HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Másfél hónapo...

Másfél hónapot túlórázik egy átlagrendőr, olyan nagy az emberhiány

HIRDETÉS

Jóval többen hagyták el a rendőri pályát az elmúlt évben, mint ahányan beléptek a testületbe – ez derül ki a 24.hu cikkéből. A portálnak az Országos Rendőr-főkapitányság elárulta, hogy 2018-ban összesen 2012 hivatásos rendőr jogviszonya szűnt meg. Közülük a legtöbben – majdnem 900-an – legfeljebb négy évet, vagy annyit sem szolgáltak.

HIRDETÉS

Ezzel szemben ugyanebben az időszakban összesen 1622-en létesítettek hivatásos jogviszonyt, amiben benne vannak az áthelyezések, visszavételek és a pályakezdők állományba helyezése is. Vagyis 390-nel többen mentek el, mint ahányan beléptek. A rendőrség szerint azonban a fluktuációs mutatójuk még így is jóval kisebb, mint ami a versenyszférában van.

Kevesebb fiatal szeretne rendőrnek tanulni | Magyar Hang

A 24.hu információi szerint az ország keleti feléből jönnek a fővárosba nagyobb számban, és jó páran azért szerelnek le, mert a kevés fizetésből nem tudják állni az albérletüket, a megélhetésüket. Az ORFK ezzel kapcsolatban annyit írt, hogy a vidékről a fővárosba költöző, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőrök albérleti díj hozzájárulást, szálló- vagy garzonelhelyezést kaphatnak. Ugyanakkor elismerték, hogy Budapesten a magasabb megélhetési költségek is közrejátszhatnak a leszerelési döntésekben. Hozzátették azonban, hogy a BRFK létszámához mért fluktuációs mutatói nem tértek el érdemben az országos átlagtól.

A cikkből az is kiderül, hogy tavaly átlagosan 263 túlórát teljesítettek a rendőrök, ami 32,5 nyolcórás műszaknak, másfél hónapnyi teljes munkanapnak feleltethető meg.

Alig néhányan jelentkeztek tűzoltónak | Magyar Hang

A Magyar Hang már korábban beszámolt róla, hogy nem a rendőrség az egyetlen rendvédelmi szerv, ahol gond lehet a létszám miatt. Lapunk információi szerint a tűzoltóságokon is egyre több a leszerelő és érezhetően kevesebb az új belépő.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,631lájkolóTetszik
2,792követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.