Kezdőlap Belföld Zacher Gábor:...

Zacher Gábor: Dolgoznék, de már nem kellek

Sem tanítani, sem életet menteni nem engedik vissza a Honvédkórház falai közé az intézmény sürgősségi osztályának éléről augusztus végén távozott Zacher Gábort, aki december óta mentősként köti le felesleges energiáit. A toxikológus szerint a hazai egészségügy már működésképtelen, ám a benne dolgozó „hülye barmok” miatt nincs összeomlás. A rendszer alfahímjeiről és alfanőstényeiről, hálapénzről, lelazulásról és a jó példák égető hiányáról beszélgettünk.

HIRDETÉS

– Augusztus végén hagyta ott a Honvédkórház sürgősségi osztályát, azóta a médiában is kevesebbet szerepel. Hogy érzi magát? Mivel telnek a mindennapjai?
– Köszönöm, jól vagyok, és nem unatkozom. Egy orvosi ügyeleteket és betegszállítást biztosító cégnél vagyok orvosigazgató. Ezt már csinálom tíz éve, csak annyi változott, hogy ez lett a főállásom. Folytatom az egyetemi oktatást is, klinikai toxikológiát tanítok ötödéves gyógyszerész-hallgatóknak. Az előző félévben Szegeden, a következőben pedig Budapesten tartok előadást, ám hogy hol, még nem tudom. A Honvédkórház, szemben az eddigiekkel, nem járult hozzá, hogy ott tartsam az órákat, habár azok a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ neve alatt futnak. Mindezek mellett egészségügyi orvosszakértőként ténykedem, és ahogy eddig is, járom az országot, hogy fiataloknak beszéljek a drog- és alkoholfogyasztás veszélyeiről. December elsejével pedig visszatértem az Országos Mentőszolgálat kötelékébe, mentőzöm havi kétszer 24 órában.

Több mint tíz éves döntéssel magyarázza a Honvédkórház parancsnoka a gondokat | Magyar Hang

A kormányszócső Magyar Időkben magyarázkodik Kun Szabó István.

– Miért? Feltételezem, hogy orvos igazgatóként, igazságügyi szakértőként és egyetemi oktatóként nincs rászorulva pluszmunkára.
– A mentőzés számomra szerelem. Inkább az a kérdés, miért hagytam abba. A válasz az, hogy temérdek elfoglaltságom mellett erre nem maradt idő. Hiányzott ez a fajta munka. Körülbelül 10-12 éve nem jut időm mentőzni, előtte 20 évig a kórházi munka mellett kocsiztam.

– Ugyanezért akar visszatérni a Honvédkórház sürgősségi osztályára?
– Október 17-én kértem a felvételem a Honvédba. Az osztályvezetés egyáltalán nem hiányzik, húsz év ebből éppen elegendő volt. De részállásba szívesen visszamennék, mert hiányzik a betegágy melletti munka és a kollégáim. Ami érdekes, hogy a kérvényemre három hónapja nem kaptam választ.

– Miért haragszanak önre a Honvédban?
– Szerintem a kollégáim nem haragszanak rám, sőt. Hogy az intézmény vezetése miért, azt tőlük kellene megkérdezni.

– Amikor egy évvel ezelőtt Kálmán Olga vendége volt a Hír Tv-ben egy beteghalál kapcsán, azt mondta, hogy pénz, paripa, fegyver rendelkezésre áll, a működési nehézségek a túlterheltségből fakadnak, hiszen közel háromszor annyi beteget látnak el, mint amennyi ellátására tervezték a részleget. Tavaly augusztusi távozásakor ugyanakkor már azt mondta, hogy az eszközök, anyagi erőforrások terén is katasztrofális a helyzet, ilyen körülmények között pedig nem tudja jó lelkiismerettel vállalni az osztály vezetését. Mivel magyarázza e két állítás közötti ellentmondást?
– Nagyon gyorsan romlott a helyzet mind az eszközök, mind pedig a humán erőforrás terén, ami szorosan összefügg az egyre nagyobb túlterheltséggel. Ezt nem követte le az intézmény. Mert hiába tekinthetők relatíve újnak a 12-13 éves gépek, betegszállító kocsik, a rendkívüli kihasználtságban gyorsabb az amortizáció is.

Egészségügy 2018 – és ami várható | Magyar Hang

Baj van, de a kormány javaslata ezekből semmit nem old meg. Újakat viszont keletkeztet.

