Hiába kalapoztak össze eddig majd háromszor annyi pénzt, 465 millió dollárt kampányra, egyelőre túl sok a jelölt, és nem látni, ki lehetne az elnök esélyes kihívója.
Nádasi Balázs
Folytatódik a politikai show az Egyesült Államokban.
Sorban hullanak mellőle el emberei, és nem hagynak neki nyugtot a demokraták.
A demokraták megindították az elnök elmozdítását kezdeményező bonyolult eljárást. Politikai szlogen, vagy valóban jó aduász: van-e bármi esély
A második legidősebb élő nagymester volt, Magyarországon és az Egyesült Államokban is bajnok lett.
Idén minden korábbinál előbb eljött az Ökológiai Túllövés Napja.
A vérszívók ellen próbálunk védekezni, de csak az összes többi rovart és madarakat irtjuk ki a jelenlegi módszerekkel.
Most épp azt tweetelte, hogy a négy kongresszusi képviselőnő szerinte nem képes szeretni Amerikát. Mi állhat a háttérben?
Gy. Németh Erzsébet DK-s kerületi polgármesterjelölt hivatalosan is bejelentette a XVII. kerületben az összellenzéki összefogást.
Ha szeretnénk még életünkben látni valamit abból az országból, amit ‘89-ben megálmodtunk, akkor bizony meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy az állampolgárok az őket érintő kérdésekbe, a közös ügyeinkbe minél inkább személyesen is bekapcsolódhassanak – véli a Főnix Mozgalom ügyvivője. Horgas Péterrel az állam el nem végzett feladatairól, ellenzékiségről és a Legyen OTT! programról beszélgettünk.
Két vitán húsz elnökaspiráns állt színpadra. Néhányan nagyon leszerepeltek.
Az a fajta előválasztás, amelyet ma látunk az USA négyévente esedékes elnökválasztásakor, egyáltalán nem egy régi hagyomány.