Ami a közmédiában történik, gyalázat. Nem a képviselői akcióra gondolok, nem a következményeire, hanem amivé a közmédia lett.
Dévényi István
A kedvencem, amikor egy súlyos depressziósnak azt mondják, szedje már össze magát.
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy mindaz a rossz, amit leegyszerűsítve, s ezért sok szempontból hibásan NER-nek nevezünk, legerőteljesebben a lelkekben épül.
Orbán János Dénes köztévén futó műsora egyszerűen tévedés.
„Dehogy vagyok fideszes! Tán úgy nézek ki? De mégis, kire szavazzak?”
Egyetlen közös ügyünk van, az viszont annál erősebb, a szólás-, vagy még inkább a nyilvánosság szabadsága. Ezért létezünk műsorként még mindig, és ezért dolgozunk.
Egy vérnyomásmérésből, és pár mondatos beszélgetésből a doktornő megállapította, hogy az autista Pöpi 50 százalékban egészséges, így neki a járadék nem jár.
A kormánypropaganda hadjáratait menedzselő, NER-kedvenc Balásy Gyula akaratlanul is leleplezte, hogy mit tesz velünk a kormány.
Nyugodt, csendes, mindenféle ügyektől mentes, lineárisan unalmas napok, hetek, hónapok, évek jönnek.
Érdekelnek a televíziós próbálkozások, hiszen a sikerültebbek millió és millió polgártársunk estéit határozzák meg, jelentik számukra a kikapcsolódást, mi több, ha tetszik, ha nem, a kultúrát.
Megszokásból az RTL-re kapcsol, de már nincs, a helyén a TV2 jön be. Egy darabig bámulja a már egy évtizede a migráció csapdájába esett, haldokló Európáról szóló híreket.
Falumentő, vagy inkább ügyes üzletember Elroy Thümmler, aki felvásárolta Bedepusztát?