Kezdőlap Külföld Juncker kirúg...

Juncker kirúgná Orbánt a Néppártból

Nincs helye többé az Európai Néppártban a Fidesznek – erről beszélt a Le Monde-nak adott pénteki interjúban Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke bár személyesen tiszteli a magyar kormányfőt, de sok összeférhetetlenséget lát Orbán Viktor és a kereszténydemokrata értékek között. Elmondása szerint mindezt megmondta a Néppárt szeptember 20-ai, salzburgi csúcstalálkozóján is. Viszont azért egy kis kibúvót is adott: szerinte a Fidesz maradhat még, ha a miniszterelnök szavatolni tudja, hogy tiszteletben tartja a Néppárt alapértékeit és a választási programját.

HIRDETÉS

Juncker úgy véli, nem elfogadhatóak azok a menekültellenes kijelentések, illetve az iszlám invázióról szóló állítások, amelyek a magyar kormány részéről is megfogalmazódtak. A bizottsági elnök felidézte azt is, hogy bár Orbánék folyamatosan kvótákról beszélnek, de a kérdést az uniós belügyminiszterek már 2015 szeptemberében megvitatták. Juncker úgy látja, hogy a visegrádi országok részéről hiányzik a szükséges szolidaritás, és szerinte problémás, hogy még a kísérő nélküli gyerekekre is nemet mondanak. Juncker egyetért abban Emmanuel Macronnal, hogy küzdeni kell a populizmus és meggondolatlan nacionalizmus ellen, az európai parlamenti választásokat pedig nem lehet leegyszerűsíteni a menekültválság problémájára.

Az elárult ország – Magyar Hang

Az árulta el Magyarországot, aki egy hatalmi játszma folyományaként – önmagát az egész nemzettel azonosítva – ezt a bajt a fejünkre hozta. Vezércikk.

A Le Soir közben arról írt, hogy Orbán további feszültséget kelthet a görög Arany Hajnalnak küldött köszönőlevelével. A miniszterelnök ugyanis a neonáci párt képviselőinek is levélben hálálkodott a lap szerint azért, hogy nem szavazták meg a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben.

A Politico pedig Manfred Weber néppárti frakcióvezetővel közölt interjút. A politikus úgy vélte, jelentős részt Orbán Viktoron múlik, hogy elkerülhető-e a pártszakadás. „A Fidesz meg kell értse, hogy lépnie kell” – vélte Weber.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,918lájkolóTetszik
851követőKövetés
10,199feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek