A Dinnyetermelők Egyesülete szerint felelőtlen az akciózó áruházlánc, Raskó György agrárközgazdász azonban továbbra is a piacra bízná az áralakulást.
Szzsl
Egy debreceni magánszemély perelte be a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot, mert véleménye szerint hibákat vétett a hatóság.
A búza aratására még várni kell, de a gazdák jó termésre számíthatnak a kalászosokból. Raskó György agrárközgazdászt az árstopok kivezetéséről is kérdeztük.
A VEKE szerint a MÁV és a Volán új tarifáival a valósághoz közelítik majd a rövid utazások viteldíjait. Arra viszont nem lesz elég az ebből befolyó pénz, hogy a közlekedési cégek új bérletek miatti veszteségeit kompenzálja.
Mészáros Lőrinc neve is előkerült a cívisvárosi vitában.
A Kutyapárt elnöke fellépne a gyorsuló beépítések ellen és szerinte a közbeszerzéseken is sok milliót lehetne spórolni.
A „fogságot” egy meghibásodott ajtó okozta, amelyet a magyar–román–szlovák közös erőfeszítések nem nyitottak ki, de az állatkert egyik karbantartója kiszabadította a vendégeket.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogkorlátozónak találta a magyar nemzetiségi választást.
Összesen 14 embert fogtak el a rendőrök különböző bűncselekmények gyanúja miatt. A szurkolók a VI. kerületi téren tönkretették a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján ültetett 4000 virágnak nagyjából a felét.
Az osztrák lap publicistája élesen bírálta a magyar kormányt az embercsempészek szabadon engedése miatt.
A székesfehérvári polgármester az utóbbi hetekben többször kóstolgatta Garancsi Istvánt, a kirakatcsapat milliárdos tulajdonosát, akit a közelmúltban Hernádi Zsolttal, a csapatot szponzoráló Mol vezérével kaptak lencsevégre.
A kommunisták és a Szabadságpárt egyaránt egyszerű és gyors megoldásokkal oldana meg összetett problémákat.