HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Szombathelyen...

Szombathelyen kész az ellenzéki összefogás? A Jobbik szerint nem

HIRDETÉS

Szombathelyen az országban elsőként megállapodást kötött az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Momentum arról, hogy közösen indítsanak jelölteket az őszi önkormányzati választáson – értesült a 24.hu. Információik szerint a közös polgármesterjelölt az MSZP-s Nemény András lesz, aki tavaly tavasszal a parlamenti voksoláson 30 százalékot szerzett Hende Csabával szemben.

HIRDETÉS

A portál azt is írta, hogy a választási megállapodás különlegessége, hogy a Jobbik is támogatja kívülről. Cikkük szerint a pártnak ugyanis nincs saját embere a 14 ellenzéki jelölt között, de úgy tudják, a térségből származó Bana Tibor várhatóan ott lesz a megállapodás pénteki bejelentésénél. Még azt is felvetik, nehéz eldönteni, hogy mit szól majd a tagság ahhoz, hogy a pártot várhatóan csak listás önkormányzati jelöléssel kompenzálják az együttműködéséért.

A Jobbik és az érintett ugyanakkor ezt cáfolta. Bana Tibor lapunknak elmondta, hogy vannak és voltak is természetesen egyeztetések Szombathelyen, de megállapodás még nem született. Eleve, a pártjukban különféle testületeknek kell dönteni arról, hogy kik lehetnek jelöltek, illetve arról is, hogy milyen egyezséget hagynak jóvá. Ez azt is jelenti, hogy Bana Tibor nem lesz azon a bizonyos pénteki sajtótájékoztatón.

A 24.hu úgy tudja, hogy az együttműködést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is támogatja. Viszlay Zoltán Fülöpné Pavelkovits Petra Lívia szerdán videóüzenetben jelentette be, hogy „a római kori kátyúkon és önkormányzati választásokon át együtt szökellik át” a 2019-es évet a többi ellenzéki párttal.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,763lájkolóTetszik
2,383követőKövetés
16,707feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Élet a Fidesz után – Ki szabadítja ki a jobboldalt?

Orbánék újkádárista politikát visznek. Veszik a szimpátiát, a szavazatot. Nem beszélnek őszintén a nemzet égető, nagy gondjairól, állapotáról.

Tiborcz István, a jótékony