna, az első feladattal már készen is lenne. Veszített – így a másodiknak kell nekifognia. Az ő frakciója, amelyet nyilvánosságnak hívnak, lesz a legnagyobb.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
