Van miért, és kell is tartalmilag kritizálni Orbán Viktor tusványosi beszédét (amit sokan meg is tettek), egyvalami viszont egyértelmű: a miniszterelnök, bár nagyon leegyszerűsítő módon, de mégiscsak adott egy átfogó narratívát arról, hogy szerinte mik a legfontosabb összefüggések ma a világban, mik a legégetőbb problémák, és ezekre milyen megoldásokat lát jónak, és fog megpróbálni megvalósítani az a politikai erő, amelynek ő a vezetője. De nemcsak hogy megfogalmazott egy ilyen narratívát, hanem olyan módon tette, hogy annak tartalmát megértse a külhoni magyaroktól kezdve a Magyarországon élő orvoson, tanáron, katás vállalkozón és építőipari munkáson át a nyugdíjasokig nagyjából mindenki. Egyszerű üzenetek, világos törekvések és viszonylagos konzisztencia (legalábbis nem azonnal szembeötlő ellentmondások).
Szerintem jogosan merülhet föl a választópolgárokban időről-időre a kérdés, hogy mi is ennek az alternatívája. Merthogy a minket körülvevő, jelen idejű valóság ilyen típusú, átfogó értelmezéséhez legalább lehet viszonyulni. Lehet vele egyetérteni, rajongani érte, azonosulni vagy vitatkozni vele, tiltakozni ellene, elhatárolódni tőle, és még sorolhatnám a különböző árnyalatokat. Az ellenzéki politikusok viszont mit tudnak felmutatni, ami hasonlóan viszonyulásra ad lehetőséget az emberek számára? Hát, sajnos nagyjából semmit. A Fidesz leváltását újra és újra megígérni, a kormány tagjait tolvajoknak, gazembereknek nevezni, korrupcióról beszélni és zsigerből tiltakozni minden ellen, amit az aktuális kormányzat csinál: nos, mindez még messze nem narratíva, hiszen nem ad átfogó magyarázatokat az életünket érintő kurrens folyamatokra és jelenségekre vonatkozóan.
Szóval miközben április 3-a után nyalogatják sebeiket az ellenzéki pártok vezetői és képviselői, akár rá is szánhatnák magukat, hogy megírják és kommunikálják a tusványosi beszédben (is) elhangzott világmagyarázat alternatíváját. Lehet, hogy ennyi év ellenzékiség után már így is késő, mindenesetre azért meg lehetne próbálni. De nem lózungokat puffogtatva, hogy jogállamiság kell, korrupció-mentesség és több Európa, hanem konkrétumokban és (nemcsak egy szűk közeg, hanem) mindenki számára érthetően.
Egy ilyen, alternatív „világmagyarázatnak” például arról kéne szólnia, hogy mit gondolnak a magyar (és globális!) demográfiai folyamatokról, az EU működéséről, szerepéről (a világpolitikában és globális folyamatokban), problémáiról, mit kezdenének a migrációval, hogyan állnak a gender ügyekhez, az ökológiai problémákhoz (nem kizárólag a klímaváltozáshoz), mit gondolnak ez utóbbi kapcsolatáról a szabadkereskedelmi egyezményekkel és a gazdasági növekedés „szent tehenével”, az orosz-ukrán háború lehetséges kimeneteléről és úgy egyáltalán a nemzetközi biztonságról, vagy hogy hogyan látják az előttünk álló legfontosabb feladatokat, illetve azokat miként próbálnák megoldani vagy megoldásukat elősegíteni. Szóval nagyjából azokról a témákról, amikről a miniszterelnök is beszélt, vagy amelyeket éppenhogy „jótékonyan” elhallgatott.
Rendszeres hírolvasóként élek a feltételezéssel, hogy ha ilyesmi született volna bármely ellenzéki képviselő tollából vagy szájából, arról értesültem volna. Sajnos – úgy néz ki – egyelőre nem született. Vajon mi kellene ehhez, ha hosszú évek vagy évtizedek nem voltak elegendőek hozzá? Vajon hány „mélyreható” orbánozást kellene mellőzni ahhoz, hogy jusson idő és energia átfogó narratívák megfogalmazására olyanoknak, akiknek elvileg már jó sokat kellett (volna) gondolkozniuk ezekről a kérdésekről, ráadásul szakértők garmadája áll a rendelkezésükre a valós folyamatok precíz áttekintésére. Donáth Annától kezdve Tordai Bencén át Ungár Péterig sokan felismerték a legutóbbi választások után, hogy tartalommal kellene megtölteni az ellenzéki politizálást (micsoda innovatív gondolat). Nos, itt a lehetőség, ahogy itt volt az elmúlt 12 év minden hetében és hónapjában. Toll és papír vagy számítógép kell hozzá, gondolom, ezekre telik a képviselői fizetésekből. Persze gondolat sem árt, ha van.
