Az űrben senki sem hallja a töprengésed

Az űrben senki sem hallja a töprengésed

Jelenet a Potyautas című filmből (Forrás: Netflix)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Erkölcsi integritásunkat már az átlagos hétköznapok is kikezdhetik, de döntéseink valódi súlyát szélsőséges helyzetekben érezzük meg. Amikor az élet nyers valósága, tényszerűsége szembekerül a nagyobb jó eszméjével, feloldhatatlan dilemmával találjuk szemben magunkat, és ilyenkor nem úszhatjuk meg életre szóló sérülés nélkül. Számos történet épül az erkölcsi gond fogalmára – ilyen szituációt dramatizál például Ferdinand von Schirach német ügyvéd és drámaíró néhány éve Magyarországon is bemutatott, Terror című darabja. Ebben egy vadászpilótának arról kell döntenie, hogy lelője-e a terroristák által irányított utasszállítót, feláldozva ezzel a fedélzeten tartózkodó utasok életét, megmentve viszont a géprablók célpontját, egy stadiont, benne 70 ezer emberrel. A darab különlegessége, hogy a közönség – esküdtszékként funkcionálva – döntheti el, bűnös vagy ártatlan a pilóta. Valószínűleg a Netflix új filmjének, a Potyautasnak (Stowaway) is jót tett volna a hasonló interaktivitás, a nézői beleavatkozás hiányában ugyanis az alkotás csupán a helyszínként választott világűr látványával képes hozzátenni bármi újat az erkölcsi dilemmák jól ismert világához. 

A brazil zenész-rendező, Joe Penna filmjében egy Mars-expedíció három tagja kétéves utazásra indul, hogy tudományos kutatásaikkal ágyazzanak meg a vörös bolygón létesítendő kolóniának. Nem sokkal a légkörön kívül jutás után apróbb eltéréseket észlelnek az űrhajó rendszerében, és hamarosan kiderül, hogy mi okozza az anomáliát: váratlan vendég rejtőzik a hajón. A legtöbb esetben itt rémisztő fordulatot venne a sztori, és a reményteljes kaland véres üldözésbe torkollna. A potyautasban azonban nem savval teli, emberevő idegen lények bukkannak fel, hanem egy mérnök, aki szerencsétlen balesete miatt került az űrhajó utasterébe. Hiába szelíd kreatúra azonban a potyautas, a három űrhajós mégsem lélegezhet fel, hiszen az expedíció minden szükséges hozzávalóját, így az üzemanyagot és az oxigént is három emberre számolták ki, egy negyedik mindent veszélybe sodor.

A kapitány (Toni Collette) és két tudós társa (Anna Kendrick és Daniel Dae Kim) arra kényszerül, hogy megoldja a megoldhatatlannak látszó problémát. Ha a váratlanul felbukkant mérnök (Shamier Anderson) velük marad, mind a négyen meghalnak még azelőtt, hogy megérkeznének a Marsra. Az űrben ugyanakkor okoz némi problémát humánus módon leszállítani egy potyautast. Egyetlen lehetőségük, ha méreginjekcióval megölik a férfit, és a testét útjára bocsátják. Csakhogy a potenciális áldozat egy ember, egy érző, intelligens lény, aki részben önhibáján kívül került a halálos csapdába. Fel lehet áldozni egy életet, hogy azzal megmentsünk három másikat? És kinek az élete ér többet: az expedíció tagjaié vagy a vétlen potyautasé? 

Ezeket a kérdéseket akár látványos üldözések, vérre menő küzdelmek és őrületig fokozott feszültség közepette is fel lehet tenni, a Netflix azonban más utat választott. A potyautas csendes, elmélkedő film lett, vérbeli kamaradráma, amely mellesleg a világűrben játszódik. Az oxigén és az üzemanyag problémája ugyan a sci-fi környezethez köti a sztorit, de némi észszerű módosítással a helyszínt bárhová áthelyezhetnénk, a központi dilemma mit sem változna. 

Ez pedig egy kisebb téttel bíró, mégis érdekes kérdéshez vezet: mit akart a Netflix ezzel az alkotással? Az online tartalomszolgáltatók az elmúlt években átvették a filmvilág irányítását, és a járvány időszaka lehetőséget biztosít számukra, hogy hatalmukat meg is szilárdítsák. Arra számítanánk, hogy mindezt látványos, széles közönséget elérő filmekkel igyekeznek elérni, A potyautas azonban ennek épp az ellenkezője. Nem tudni, hogy ez csupán egy borítékolható kudarc, vagy a filmes tendenciák változását jelzi, és az online fogyasztók tömegei mostantól a két robbantás közé zsúfolt menekülés helyett az apró rezdülésekből felépülő emberi drámákat részesítik majd előnyben. Utóbbi meglepő, de örömteli fejlemény lenne.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.