Egy darabig házon belül sikerült pótolni egy-egy eszközt, de tavaly augusztusra eljutottunk odáig, hogy a meglévő erőforrásokkal csak hatvan százalékon tudtunk üzemelni, miközben 1,8 milliós lakosú területet kellett ellátni, napi százhatvan beteg érkezett a hatvan beteg ellátására tervezett SBO-ra. Ezt én főorvosként nyugodt lelkiismerettel nem tudtam vállalni, különös tekintettel arra, hogy évek óta jeleztem az intézmény vezetésének a gondjainkat, ám ígéreteken kívül nem sok mindent kaptunk. Az ellátás biztonságát az eszközhiány veszélyeztette, miközben a felelősség mindig az orvost, és nem a beszerzési osztályt terheli. Jó hír, hogy távozásom és sok kollégám felmondása után javult a helyzet, és további fejlesztések várhatók.

– Az intézményből való távozása után sajnálatos módon történt egy újabb haláleset, amely egyes hírek szerint arra vezethető vissza, hogy radiológus hiányában nem sikerült időben diagnosztizálni egy gyors lefolyású, de gyógyítható betegséget. A jelek arra utalnak, hogy elég nagy a baj a szakemberállományt tekintve is.
– Én is a sajtóból értesültem az esetről, véleményt ezért csak óvatosan szeretnék megfogalmazni. Az, hogy alig van radiológus, mert a sokkal jobban fizető és nyugodtabb munkakörülményeket biztosító magánintézmények elszipkázzák őket, valós probléma. Hogy ez vezetett-e a halálesethez, nem tudom, mivel nem voltam ott. De ha már itt tartunk, az intézménynek egy beteghalál megmagyarázásakor rendkívül nehéz a helyzete, mivel érdemi információt nem adhat ki a konkrét ügyekkel kapcsolatban. Nem hozhatja nyilvánosságra a beteggel, betegséggel kapcsolatos adatokat, amelyekkel alkalmasint el lehetne magyarázni, hogy abban a konkrét esetben mi történt. Én is csak annyit tudtam mondani a tavaly januári eset kapcsán, hogy a szakmai lelkiismeretünk tiszta.

– A Honvédkórház parancsnoka néhány hete nyilatkozott a Magyar Időknek, amelyben először rosszindulatú ferdítésnek nevezte a kórház működésének nehézségeiről szóló híreket, ám amikor a részletek is szóba kerültek, lényegében elismerte az összes rendszerszintű problémát. Köztük azt is, hogy azért kellett bezárni az intézmény koraszülött intenzív osztályát, mert a biztonságos működést nem tudták garantálni. Ön szerint melyik a kisebb rossz: ha egy intézmény vezetője felvállalja egy osztály bezárásával járó presztízsveszteséget, vagy ki kell tartani minden körülmények között, és vállalni a hiba egyre nagyobb kockázatát?
– Szerintem a működésképtelenség már bekövetkezett, ám ennek tünetei másképp jelentkeznek, nem összeomlásszerűen. Vannak olyan osztályok, amelyeket be lehet zárni, és vannak, amelyeket nem. Utóbbiba tartozik a sürgősségi ellátás is. Ha ez nincs, kórház sincs.

A működésképtelenség nem feltétlen az egész rendszer szintjén jelentkezik, hanem abban, hogy bár az intézményi háttér és a protokoll megvan, egyszerűen nem leszünk képesek ellátni a feladatunkat. Ezért álltam fel. Ha egy asztalosműhely papíron működik, de nincs sem gyalu, sem kalapács, a dolgozókat lehet arra kérni, hogy a körmükkel gyaluljanak, vagy a talpukkal verjék be a szöget. De ez maga a működésképtelenség.

– Mert egy hülye barom vagyok – a Magyar Nemzetben önről készült, 2016-ban megjelent portréban ezt válaszolja arra a kérdésre, miért is csinálja. Hozzátette azt is, hogy az ilyen „hülye barmok” miatt nem omlott még össze az egészségügy.
– Ez így van.

Zacher Gábor, akinek a média a drog

Alkoholon kívül soha nem használt más tudatmódosító szert, ellenben „függ” a médiától, mániája pedig a munkája. Sebészként kezdte, de szerencsére toxikológusként folytatta.

– Látható ugyanakkor más összetartó erő is az elhivatottságon kívül, hiszen egy olyan hierarchikus rendszerről van szó, amelyben fontos helye van az orvosbáróknak, a szakmán belüli függőségnek, kiszolgáltatottságnak. Nekik egytől egyig a rendszer fennmaradása az érdekük. Mindez ráadásul nem mentes a korrupciótól sem, elég csak a hálapénzre gondolnunk. Ön hogyan látja, lehet ezen változtatni?
– Számos olyan szakterület van, ahol nincs hálapénz. Ilyen a sürgősségi, az intenzív osztály vagy a toxikológia. Ezek már most is csak a dolgozók elszántsága miatt működnek. Nem a pár tízezres borítékok vagy az ajándékok konzerválják a rendszert, hanem a százeres, milliós nagyságrendű hálapénzek, amelyek a hierarchia csúcsán jelennek meg. Akik nagyban játszanak, legfeljebb az orvostársadalom néhány százalékát jelentik.

A gond az, hogy mindezt nem lehet fizetésemelésekkel visszaszorítani, hiszen aki sokmilliós hálapénzeket vág zsebre havonta, annak teljesen mindegy, hányszorosára emelik a fizetését. Ezt maximálisan támogatja az az örökölt, piramisszerű hierarchia, amelynek a tetején egy alfahím vagy egy alfanőstény áll, aki az adott szakterületet uralja. A mai felnövekvő orvosgeneráció is ugyanúgy ebben szocializálódik, mint a korábbiak. Nemcsak a tehetségtől, tudástól, hanem legalább ennyire a kapcsolatrendszertől függ, meddig lehet eljutni. Olyan érdekekről van tehát szó, amelyek miatt a legtöbben beállnak a sorba.

El kell tűnnie az egészségügyből a kiszolgáltatott pácienseket megalázó viselkedésnek | Magyar Hang

Barátom kórházi pokoljárása nyomán testközelből láthattam, milyen, amikor valaki kiszolgáltatott, a helyzetéről nem tájékoztatott, szenvedésében magára hagyott emberré válik.

– Ha egyetlen, rendszerszintű dolgon változtathatna, mi lenne az?
– A hálapénz az, ami talán a legtöbbet árt. Az orvosok egy része elvárja, de ami legalább ekkora baj, hogy a beteg is kötelességének érzi, hogy adjon. Mert ezáltal látja biztosítottnak az ellátását. Sokkal korrektebb ennél a magánegészségügy rendszere. Hiszen ott transzparens módon, számla ellenében veszem meg az orvos szaktudását, az intézményi ellátást és mindent, amire szükségem van a felépülésemhez.

– A hírek szerint az Emmiben már megkezdték azon program megalkotását, ami ebbe az irányba mutat, vagyis a magán- és a közfinanszírozott egészségügy szétválasztását, illetve az alap- és emelt szintű szolgáltatások meghatározását. Ez javíthat a helyzeten?
– Erről semmilyen részletet nem tudok, a programot kidolgozó szakmai csapat tagjait ismerem, de nagyon fegyelmezetten tartják a hírzárlatot. Azt mindenesetre látni kell, hogy bizonyos ellátási területekre nem vonható be a magánszektor. Ilyen például a sürgősségi ellátás is, itt ugyanis nem az számít, kinek milyen biztosítása van, hanem az, mennyire súlyos az állapota. Hogy az alapszintű, közfinanszírozott ellátás határai hol fognak húzódni, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy ehhez a kérdéshez hozzá kell nyúlni.

Egészségügyi reform NER-lovagokra hangolva? | Magyar Hang

A magán- és a közellátás szétválasztása aligha jelenthet mást, minthogy lesz, amiért fizetnünk kell majd.

– Az idei év újítása, hogy mindenhol bevezetik az úgynevezett triázs (triage) rendszert, amelyben a betegek panaszai alapján felállítják az optimális betegutat. Javulhat ettől az ellátás minősége, az intézmények erőforrásainak kihasználása?
– Egy nagyon jó kezdeményezésről van szó, amely azonban nem új, hiszen a rendszer már jó ideje létezik, mostantól „csak” kötelező lett. Ez egy kanadai rendszer magyarítása, amely már régóta tananyag. Szakdolgozói triázsról beszélünk, vagyis erre kiképzett, nagy rutinnal rendelkező diplomás szakápolóké lesz a gyors betegosztályozás feladata. A rendszer a fejlődés irányába mutat: az adatrögzítés már a beteg beérkezésekor digitálisan történik, így nem csak annak adottak a technikai feltételei, hogy 10-15 percen belül túl legyen a beteg az osztályozáson, hanem annak is, hogy legyenek transzparens adataink.

