Népszava: Házomlás ide vagy oda, folytatják az építkezést a Jókai utcában

Népszava: Házomlás ide vagy oda, folytatják az építkezést a Jókai utcában

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Fotó: Balogh Zoltán

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már 41 embert hallgattak meg a Jókai utcai házomlás ügyében indított nyomozás során, de gyanúsítotti meghallgatás még nem történt – tudta meg a Népszava Csécsi Somától, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől

A lap kérdésére Csécsi megerősítette, hogy építész-statikust és orvosszakértőt is bevontak a nyomozásba, amelyre külön csoportot alakítottak. Arra azonban nem tudott válaszolni, hogy mikor zárulhat le a vizsgálat.

Mint arról a Magyar Hang is tudósított, két héttel ezelőtt az utcára dőlt a Jókai utca 1. alatti épület homlokzati falának egy része és néhány tetőszerkezeti elem. Az omlás magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék pedig a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant. A balesetben hárman sérültek meg, köztük a legsúlyosabban az Operettszínház egyik fiatal táncművésze, akin gerincműtétet is végre kellett hajtani. A házomlás öt autót teljesen összetört, a törmelékek 80 méter hosszan borították be a Jókai utcát.

A baleset előtti hetekben tűz is volt az ingatlan tetőterében: a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól úgy tudjuk, ebben az esetben is foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás, ismeretlen személy ellen –a nyomozók pedig vizsgálják a két eset összefüggéseit.

Az omlás mögött súlyos szakmai kivitelezői hibát sejt Erő Zoltán, Budapest főépítésze, aki a Népszavának azt mondta, hogy a mai ingatlanfejlesztők, kivitelezők, sőt gyakorta a tervezők sem tudják, hogyan kell ezekhez a házakhoz nyúlni, milyen speciális tulajdonságokkal bírnak a régi bérházak.

A főépítész meglepőnek tartotta, hogy az építési hatóság egy ilyen nagy munkánál nem írta elő védőtető készítését a járda felett, holott az a munkavédelmi előírások része. Csakhogy azokat nagyon gyakran nem tartják be.

A lap hozzáteszi: A Jókai utca 1. veszélytelenítése után a fővárosi kormányhivatal pár nap múlva engedélyezte a lakók visszatérését az otthonaikba, és a kivitelezés - szigorú feltételek mellett – folytatódhatott. Az ingatlan tetőterében ugyanis tizenöt, 150-400 millió forintos luxuslakás épül, amelyek átadását 2022 végére, vagy 2023 elejére tervezik