Nem felhőtlen a viszony a balástyaiak és a „gyüttmaradtak”, vagyis a vendégmunkások között. Inkább amolyan beletörődős az együttélés. Riport a csongrádi községből.
– Már nincsenek olyan sokan a romániai vendégmunkások. Először is gépesítve van itt lassan már minden. Gép szedi a krumplit, és mossa a zellert. Ma már inkább azok jönnek, akik évek óta itt vállalnak munkát, nagyon sokan közülük pedig áttelepültek ide hozzánk – hangzik el a belső kocsmában. Sok egykori napszámos már házat vett itt, állampolgárságot is szerzett, és nemcsak a legnehezebb idénymunkákat végzik ma már: van köztük tejipari dolgozó és biztonsági őr is.
(...)
Csak leszálltak a buszról, és pár nap csongrádi bolyongás után már mentek is a kocsmákba, arról érdeklődve, merre van munka. Rengetegen jöttek, annyian, hogy az asszony szerint „még válogatni is tudtak köztük a gazdák”. (...) Ma már ez nincs így: kiépült a „fejvadászrendszer”, és a régiek jó eséllyel csak a rokonaikat hozzák, úgyhogy nem is számítanak már szinte idegeneknek, „migránsnak” a faluban.
(...)
– Némelyik elég bizarr képű, így, női szemmel – veti ide kuncogva, száját eltakarva az asszony. Szerinte az a baj, hogy ha „ők megisznak egy pár pohárral munka után, már erősebbnek érzik magukat, agresszívabbak lesznek, és gyorsan előkerül zsebükből a kés”.
Mit mondanak Balástyán a közelmúltban történt gyilkosságról, amikor egy erdélyi magyar vendégmunkást megölt romániai társa? Egyáltalán, mennyi vendégmunkás érkezik még a csongrádi településre? Milyen viszonyban vannak velük a helyiek? A válaszokat és a teljes riportot elolvashatja a Magyar Hang május 29-én megjelent 2020/22. számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti!
