Kezdőlap Belföld Meghekkelt Or...

Meghekkelt Orbán-interjú: jogerősen veszített a Mediaworks

Jogerősen is pert veszített a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. a meghekkelt Orbán-interjú miatt kirúgott két szerkesztővel szemben – tudta meg a Magyar Hang. A Székesfehérvári Törvényszéken kedden hozott ítélet szerint törvénytelenül bocsátották el Hajnal Csillát és Klecska Ernőt a Fejér Megyei Hírlaptól. (A harmadik, Veszprémi Naplótól kirúgott Németh F. Bernadett nem perelt, de nem hagyták az út szélén: Forgács Bernadett néven később a Hajdú-bihari Napló, Észak-Magyarország és Kelet-Magyarország kiadójánál tartalomfejlesztési vezető lett).

HIRDETÉS

Hajnal Csillát, a Fejér Megyei Hírlap korábbi felelős szerkesztőjét és Klecska Ernő lapszerkesztőt 2016 decemberében bocsátották el, miután a karácsonyi számban az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült, egyébként központi interjú helyenként más tartalommal jelent meg, mint a testvérlapokban. Valaki olyan viccesnek szánt megjegyzésekkel tűzdelte tele, amelyeket a kormányfő nem mondott. Ezért a Mediaworksnél indult belső vizsgálat után a két említett szerkesztőt kiáltották ki bűnbaknak. A Mediaworks (és ügyvédei) a munkaügyi per során ragaszkodtak ahhoz, hogy Hajnalnak és Klecskának észre kellett volna venniük a szövegben a változtatásokat.

„Nagyon rossz lehet a lakájmédia munkásainak, hogy ők nem élhetik meg, milyen szabadon dolgozni” – Magyar Hang

Kálmán Olgát Havas Henrikről, a kormánypropaganda támadásairól és arról is kérdeztük, voltak-e tiltólisták. A teljes interjú!

A Mediaworks fellebbezése után a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszéknek azt kellett eldöntenie, Hajnal és Klecska megszegte-e a kötelességét. Ugyanarra jutottak azonban, mint az első fokú bíróság: a székesfehérvári szerkesztőségben bizonyítottan az a szokás honosodott meg, hogy a központi anyagokkal a helyi szerkesztőknek nincs dolguk. A cikkeket ugyanis szerkesztve, sőt lektorálva kapták meg. Így nem volt feladatuk annak kontrollálása – hangsúlyozta Kaló Zsuzsanna tanácselnök az indoklásában.

Bár a másodfokú bíróság a kártérítés összegén változtatott, az állami hirdetésekkel alaposan kitömött Mediaworks-öt az aligha vágja padlóra: Hajnal Csillának bruttó 4,2 millió forintot, míg Klecska Ernőnek 3,9 millió forintot (plusz ezek 2017. december 1-jétől érvényes késedelmi kamatait) kell megfizetnie a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló cégnek. Ezen felül a másodfokú perköltséget és a fellebbezés több mint egymilliós díját is rájuk terhelték. Ráadásul végkielégítés is megilleti őket.

A két kirúgott szerkesztő – akik különben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnökének, Mendrey Lászlónak a segítségével találtak ügyvédet – sérelemdíj iránti igényét a bíróság már első fokon elutasította. Ennek oka – írta meg májusban a 24.hu –, nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy a kirúgásukat megelőző belső vizsgálat és a meghallgatás során megalázták őket.

Egyre kevesebben olvassák a Mészároshoz köthető vidéki lapokat – Magyar Hang

A MATESZ friss adatai szerint újabb ötezer vevő pártolt el Mészáros lapjaitól; a kormánybarát személy megjelenése azonban nem mindig jelent zuhanórepülést – írja elemzésében az Mfor.

A Mediaworksnek egyébként 15 napon belül kártalanítani kell az elbocsátott dolgozóit. Erre nincs halasztó hatálya annak, ha esetleg a 13 megyei napilapot kiadó cég a Kúriához fordul felülvizsgálatért. Erre egyébként hatvan napjuk van. Hajnal Csilla és Klecska Ernő az ítélethirdetés után lapunknak azt mondták, nagy megkönnyebbüléssel fogadták az ítéletet, igazukban pedig mindvégig bizonyosak voltak.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,964lájkolóTetszik
755követőKövetés
8,954feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.