HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Újfasiszták, ...

Újfasiszták, klímaváltozás, pénzosztás – Az ellenzék EP-listavezetői vitáztak

HIRDETÉS

Populisták, szélsőségesek, újfasiszták térnyerésének megállítása – az ellenzéki pártok európai parlamenti listavezetőinek többsége így foglalta össze a jövő hétvégi uniós választás tétjét vasárnap este a Gulyás Márton-féle Partizán által rendezett vitán. A Fidesz ezúttal sem vállalta a megmérettetést, így igazán komoly ellentét nem volt. Humor viszont annál inkább, azt a kétfarkú kutyapárt biztosította.

HIRDETÉS

Hatan állunk itt és szinte ugyanazt mondjuk – az európai parlamenti választásokra korábban közös ellenzéki listát szorgalmazó MSZP-elnök a vasárnap esti vitán sem hagyta ki, hogy bedobja korábbi elképzésüket. Ha már a mostani voksolásra nem jött ez össze – a szocialistákon és a Párbeszéden kívül ugyanis egyetlen ellenzéki párt sem volt erre nyitott – Tóth Bertalan reményét fejezte ki, hogy azért még lesz olyan szavazás, ahol együtt tudnak működni. Kétségtelen, hogy a rendezvényen magukat képviseltető pártok listavezetői a legtöbb dologban egyetértettek, akivel ugyanis érdemi vita lehetett volna, az Trócsányi László, a Fidesz és a KDNP listavezetője, ám ő egyszerűen nem ment el. Azért apróbb szurkálódások voltak. A Magyar Kétfarkú Kutyapártot képviselő Döme Zsuzsanna szerint például ők nagyon elrontottak valamit, ha úgy tűnik, mintha ugyanazt mondanák, mint a szocialisták. Nemcsak a közönség jutalmazta ezt tapssal, hanem a mellette álló LMP-s Vágó Gábor is mosolygott erre.

„Szerintem mi vicces párt vagyunk, nem pedig viccpárt” | Magyar Hang

A május 26-i választást tétjét az ellenzéki pártok egészen hasonlóan látták. Tóth Bertalan szerint arról dönthetnek az emberek, hogy sikerül-e Orbán Viktort és szélsőjobboldali barátait kispadra ültetni. A Demokratikus Koalíciót képviselő Dobrev Klára ennél is élesebben fogalmazott, szerinte ugyanis a magyar miniszterelnök Európa „újfasiszta pártjaival” szövetkezett, márpedig ez nem vezet egy erős Európa felé. A populisták megállítását a momentumos Cseh Katalin is kiemelte, bár ő már megemlítette, hogy ennek mentén lehet csak a klímaváltozással vagy éppen a robotizációval érdemben foglalkozni.

EP listavezetők vitája – Budapest

A jobbikos Gyöngyösi Márton emelte a tétet, nem a jelzők használatában, hanem a víziókban, hiszen szerinte most az lesz a kérdés, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kivezeti-e Magyarországot az Európai Unióból.

Vágó Gábor volt az, aki nem ismételte meg az előtte szólókat, ő a választás tétjének azt nevezte – összhangban programjukkal –, hogy Európa zöld lesz, vagy pedig nem lesz.

HIRDETÉS

Haszonélvezői vagy kárvallottjai vagyok az uniós csatlakozásnak?

Az ellenzéki kampány egyik hangsúlyos eleme, vagyis az uniós pénzek nem megfelelő felhasználása volt az a pont, amelyet minden politikus a csatlakozásunk negatívumaként említett. Cseh Katalin szerint az EU-s pénzekből az „orbáni oligarchia” lett stabilizálva, és habár a kicsik is kaptak forrásokat, aránytalanul gazdagodott például Mészáros Lőrinc, vagy éppen Tiborcz István. Tóth Bertalan egy másik szempontot is említett, mégpedig azt, hogy a kormány adóparadicsomot csinált Magyarországból, így nem is lehet rajta csodálkozni, ha a multik elviszik innen a nyereséget. Vágó Gábor a pénz mellett a tudásról is beszélt, a legnagyobb veszteségünknek az agyelszívást nevezte, vagy hogy a társadalmunk legjavát kiviszik Nyugatra.

Gyöngyösi Márton: A Fidesz a lehető legálságosabb módszerekkel fogja támadni a pártunkat | Magyar Hang

Voltak azért pozitívumok is, ilyen volt Dobrev Klárától, hogy egy értékközösséghez is csatlakoztunk az Európai Unióval. Érdekes módon, ezzel egyetértett Gyöngyösi Márton is, aki még azt is hozzátette, hogy pozitív, ha magyarok is részt vehetnek a döntéshozatalban.

Döme Zsuzsanna ezt „máshogy látta”, arról beszélt ugyanis, hogy a diplomás orvosaink öregbítik a nyugat-európai kórházak hírnevét, diplomás fűnyíróink és mosogatóink pedig remek munkát végeznek.

Kell euró? Jó nekünk az Európai Központi Bank?

Nem volt különösebb vita az euró bevezetése kapcsán, egyedül a Jobbik lógott ki a sorból. A kérdés az volt, hogy a pártok támogatnák-e azt, hogy Magyarország csatlakozzon az euróövezethez, a válasz pedig – Gyöngyösi Márton kivételével – az igen volt. Igaz, Vágó Gábor és Cseh Katalin is csak úgy támogatná ezt a lépést, ha a termelékenység is eléri az uniós szintet, illetve ha megteremtődnek a szükséges biztonsági kritériumok. Gyöngyösi Márton ugyanakkor annyit mondott, hogy még nem. Kifejtette volna, de már nem volt ideje, mert korábban túl hosszan beszélt. A kutyapárt ezúttal is sajátos választ adott, Döme Zsuzsanna szerint inkább a forintot kellene közös fizetőeszközzé tenni, az euró bevezetésére úgysincs esélyünk a következő kétszáz évben.

Cseh Katalin: A jövő ne a középkor legyen | Magyar Hang

A gazdasági témánál maradva, nagyobb egyetértés volt a pártok között abban, hogy az Európai Központi Bank (EKB) – amely a feltett kérdés szerint gyakran megszorító politikát kényszerít a tagállamokra –, nem éppen transzparensen működik. Márpedig a döntéshozatal átláthatósága lenne az egyik garanciája annak, hogy megfelelő irányba menjen Európa. Szinte mindenki említette valamilyen szinten azt is, hogy az EKB kifejezetten rossz választ adott a 2008-09-es gazdasági világválságra. Egy-két különbség volt csak ennél a témánál, az LMP például létrehozna egy európai hitelminősítőt, a DK pedig az állam és kormányfőket tömörítő tanácsot is átláthatóbbá tenné.

Meg kellett-e szavazni a hetes cikkelyes eljárást elindító Sargentini-jelentést?

A Magyarországon számos jogállami problémát felvető Judith Sargentini jelentése kapcsán mindenki a korábbi álláspontját képviselte. Tóth Bertalan szerint a magyar valóságot írja le a dokumentum, Dobrev Klára pedig a magyarok melletti harcként értelmezte, ezért mindketten helyesnek tartották, hogy pártjuk korábban megszavazta azt. Hozzájuk hasonlóan Cseh Katalin is az igen gombot nyomta volna, majd ezt kijelentve gyorsan üzent is a kormánymédiának: „nem az a hazaáruló, aki megszavazta, hanem aki az országgal ezt megcsinálta”.

Vágó Gábor ugyanakkor bírálta azt, ha egyes tagállamokat „szednek elő”, mert az adott célpont populista kormánya ebből saját országában népszerűséget tud kovácsolni. Ez történt szerinte Magyarországon is. Ők inkább azt szeretnék, hogy minden ország, minden évben essen át egy jogállamisági vizsgálaton.

Dobrev Klára: Orbán Viktor a történelem nagy vesztese lesz | Magyar Hang

Gyöngyösi Márton – csakúgy, mint az egyetlen jobbikos EP-képviselőjük – tartózkodott volna a szavazáson, de nem maradt ideje, hogy erről részleteiben is beszéljen.

Döme Zsuzsanna a kutyapártot nem meghazudtolva örömét fejezte ki amiatt, hogy nekünk köszönhetően az EU legalább foglalkozhat ilyen ügyekkel is. Náluk egyébként – mint mondta – bázisdiktatúra működik, a lényegtelen kérdésekről szavaznak csak, a Sargentini-jelentés megszavazását érintő kérdésre nagyjából húsz év múlva születik meg náluk a válasz.

Korrupció, dicséret

Személyre szabott kérdések is voltak, ezeknél kiderült például, hogy a DK – miközben most a közös minimálbért sürgeti – azért nem támogatta a Jobbik béruniós javaslatát, mert azt még nem tartotta megvalósíthatónak. Tóth Bertalant pedig hiába próbálták olyan hírekkel szembesíteni, hogy összejátszás lehet pártja és a Fidesz között, az MSZP elnöke csak annyit mondott, hogy ilyen nincs, ő nem is tűri meg a szocialisták soraiban a korrupciót. Ez kisebb derültséget okozott a közönség soraiban.

Vágó Gábor annak kapcsán, hogy míg Európában erősödnek a zöldpártok, ők a bejutás küszöbén ingadoznak, csak annyit mondott, hogy Kelet-Közép-Európa legerősebb zöldpártja az LMP. Gyöngyösi Márton pedig egy kifejezett kérdésre elítélte a Jobbik egykori radikálisai által létrehozott Mi Hazánk Törökszentmiklósra tervezett erődemonstrációját.

A legvégén a közönség egyik tagja azt kérte mindenkitől, hogy mondjanak egymásról jókat. Ezzel nem igazán ért célt, hiszen mindenki csak azt hangsúlyozta, hogy milyen értelmes vitát tudtak lefolytatni, illetve mennyire jó lenne az ország, ha a Fidesz és a KDNP nélkül működne. A kutyapárt a szavak helyett a cselekvést választotta, Döme Zsuzsanna nem dicsért senkit, inkább osztott nekik a pártjuk által gyártott bankókból.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,087lájkolóTetszik
2,178követőKövetés
15,888feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ütésállónak kell lenni – Magyar Hang-ajánló

Nyáry Krisztián-, Ürge-Vorsatz Diána- és Schmuck Erzsébet-interjú, ormánsági riport, Bige László portré, magyar közpénz a román kormánypártnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek