Feminista tanmeseként is tekinthetnénk Jorgosz Lantimosz (Yorgos Lanthimos) legújabb filmjére. Ahogy mások annak ellenkezőjét is beleláthatják, emiatt támadva vagy épp védelmezve a Szegény párákat. Amely film részben épp azért lett rendkívüli, mert számos különféle értelmezést lehetővé tesz, hosszas vitára ingerelve nézőket, és persze olyanokat is, akik csak címszavakban értesültek a történtekről. A Lantimosz-film sztorija elvégre tökéletesen alkalmas arra, hogy kultúrharcba kezdjenek azok, akiket sosem annyira a film, mint inkább az ideológiai küzdelem érdekel. A Dr. Frankensteinre hajazó tudós Istent játszva ültet egy felnőtt nőbe csecsemőagyat, hogy a teremtett lény aztán felfedezze a világot, benne saját szexualitásával. Valóban könnyen háborodhatnak fel, kiálthatnak túlhajtott szabadosságot többen.
Lantimosz korábbi filmjeinek ismeretében sem nehéz így tenni. A bizarr gyereknevelést középpontba állító Kutyafog, a XVIII. századi angol udvart sajátosan ábrázoló A kedvenc mind alkalmasak a borzongatásra. Sokak figyelmét felkeltették az olyan filmek is, mint a Colin Farrell főszereplésével készült A homár, illetve a Barry Keoghant a nézőknek bemutató Egy szent szarvas meggyilkolása. Akik az utóbbi filmet, illetve A homárt látták, azokat nem éri meglepetésként, hogy Lantimosz szeret mitológiai történeteket kortárs közegbe ágyazni. Ahogy az sem, hogy igencsak vonzódik a különös, elfajzott történetekhez. Az eddigi egyik legkülönlegesebb munkája lett a Szegény párák, amely méltán büszkélkedhet 11 Oscar-jelöléssel. (Az Oppenheimer után a Szegény párák gyűjtötte be a második legtöbb nominációt.)
Felületesebben szemlélve nem nehéz megragadni a gyönyörű látványnál. A filmet jórészt Magyarországon forgatták, de nem feltétlenül érdemes az ismert hazai helyszíneket keresgélni benne. (Szemben például a Fehér éjszakákkal, amelyet Budakeszi környékén vettek fel.) Azért nem minden a CGI, találkozhatunk így is látogatottabb intézményekkel: Lord Blessington otthona bár nem valós, de a belső jeleneteket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban rögzítették. A Szegény párák több országban játszódik, de a látvány lenyűgöző, akár épp a párizsi utcákon, akár elegáns kastélyokban járunk.
A történetet ezzel szemben könnyű elsőre afféle bestiális őrületnek tekinteni. A Lantimosz-filmek metaforarendszerét távolabbról figyelők gondolhatják azt is, hogy a szokásos őrült tudósos, emberállatos-kreatúrás filmmel van dolgunk. A Szegény párák egyes jeleneteiben, például az utolsóban, rá is erősít erre a képzetre. A film ezzel szemben elsősorban azt mutatja meg, hogyan is tekinthetünk (tekinthetnénk) a világra, ha teljesen friss szemmel néznénk körbe. Amellett izgalmas metafizikus kérdéseket is kénytelenek leszünk feltenni magunknak: mennyire lehet azonos a személyiségünkkel valaki, aki belőlünk sarjadt? Gondolhatjuk-e úgy, hogy hasonló utat bejárva ugyanolyan személlyé fejlődhetnénk? A genetikai egyezések nyilván adottak, de ezeket sosem tárjuk fel annyira, hogy pontosan lássuk, miben vagyunk azonosak, miben mások felmenőinkhez képest. És mi miként cselekedtünk volna olyan helyzetbe, amibe ők kerültek? Erre is nehéz magunknak választ adni.
A Szegény párák elsősorban ugyanakkor annak reményével ajándékoz meg, hogy a világra való naiv rácsodálkozás képessége végül győztessé tehet bennünket. Amennyiben nem fogadjuk el, hogy az a sors természetes, amit ránk mértek, úgy akár ki is törhetünk elnyomatásunkból. Elég csak rákérdeznünk, mi is a cinizmus, és a másik valójában miért akar fogva tartani bennünket, hogy szabadulhassunk? Megérthetjük-e jobban a szeretkezés, a prostitúció vagy a szerelem lényegét, ha gyermeki értetlenséggel próbáljuk megmagyarázni azokat? Kik is vagyunk valójában, és hogyan áll össze a személyiségünk?
Könnyebben adja-e magát a társadalom, ha nem fogadjuk el, amit elsőre nyújtana? A Szegény párák maga is kissé naivan tekint persze a kérdésre: hihetünk abban, hogy zavarunkra zavarodottság lesz a válasz, de bőven vannak olyanok, akiket mindez csak rövid időre akaszt meg a szokott ügymenetben. A rákérdezés-rácsodálkozás ereje nagyon is fontos, de nem feltétlenül ad mindent elsöprő hatalmat a kezünkbe. Felvértez viszont a világ kegyetlenségével, fásultságával szemben. Mind Emma Stone, mind Mark Ruffalo vagy Willem Defoe nagyszerűt alakítanak ebben a szokatlan és varázslatos filmben. Elsősorban persze a főhősnőt emelhetjük ki. A legjobb színésznőnek járó Oscart idén mindenképp Emma Stone-nak lenne érdemes odaítélni.
Szegény párák. Amerikai sci-fi-dráma, 141 perc. Január 25-től a mozikban.