– Ezek laikus számára is evidens dolgok. Miért kellett ezt kötelezővé tenni, miért nem vezették be eddig önként az intézmények?
– Sok helyen nincs erre ember. Ehhez ugyanis magas szinten képzett, nagy rutinnal rendelkező nővérek kellenek, akik sokszor szinte ránézésre, a beteg színe alapján meg tudják állapítani, ha súlyos a baj. Ilyen nővérből pedig egyrészt kevés van, másrészt aki rendelkezésre áll, azt sem rángatták el a betegágy mellől, hogy irány a pult, triázsolni.

– Évtizedek óta téma, hogy a hazai lakosság egészségügyi állapota pocsék, ráadásul a betegségek többsége olyan jellegű, ami egészségtudatos magatartással jelentősen csökkenthető lenne. Ezen a téren lát-e fejlődést a tíz-húsz évvel ezelőtti viszonyokhoz képest?
– Az orvoslátogatások számát tekintve nagyon jól állunk, a tudatosság azonban itt véget is ér. Az orvosi tanácsok betartásában súlyos gondok vannak, a kezelés során felírt gyógyszereket még első alkalommal csak-csak kiváltja a beteg, de a második-harmadik receptkiváltásra már csak az esetek hatvan százalékában kerül sor.

De mondok másik példát: a magyar lakosság hatvan százaléka elhízott. Ennek a hatvan százaléknak a hatvan százaléka, vagyis 3,5 millió ember jelentősen túlsúlyos. Ezeknél az embereknél ízületi, érrendszeri, belgyógyászati bajok egész sora merül fel. Egyszerűen képtelenség elérni azt, hogy ezen a téren Magyarországon javulás következzen be. Nagyon érdekesek az előítéleteink is, hiszen a sok alkoholista, drogos, hajléktalan tb-ből való kezelésén felháborodunk, de azon nem, hogy a túlsúly vagy épp a dohányzás miatti betegségekre mennyit költünk a közösből. Egy 160 centi magas, 120 kilós ember a legritkább esetben gondol arra, hogy azért rossz a szíve, azért cukorbeteg, és azért vannak ízületi panaszai, mert munka után este nem csinál mást, mint leül a tévé elé zabálni és inni.

– Társadalmi szintű berögzöttségekről van szó: a kövérség és a dohányzás nem ciki, és szintén nincs sok baj az ivászattal sem, ha nem nevezzük alkoholizmusnak. Kinek a feladata lenne a tudatformálás?
– Alapvetően példák követésére vagyunk beállva, a példák alapján szocializálódunk, sajátítunk el olyan stresszoldó megoldásokat, mint például az ivás vagy a gyógyszerfüggőség. De jó példákkal is jelentős eredményeket lehetne elérni. Nem kell nagy dolgokra gondolni: mindenki tud mondani olyan élvonalbeli politikust, aki pár év alatt felszedett 20-25 kilót. Mi lenne, ha ez a politikus azzal állna ki a nyilvánosság elé, hogy az elmúlt években rosszul táplálkoztam, és nem mozogtam semmit, de a következő egy évben havi másfél kilót ledobok? Biztosan sokan lennének olyanok, akik erre pofákat vágnának, élcelődnének, és ócska népszerűséghajhászásnak tekintenék, de biztosan lenne jó pár ezer ember, aki követné a példát. A kövérség egyszerű dolog, mert valóban elfogadott, és még letagadni sem lehet.

De olyan celebről – színészről, sportolóról vagy bárkiről – nem tudunk, aki, mondjuk, az alkoholizmusát vagy drogfüggését, gyógyszerfüggőségét vállalná fel azzal, hogy a nyilvánosság előtt próbál leszokni. Pedig nyolcszázezer alkoholista országában erre is nagy szükség lenne. Ez a szerencsétlen Curtis nevű csávó az egyetlen, aki vállalja, és ezért minden tiszteletet megérdemel. Ugyanez a helyzet a cigarettával is. Az biztos, hogy a cigisdobozra rakott képekkel senkit nem tántorítanak el.

