HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld A fiatalok és...

A fiatalok és a Fidesz

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Habár a legnépszerűbb párt a fiatal korosztályban is a Fidesz, de nem olyan arányban vezetnek, mint az idősebbek esetében – ez is elhangzott a Fidelitas szombati tisztújításán. A kormánypárt prominensei tartottak beszédet, szó volt arról, hogy mivel szembesülnek most a fiatalok és mit kell tenniük, hogy együtt jövőjük legyen, ne pedig múltjuk.

A kormánypártok és a fiatalok viszonyáról az Index közölt összeállítást a napokban, kielemezve azt, hogy saját emberei szerint is elveszti a fiatalokat a Fidesz. Ezért is volt érdekes a Fidelitas tisztújítása, ahol a már parlamenti képviselő Böröcz Lászlót Illés Boglárka váltotta.

A fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a magyar nemzetépítő politika stafétabotját kell majd átvennie, hanem szembesülnie kell a nemzettagadás egyre erőszakosabb politikai és szellemi képviselőivel is – erről is beszélt Kövér László az MTI beszámolója szerint.

Mint mondta, a nemzettagadás képviselői a politikájukat az egyénre és a tömegre építik, a baloldaliak mindig tömegeket gyártanak, a liberálisok pedig a tömegből való egyéni kiemelkedés illúziójával kufárkodnak. Ez a „politikai tandem” pedig sokszor bizonyult hatékonynak a hatalom megszerzésében és megtartásában, módszerük az alávetettség, a politikai uralhatóság állapotát sokszor volt képes tartóssá tenni. – A 21. század előttünk álló évtizedeiben nektek, és a többi európai országban szárnyaikat bontogató nemzetépítő kortársaitoknak a politika és a szellem porondján ezekkel az erőkkel kell felvennetek a versenyt, ezekkel az erőkkel kell megküzdenetek – politikai és intellektuális értelemben egyaránt –, és ezen erőkkel szemben kell győznötök – üzente a kongresszus résztvevőinek.

Veszélyes. Ember. Kísérlet. | Magyar Hang

Gulyás Gergely pedig úgy fogalmazott, ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak valóban legyen jövője Magyarországon, a Fidelitas segítségére is szükség van. A Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte: sokszor beszélnek arról, hogy a fiatalok nem támogatják olyan mértékben a jelenlegi kormánypártokat, mint amilyen mértékben a társadalom más korosztályai. Ám szerinte a valóság mást mutat. Azt elismerte, hogy 18-30 éves korosztályban nem annyira erősek, mint az ennél idősebbeknél, bár ott is a Fidesz vezet. Szavai szerint, ha a Fidelitas jól végzi a munkáját, és csak néhány évet kell előre hozni, hogy a 18-30 éves korosztály körében is hasonlóan sikeresek legyenek.

Gulyás Gergely azt mondta, az önkormányzati választások után minden korábbinál egyértelműbb, hogy vagy „együtt van jövőnk, vagy együtt van múltunk”. Reményének adott hangot, hogy az előbbi valósul meg, de ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak legyen jövője Magyarországon, szükség van a Fidelitas segítségére, aktivitására.

Majd belejön a fiatal is – a polgármesternek megválasztott 26 éves Plachi Attilánál jártunk | Magyar Hang

A kongresszuson Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy diplomáciai akadémia nyílik jövő szeptembertől, ennek elvégzése a feltétele lesz annak, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozzon. Mint mondta, a diplomáciai akadémia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésével versenyképes képzési rendszert hoznak létre azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket akarják képviselni a világban. – Ez nem könnyű, de felemelő feladat – tette hozzá.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

40,738lájkolóTetszik
3,785követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Fogy a levegő – Magyar Hang-ajánló

Interjú Ascher Tamással és Tompa Andreával. Abszurd komédia karanténra és drága tesztekre. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek