A páneurópai piknik meg az európai egység

Augusztus 19-én Sopronban a 30. évfordulón a magyar és a német kormányfő egyaránt arról beszélt, hogy az 1989-es páneurópai piknik jelentős, valóban történelmi lépés volt az Európa egységéhez vezető úton. A vasfüggöny megnyitása, a határ kinyitása jelképesen és valóságosan is erről szólt: a kapunyitásról egymás felé, Európa egységéről a szabadságban.

Nálunk az az időszak és az akkori eseménysor volt az ősszel élesbe forduló rendszerváltás közvetlen nyitánya is. És már előzőleg, az az évi tüntetéseken is azt követeltük sok tízezres kórusban: a csatlakozást Európához. Ezt ígérte, ezt jelentette nekünk a rendszerváltás – persze értelemszerűen benne foglalva a nemzeti önállóságot, a függetlenséget is. De nem ez volt az első számú rendszerváltó jelszó. Talán azért sem, mert Magyarország önálló ország volt akkor is: voltak államhatárai, fővárosa, parlamentje, kormánya, zászlója, mindene. Független persze nem volt: a szovjet tömbnek volt kényszerűen függő tagja, és meg is volt szállva.

Ezért követeltük ezt sok tízezres kórusban a tüntetéseken: „Európa, Európa!” Benne volt ebben minden. Ez volt a rendszerváltás értelme, közvetlen és távlati célja. Ezért, ebben a szellemben volt a határnyitó piknik páneurópai. A szuverén nemzetállamiságról nem esett szó, akkor sem, most sem. Arról volt szó, hogy hova akarunk tartozni. Ez volt a rendszerváltás világosan kifejezett, hangosan követelt célja és értelme, egyben Trianon meghaladása: a csatlakozás Európához, Európa egysége. Nem a nemzetállami politikusok szuverenitása, hatalmi önállóskodása, hanem Európa népeinek összefogása. Nem a különállás, nem az elzárkózás, hanem a kézszorítás, az összekapaszkodás, az együttműködés: az egység. A szövetség, a barátság, az összetartozás.

Ez az évforduló az európai egység ünnepe. Nemcsak a magyar, az osztrák vagy a német nemzetállamé, hanem Európáé. Sokatmondó jelkép volt és maradt a határkerítés lebontása. A kerítés (határzár) a magyarok bezártságának, szabadságunk hiányának volt jól látható és világos jelképe. Az is az ország védelmének – ugyanolyan hazug – ürügyén épült, mint mostani, déli utódja, amely Európa kéretlen védelmét szolgálja nem létező ellenségeitől.

A határnyitás világosan kifejezte: nem kerítés kell a magyaroknak, hanem szabadság. A kommunista vezetés ezt addigra megértette és elfogadta, eszméjét magáévá tette. A mai vezetés még nem tart itt. A határnyitás felemelő pillanat volt. Az ország nemzetközi megbecsültsége tetőpontjára emelkedett: Magyarország a szabadság, az európai megértés és összefogás megbecsült élharcosa lett. Ennek értékét akkor látjuk leginkább, ha összehasonlítjuk mai nemzetközi megítélésével. Onnan jutottunk ide. Akkor büszkék voltunk magunkra, és büszkék lehetünk ma is az akkoriakra. Ellentétben a mai állapottal.

Voltak kockázatok, de az akkori vezetők megcselekedték, amit megkövetelt a haza. És egyikük sem gazdagodott meg ezen. Ezért hitványság a nevük agyonhallgatása, emlékük besározása, cselekedeteik elhazudása és kitörlése a történelemből. A soproni piknik a magyar és az európai történelem ragyogó, felemelő pillanata. Tanulságos, és jó emlékezni rá ma is. Isten óvja Magyarországot és barátainkat Európában!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/35. számában jelent meg, 2019. augusztus 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/35. számban? Itt megnézheti!