Orbánék úgy viselkednek, mintha Magyarország másutt volna, mint ahol van. Magyarország nem a Holdon van, hanem itt – és itt, most, ezen körülmények közt kell élni.
Reichert János
Lesz vármegye, főispán, gondoskodáspolitika. Az irány világos, nevezzük nevén: kései középkor. Az épül itt körülöttünk, és azt látjuk, hogy ennek több millió honfitársunk örül.
Tengernyi pénz folyt szét az Orbán-kormányok kezei közül, és eközben nemhogy javították volna a pénzünket, tudatosan és folyamatosan, évtizeden keresztül rontották! Akkora kárt hazánknak békeidőben még senki sem okozott, mint ez a rezsim.
Hárommillió honfitársunknak azzal sincsen baja, hogy a pedagógusokkal a kormány felmossa a padlót. Kit érdekelnek a büdös kölykök?
A lehetetlent kellene abszolválni: egyszerre kellene kiszolgálni a burjánzó Fidesz-magyar felsőbbségtudatot, ugyanakkor valamelyest mégiscsak illenék igazat mondani.
Egy nemzedéknyi időnk ment el demokráciában, mindenféle idegen elnyomás nélkül – és ez kétségbeejtő romlást hozott. A legfontosabb nemzetmentő feladatunk, hogy megértessük honfitársainkkal, ezen az úton garantált a pusztulás.
Orbán erre érzett rá, Kádár örökségét folytatja: közmunka, ilyen-olyan alkalmi juttatások, a polgármester, a képviselő (a Fidesz) atyaian gondoskodik, és ami a legfőbb, megvéd…
Orbán 12 esztendei országlásának egyenlege 53 ezer főnyi csökkenés a 0–12 éves korosztályban! Az egekig magasztalt lakáspolitika egyenlege még döbbenetesebb: 2004–2009-ben 223 ezer lakás épült, 2015–2020-ban 99 ezer, 56 százalékos mínusz!
Orbánék vélhetőleg már megbánták, hogy a népszavazást hozzávarrták a választáshoz, mivel így ez a referendum egyértelmű választ fog adni arra a kérdésre, hogy elege van-e a többségnek Orbánból.
Novák Katalin 2015-től afféle kormánycelebként igazi sikerpropagandát vitt. Ezen jó hírek a Rogán–Habony-féle receptúra szerint készültek, soha nem voltak más forrásból ellenőrizhetők.
A krisztusi tanítás szerint soha, senkivel szemben sem engedhető meg az a hangütés, amellyel Bayer Zsolt vagy a CÖF él. A keresztény tanítás kiforgatása, ami a CitizenGo napi rutinja, szintén elfogadhatatlan.
A korrupció abban áll, hogy – bármit állítson is a kormányfő – a tény az, hogy sem Polt Péter ügyészsége, sem Pintér tábornok rendőrsége 12 éve nem tesz semmit sem, ha fideszes politikus vagy érdekkör bűncselekménye kerül szóba!