– Régóta járja az országot, hogy fiataloknak beszéljen a különböző függőségekről. Tapasztal-e az érdeklődésükben, problémáikban változást?
– Folyamatos a változás, de a szerek és az azokhoz való hozzáférés is változik. A rendszerváltás előtt nem volt számottevő a drogprobléma, majd a kilencvenes évektől elterjed a fű, a kokain, az amfetamin, az ecstasy meg körülbelül húszféle egyéb szer. Aztán a 2010-es évek elején megjelent egy csomó szintetikus partidrog meg a biofüvek, amikről semmit nem tudunk. Több mint négyszázféle anyag van a piacon, amelyeket pár száz forintért be lehet szerezni pillanatok alatt. Mindez a szegénységi drogfogyasztást erősíti, különösen a fiataloknál, mert az idősebbek maradnak a jól bevált piánál.

Egészségügy 2018 – és ami várható | Magyar Hang

Baj van, de a kormány javaslata ezekből semmit nem old meg. Újakat viszont keletkeztet.

A bezárkózás saját pszichoszociális gettónkba tudatmódosítók használata mellett továbbra is óriási méreteket ölt. A 800 ezer alkoholistával a világranglista nyolcadik helyén vagyunk, és körülbelül kilencvenezren vannak, akik nyugtatókon élnek. Ehhez képest elenyésző a körülbelül húszezer drogfüggő. Tehát a lakosság tíz százaléka tudatmódosítókkal kezeli a hétköznapi stresszt: ha hülye a főnök, ha nem jövök ki a férjemmel, feleségemmel, ha zűrjei vannak a gyereknek az iskolában, vagy néhány üveg sörrel lazítjuk le magunkat, vagy bevesszük az orvos által felírt vagy a neten rendelt leszarom tablettát, és legalább alszunk egy jót. Ezzel persze a probléma nem oldódik meg.

Elönt minket a méreg | Magyar Hang

Nem hogy felszámolta volna, az Orbán Viktor vezette társaság még mélyített is a szocialista-liberális elődöktől megörökölt szociális válságon.

Viszont nő a szerek iránti toleranciaszint, így egy gyakorló nyugtatófüggő annyi pirulát vesz be egy nap, amennyi három felnőttnek is elegendő lenne egy 24 órás KO-hoz. Ami a fiatalokat illeti, 18 éves korig negyven százalékuk kipróbál valamilyen szert, ami nemzetközi összehasonlításban nem nagy szám. A 15-16 éves magyar fiatalok azonban leisszák az európai mezőnyt. Egyértelmű, hogy az alkohol az első számú tudatmódosító szer, amely évente harmincezer áldozatot követel.

– Ön számos alkalommal kifejtette, hogy a marihuána terén érdemes lenne felülvizsgálni a jogszabályi szigort, miközben a szer használatát nem tartja támogatandónak. Miért látná szükségét a lazításnak?
– Magyarország a szigorúbb uniós tagországok között van: ha valakinél találnak egy füves cigit a rendőrök, két év szabadságvesztéssel büntethetik. Ám a gyakorlatban ezt nem alkalmazzák, legfeljebb súlyosbító körülményként veszik figyelembe. A gyakorlathoz kellene igazítani a szabályozást. A drogliberalizálást elutasítom, de a dekriminalizálást támogatom. Azt a példát kellene követni, amit számos tagállamban is alkalmaznak, mégpedig hogy saját használatra, tehát nem kereskedelmi céllal kis mennyiségű fű birtoklása ne legyen büntetendő. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az a 17 éves hülyegyerek, akit füvezésen kapnak, véletlen se varrják be, mert ezzel az egész életét tönkretehetik. A büntetlenségnek ugyanakkor nem vagyok híve, de az elzárás helyett jobbnak tartom a közmunkát, erdőtakarítást, árokásást.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

25,654lájkolóTetszik
1,795követőKövetés
14,470feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Szellemét a tűz nem égeté meg – Magyar Hang-ajánló

Látogatás 2019 roma hősénél és a keleméri bárányfarmon, interjú Ragályi Elemérrel, Böjte Csabával és Versegi Beáta coach-szerzetesnővel. Csütörtöktől itt a friss Magyar Hang!

Kiemelt cikkek

Először színházban – Pethő Tibornak

Hogy Molnár Ferenc iparos volna-e? Nem hinném. Kétségtelenül a karaktereiből szólal meg, az nem igaz, hogy egyáltalán nem hagyja ott a személyisége nyomát.

Kell-e félni a brexittől?