A vesztes háború után, 1945-ben számtalan magyar került Nyugatra, köztük hivatásos tisztek, tábornokok, akik általában ideiglenesnek gondolták kintlétüket. Úgy vélték, az amerikaiak fellépése nyomán idővel megváltozik a politikai helyzet, és a szovjetek kénytelenek lesznek visszavonulni Kelet-Európából. Ehhez igyekeztek – körülményeikhez képest – minden segítséget megadni az Egyesült Államok európai megszálló erőinek. A konkrétumokról mindeddig keveset tudtunk. Jobst Ágnes történész a korabeli magyar hírszerzés dokumentumait felhasználva az 50-es évek elejétől a 60-as évek harmadáig követi nyomon a magyar katonai emigrációnak, a kulcsfontosságú szerepet játszó Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének együttműködését az amerikai hadsereggel, a hírszerzéssel, és kíséri figyelemmel a budapesti állambiztonság elhárító akcióit.
A sokszor érdekességében jó krimit idéző valóságos történeteket olvasva bontakozik ki előttünk például a nyugaton felállítandó magyar emigráns hadsereg kudarcos históriája; találkozhatunk olyan tervvel, amely alaphangon 80 ezer emigránst vélt hadra foghatónak. A „békelétszámot” vészhelyzet esetén, illetve a magyar határ átlépését követően több százezres nemzeti hadsereggé kívánták bővíteni a hazai férfi lakosság bevonásával.
Több, kiválóan képzett honvédtiszt vett részt az amerikai, illetve a francia titkosszolgálatok munkájában, a kaliforniai speciális nyelviskola, a bajorországi Oberammergauban működő kiképző iskola magyar részlegének munkájában. Ellenük a budapesti állambiztonság elhárítása általában pressziós alapon beszervezett, majd nyugatra átdobott volt tiszteket vetett be, akik jelentéseiket többnyire futár közbeiktatásával juttatták el Magyarországra. Ha a futárral való rendszeres találkozó túl kockázatosnak bizonyult, akkor vegytintával írt, egy állevél sorai közé jegyzett titkos üzenetben adtak jelentést. Vagy konspirációs postaládákat (telefonfülke, kapubenyíló stb. rejtett rései) használtak. „Lovass” fedőnevű ügynök – mint jelentésében szerepel – más, biztonságosabb megoldást talált: „A helyek megszervezésénél különös előszeretettel fogom igénybe venni a r[ómai] k[atolikus] templomokat, kápolnákat, búcsújáró helyeket. Kinti tartózkodásom alatt egy buzgó, a bigottság felé hajló vallásos ember szerepét akarom játszani, akinek zsebéből soha nem fog hiányozni az imakönyv, a rózsafüzér, a szentképek és egyéb vallási tárgyak.”
A legsikeresebb ügynök a „Hódos” fedőnevű, presszióval beszervezett, a Ludovikán 1934-ben avatott tiszt volt, akit családjától elszakítva egy évtizedre nyugatra telepítettek. „Hódos” sikeresen épült be a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségébe, és férkőzött bizalmába régi barátjának, az oberammergaui bázis magyar részlegét vezető Berthóty Lászlónak. Szerepét kiválóan játszotta. Berthótyt meg is látogatta, majd hamarosan Budapestre továbbította az oberammergaui intézmény szervezeti ábráját, elkészítette a 22 épületből álló laktanya alaprajzát. Az álemigráns „Hódos” 1967-ben térhetett haza, eredményes munkája elismeréséül századosi rendfokozatát is visszakapta. Története egy csupán a sokból, amellyel az értékes kötet oldalain találkozhatunk.
Jobst Ágnes: Hontalan hadsereg? Epizódok a hidegháborús hírszerzés történetéből. Jaffa Kiadó, 2023. 4999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/18. számában, az Időgép mellékletben jelent meg május 5-én.
