Összesen több mint 150 millió forintos kártérítést kapott a bicskei bántalmazás kilenc áldozata

Összesen több mint 150 millió forintos kártérítést kapott a bicskei bántalmazás kilenc áldozata

A bicskei gyermekotthon (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki – tudta meg bicskei gyermekotthonban bántalmazott áldozatok ügyével kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtóosztályától a Blikk. A lap információi szerint az érintettek 2020-ban egyezhettek meg az állammal. Arról, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója, a pedofil V. János hosszú éveken át bántalmazta a rájuk bízott gyermekeket, 2016-ban számolt be elsőként az RTL Házon kívül című műsora. Az ügy azután került ismét a figyelem középpontjába, hogy kiderült, a bűncselekmény eltussolásában segédkező K. Endre, V. János helyettese kegyelmet kapott Novák Katalin államfőtől, aki miután ez kiderült, bele is bukott a döntésbe. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke egyébként éppen péntek este hat órára tervez tüntetést a Belügyminisztérium elé, amelynek célja, hogy „védjük meg a gyermekeinket és unokáinkat! Követeljük a politikai felelősök lemondását!”. – Csatlakozz hozzánk egy békés, de határozott tüntetésre, ahol közösen mondjuk ki, hogy „Elég volt!”. Védjük meg a gyermekeket az újabb pedofil bűncselekményekről. Követeljük a valódi gyermekvédelmi reformot, a gyermekvédelem finanszírozásának jelentős megemelését. Követeljük a szörnyűségeket eltussoló intézményvezetők felelősségre vonását, és a politikai felelősök, Pintér Sándor belügyminiszter lemondását és a kormány távozását – írta a politikus.