Egész életünkben kísértenek a gyermekkori traumák

Erős az összefüggés a gyerekkori traumák és a felnőtt élet alakulása között: a saját gyermekek nevelésére, a szenvedélybetegségekre való hajlamra, az öngyilkossági gondolatokra, de a szakmai érvényesülésre is erősen kihat, ha a gyermeket negatív élmények érik a családban. A gyermekkori negatív élmények kutatásában mérföldkő volt egy 90-es évekbeli amerikai kutatás, amelynek hazai változatát most Magyarországon is elvégezné egy magyar belgyógyász főorvos és egy pszichológus kutató.

Az Egyesült Államokban készült kérdőíves felmérés azt mutatta ki, hogy nagy számban érik a gyerekeket olyan súlyos traumák, mint az elhanyagolás, a bántalmazás, a szexuális abúzus, és ez erős összefüggést mutat a későbbi életminőségükkel. Az eredmény megdöbbenést váltott ki a közvéleményben és a szakmában, mert a vizsgálatot középosztálybeli családokban végezték, a megkérdezetteknek mégis 12,5 százaléka számolt be négynél többfajta gyermekkori traumáról, és csak 36 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a felsorolt negatív élmények közül egy sem érte gyerekkorában. Pedig a felsoroltak egyáltalán nem hétköznapi értelemben vett negatív élmények, sőt, a nagy részüket a büntetőjog is nevesíti.

Makara Mihály belgyógyász, hepatológus, a Dél-pesti Centrumkórház Központi Felnőtt Szakrendelőjének főorvosa a saját praxisában kezdte el kutatni a gyerekkori traumák és a szenvedélybetegségek összefüggéseit, így talált rá az amerikai felmérésre. Fertőző májbetegeket kezel, akik közül sokan droghasználat során kapták el a Hepatitis C-t. Páciensei között szép számmal előfordulnak alkoholbetegek vagy volt alkoholbetegek, börtönben is dolgozott.

Az orvosnak feltűnt, hogy sok páciense beszámolt valamilyen gyermekkori traumáról. Ez egyrészt nem lepte meg, mert szerinte egyébként is tapintható az általános hangulati zavar Magyarországon, közismertek a nem túlságosan kedvező öngyilkossági statisztikák: logikusnak tűnt, hogy sokan a gyermekkorból hozhatják ezeket a mintákat. Másrészt viszont megdöbbent azon, mennyire hasonló képet mutatnak a páciensek gyermekkori élményei. A megkérdezettek szinte mind arról számoltak be: gyerekkorukban, ha kértek, sem kaptak érdemi segítséget. Ha el is jutottak pszichológushoz vagy pszichiáterhez, gyakran már egészen fiatal korban is gyógyszerrel kezelték a viselkedészavaraikat vagy a depressziójukat, miközben az orvos szerint pszichoterápiára, de mindenekelőtt a családban fennálló problémák megoldására lett volna szükség. „Ha egy gyerek otthon kénytelen állandóan feszülten figyelni, mert nem tudja, hogy éppen honnan fog jönni a pofon, nem meglepő, ha problémái vannak az iskolai koncentrálással” – említ egy példát.

Az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondolja, sokkal jobban kellene figyelni a prevencióra: sokkal határozottabban és korán, még a védőnői ellátás során kellene például tudatosítani a szülőkben, hogy

elhanyagolással, erőszakos viselkedéssel vagy alkoholbetegségükkel egy egész életre tönkreteszik a gyereküket.

„Sokszor olyan alapkérdések sem tudatosulnak az emberekben, mint például, hogy gyermeket bűn megütni. Ritka, hogy valaki ezért törvény elé kerül, és attól, hogy bizonyos magatartást a jogalkotó tilt, az emberek még nem változnak meg, hiszen ez a fajta magatartás része a kultúránknak” – véli. Makara Mihály az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kérdőívét használta, a negatív gyermekkori élmények nemzetközi kérdőívét (Adverse Childhood Experiences International Questionnaire). Ebben meghatározott gyermekkori negatív élményekre kérdeznek rá: a rendszeres, visszatérő verbális vagy fizikai bántalmazásra, az érzelmi vagy fizikai elhanyagolásra, a szexuális abúzusra, a szülők szenvedélybetegségére, depressziójára vagy más pszichés betegségére, arra, hogy volt-e börtönviselt ember a családban, a családtagok közötti erőszakos viselkedésre, a válásra, valamint a kortársaktól elszenvedett kegyetlenkedésre (a bullyingra) és a lakókörnyezetben tapasztalt negatív hatásokra, továbbá a háborús élményekre.

A kutatást Matuszka Balázzsal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusával fejlesztették tovább. Makara doktor páciensei mellett különböző kontrollcsoportokat is vizsgálnak, például egyetemistákat, más betegcsoportokat és egy multinacionális cég dolgozóit, mert Makara doktor betegei – többségükben egykori szerhasználók – speciális csoportot jelentenek. Bár a kutatás Matuszka Balázs szerint egyelőre nem lesz reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, de átfogóbb lesz, mint bármilyen ehhez hasonló vizsgálat eddig volt Magyarországon, és az eredményekből képet kaphatunk a hazai állapotokról. Ezzel a módszerrel, ekkora vizsgálati és kontrollcsoporttal még senki nem kutatta a témát – mondta lapunknak Matuszka.

Az első részeredményeket hamarosan publikálni is fogják, egyelőre konferenciákon ismertették őket. Az eddigiek alapján nagyon erős volt az összefüggés a halmozódó negatív élmények és a felnőttkori életvitel között. Az eddig feldolgozott 246 kitöltő adatainak kiértékeléséből az derült ki, hogy a szenvedélybetegségek esélye meg harmincszorozódott annál, akit hat vagy ennél több negatív gyermekkori élmény ért, a felsőoktatásba kerülés esélye viszont tizedére csökkent, és az egyedülállók aránya pedig háromszorosára nőtt közöttük. A szenvedélybetegek esetében jellemzően halmozottan voltak jelen ezek az élmények.

Matuszka Balázs szerint azért is érdekes, hogy mit mutat majd a magyarországi kutatás, mert ma is rengeteg a társadalmi tabu a témával kapcsolatban: amikor a családon belüli erőszak előkerül, meg lehet figyelni, micsoda erők mozdulnak meg pró és kontra, mert az erőszak mélyen gyökerezik a kultúránkban, és nem csak a miénkben: a „pénz olvasva, asszony verve jó”, e közmondásnak megvannak a megfelelői más nyelvekben is. Matuszka szerint ezzel nem szeretünk szembenézni, sem beszélni róla, pedig sokan átélnek ilyesmit Magyarországon is: az emlékekhez azonban szégyenérzet kapcsolódik, aki átélte, próbálja elfelejteni őket.

Egy ilyen kutatásnak népegészségügyi szempontból is lehet jelentősége: következtetéseket lehet levonni belőle arra vonatkozólag, hogy milyen lépéseket kell tenni a megelőzés területén a családokban és később azért, hogy az érintettek ne adják tovább ezeket a magatartásmintákat. A szakirodalom már igazolta, hogy e negatív élmények generációról generációra öröklődhetnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!