HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Egy év alatt ...

Egy év alatt négymilliárdnyi közbeszerzést nyert a panellakásba bejelentett cég

HIRDETÉS

Agyonnyerte magát a tankerületek uniós pályázatain a kelet-magyarországi közbeszerzések „nehézfiúja”, a hajdúböszörményi székhelyű Tömb 2002 Kft. Két hajdú-bihari és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei tankerület iskolafelújításokra kiírt tenderein mintegy 650 millió forintnyi megbízást kaptak 2018-ban. Ez azonban csak töredéke a mára 236 embernek munkát adó vállalkozás tavaly behúzott megrendeléseinek. Számításaink szerint a cég tavaly összesen 29 tenderen több mint négymilliárd forintnyi megrendelést kapott. A megbízók jellemzően fideszes önkormányzatok, vagy állami fenntartású, a kormányhoz lojális vezetők által irányított intézmények. Vetélytársai gyakran ugyanazok a cégek, de nekik csak ritkán terem babér.

HIRDETÉS

A Tömb nem a stadion-, a vasút- vagy az autópálya-építési tenderekre utazik. A cég 2002-ben kis takarító betéti társaságként kezdte működését, mára azonban lényegében minden olyan tevékenységben jeleskedik, amire uniós vagy állami pénzt osztanak: a takarítás és karbantartás mellett energetikai felújításokra, kisebb-nagyobb építési beruházásokra kiírt közbeszerzéseken is hasítanak. Ám hiába a tavaly 4 milliárdnál nagyobb árbevétel, a Tömb mer kicsi maradni: a Török Imre és felesége tulajdonában álló cég máig egy hajdúböszörményi panellakásba van bejegyezve, aminek kaputelefonján Mező Barna neve szerepel, aki a földhivatali irat szerint tulajdonosa is a lakásnak. A Magyar Narancs írta meg 2012-ben, hogy Török Imre az ő sógora, a Tömb szó pedig neveikből ered. Ennek azért lehet jelentősége, mert sokan Mező Barnát tekintik a kapocsnak a sikerekhez (kerestük, de telefonhívásainkra és e-mailben feltett kérdéseinkre nem felelt). Mindenesetre ahol Mező dolgozott, vagy dolgozik – Hajdúböszörmény önkormányzata vagy a hajdú-bihari kormányhivatal –, a Tömböt nem kerülik ki a sikerek.

Az uniós támogatások negyede vándorol Fidesz-közeli cégekhez | Magyar Hang

A tavaly elnyert megrendelések dokumentumai és a kikért adatok alapján is feltűnő: a Tömböt gyakran teljesen vagy részben ugyanazon cégek társaságában hívják meg közbeszerzési eljárásokra. Építési, karbantartási megrendeléseken állandó „riválisai” a szintén hajdúböszörményi GÉSZ-2000 Kft., a hajdúnánási Nyak-Ép Kft., illetve a debreceni Barna Bau Kft., a Dryvit Profi Kft. és az Universal Bau Bt. Még a Pest megyei Aszód javítóintézetének energetikai felújítására (183 millió forint) is ez a cégközösség kapott ajánlattételi felhívást. Nem meglepetés, hogy ezt is a Tömb vitte.

A berettyóújfalui tankerületben – ahol egy-egy derecskei, hajdúszoboszlói, hosszúpályi iskola és egy püspökladányi kollégium 135 milliós felújítási munkáit nyerték el – történetesen a Tömbnek egyetlen riválisa a Dryvit Profi volt, de utóbbi mindannyiszor alulmaradt. Utóbbi tulajdonosa Bana László vállalkozó és felesége. A cég elsősorban a debreceni önkormányzat közbeszerzésein hasít, Bana a dehir.hu önkormányzati hírportálnál tavaly az „év gazdasági szereplője” volt.

A Tömb a hajdúböszörményi tankerületben ennél is zsírosabb falathoz jutott. A tíz iskola renoválására kiírt, összesen 464 millió forintos pályázaton kilenc esetben csak az Universal Bau Bt.-t kellett megelőznie – mindannyiszor sikerült. Az Universal ügyvezetője és kültagja Molnár Miklós, a Fidesz-szimpátiáját nem titkoló vállalkozó neje trafikot működtet.

HIRDETÉS
Míg a rendszer szét nem esik, avagy mennyire polgári a kormány karaktere? | Magyar Hang

Bár a Tömbnek korábban Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyetlen megrendelése sem volt, tavaly a karcagi tankerületnél (Sági István volt fideszes képviselő igazgatja) egy kollégium felújításánál leesett neki egy 44 milliós megrendelés. A közbeszerzésre azonban egyetlen helyi vagy megyei vállalkozást sem hívtak meg, csak a fent említett hajdúböszörményi és debreceni cégeket. Érdekesség, hogy itt – miként a hajdúböszörményi tankerületnél – is ugyanaz a közbeszerzési tanácsadó felelt a lebonyolításért, mint számos, a Tömb győzelmét hozó kiírásnál. Az anomáliákat jól jellemzi egy rendszeres pályázó cégvezető története. Amikor a tankerületek költségbecslést kértek az igazgatóktól a felújításokra, azok a vállalkozókat hívták. Ám hiába segítették ki az igazgatókat, később még csak felhívást sem kaptak, így ajánlatot sem tehettek a munkára. A közbeszerzések ugyanis a tankerületekhez tartoznak.

A Tömb riválisai az iratok alapján változatos okok miatt hullanak el. Akadnak cégek, amelyek végül nem pályáznak, másokat hiába szólítanak fel hiánypótlásra, elfelejtik leadni. Ha több vállalkozásnak van érvényes ajánlata, az értékelési szempontok alapján a Tömbé a legjobb: legalább egy-kétmillióval a konkurencia alá megy, ő vonultatja fel legnagyobb gyakorlattal rendelkező műszaki vezetőt, vagy kínálja a leggyorsabb munkát, a hosszabb jótállási időt. Ezért is lehet jelentősége a közbeszerzésekre meghívott cégek kilétének. Önkormányzatoknál ez a testület vagy a polgármester hatásköre, de kistelepüléseknél, intézményeknél a tanácsadók „visznek” cégeket is. A Tömb a tavalyi 29-ből számos olyan tendert húzott be, ahol a korábban már említett – egyébként remek szakembernek tartott tanácsadó (írásban küldtünk neki kérdéseket, de lapzártánkig nem válaszolt) – működött közre az eljárásokban. Ilyenek a két tankerület mellett a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal, Hajdúböszörmény és Hajdúhadház önkormányzata is.

Ezzel együtt is hiba volna a tanácsadókon elverni a port. Mert ugyan a közbeszerzési törvény kiköti, hogy a felhívott cégeket nem lehet diszkriminálni, mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét is biztosítani kell, de nem teszi kötelezővé a cégek váltogatását. Ezek mutatják, nem kell törvényt sérteni ahhoz, hogy – szándék esetén – lejthessen a pálya: nagyjából ugyanazon riválisokkal szemben, hasonló értékelési szempontok alapján jó eséllyel lehet nyertes az, akit győztesnek szeretnének kihozni.

Hogy mégis miért éri meg a tőkében és kapcsolatokban erős Tömb mellett a többi, legjobb esetben is néhány tíz embert foglalkoztató cégnek pályázni, ha nincs esélyük nyerni, arról eltérően vélekednek a szakemberek. A pozitív olvasat szerint előbb vagy utóbb mindenkinek leesik valami, odaférni csak így lehet. Mint történt az a 23 főt foglalkoztató GÉSZ-2000 Kft.-vel 2017-ben. Egyszer nyertek közbeszerzésen, a Debreceni Egyetem vécéinek felújítását végezhették el 20 millió forintért – az állandó riválisokat megelőzve. A Nyak-Ép, bár hívják, az utóbbi időben már nem pályázott. Az Universal Bau (13 dolgozó) és a Dryvit Profi (71 fő) pályázatait gyakran látni, de ők főként a debreceni önkormányzat közbeszerzésein hasítanak. Feltűnő viszont, hogy a máshol szárnyaló Tömb (a tulajdonosa nem reagált hívásunkra és e-mailünkre sem) itt soha sem nyert.

Cikksorozatunk második részében azt néztük meg, hogyan nőtte ki a Tömb 2002 Kft. Hajdú-Bihar megyét, és hogyan rohanta le Békés megye állami intézményeinek közbeszerzéseit. A részleteket keresse a május 10-én megjelent Magyar Hangban!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/18. Magyar Hangban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szabó Zsolt László
Szabó Zsolt László
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,889lájkolóTetszik
2,412követőKövetés
16,779feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Orbán hamis mítoszt épít – Magyar Hang-ajánló

Németh Miklós- és Gémesi György-interjú; megszólal a „kutyagyilkos bisztró” pultosa; gyerekkönyvmelléklet; vajteszt. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Döntetlen Litvániában, a továbbjutás a Fradi kezében

Meglehetősen unalmas találkozón ezúttal gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros az Európa-liga csoportkörbe jutásért játszott selejtező első meccsén a litván Suduva ellen. Visszavágó egy hét múlva a Groupama Arénában.