HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Erdogan: Szaú...

Erdogan: Szaúdi csapat tervelte ki az újságíró meggyilkolását

HIRDETÉS

Egy szaúdi csapat előre eltervelte Dzsamál Hasogdzsi „barbár” lemészárlását – erről beszélt kedden a török parlamentben Recep Tayyip Erdogan. A vezető szerint a legmagasabbtól a legalacsonyabb szintig mindent át fognak világítani, a tettesek pedig megkapják azt a büntetést, amit megérdemelnek.

HIRDETÉS

Erdogan feltette a kérdést, hogy lehet, hogy az újságíró holttestére még mindig nem bukkantak rá. Szerinte a szaúdi hatóságoknak fel kell fedniük azok személyazonosságát, akik a merényletet eltervezték, függetlenül attól, milyen rendfokozatban is vannak. A török elnök hozzátette, e tekintetben bizonyos Salman király jóhiszeműségében. Nem említette ugyanakkor az ő fiát, Mohammed bin Salman koronaherceget, aki Szaúd-Arábia de facto vezetője, és akit az amerikai hatóságok a merénylet megrendelésével gyanúsítanak. Erdogan ugyanakkor kifejtette, hogy a diplomáciai mentességet nem lehet pajzsként használni azért, hogy a felelőst megóvják az elszámoltatástól.

A koronaherceg egyik legfőbb kritikusának, a Washington Postnak is író Dzsamál Hasogdzsinak azután veszett nyoma, hogy október 2-án Isztambulban belépett a szaúdi konzulátusra. A férfi dokumentumokat igyekezett beszerezni a közelgő esküvőjéhez.

HIRDETÉS

Rijád eredetileg tagadta, hogy az újságírót az épületen belül gyilkolták meg, szombaton azonban már nem tiltakozott ez ellen, és azt állította, hogy Hasogdzsi ökölharcban vesztette életét. A török hatóságok viszont biztosak benne, hogy a férfit egy speciális csapat kínozta meg a konzulátus épületében, majd a megcsonkított testet egy erdőben ásták el. Erdogan szerint ezután egy dublőrt használtak, aki elhagyta a konzulátust, hogy ezzel leplezzék a gyilkosságot. Rijád legutoljára azt állította, hogy egy rosszul elsült kiadatási eljárásról volt szó, és Hasogdzsi megfulladt ennek során.

A Reuters hétfőn számolt be róla, hogy Bin Salman befolyásos tanácsadója, Saud al-Qahtani Skype-on keresztül kapcsolatban lehetett a helyszínnel, ahol Hasogdzsit tartották fogva. Ő pedig azt az utasítást adhatta az újságírót őrző csapatnak, hogy „hozzátok elém a kutya fejét.”

A szaúdi hatóságok eddig egyébként 18 embert letartóztattak már a halálesettel összefüggésben, egy a vezető biztonsági tisztségviselőt és a koronaherceg tanácsadóját, Qahtanit pedig kirúgták az állásából. A törökök kijelentették, a 18 emberből 15-öt ők is azonosítottak már a gyilkossági különítmény tagjaiként. A Szaúd-Arábiával szembeni feszültséget fokozta, hogy először tagadni próbálták a gyilkosságot. Emiatt számos az országban végrehajtani kívánt külföldi beruházástól elálltak, és az is fenyegető közelségbe került, hogy az Egyesült Államok átgondolja a kapcsolatát az állammal. A Trump-adminisztráció ugyanis eddig baráti viszonyt ápolt Bin Salman koronaherceggel. Amerikai szakértők szerint egyébként nem valószínű, hogy Trumpék ki tudnak hátrálni a szaúdi vezető mögül.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,944lájkolóTetszik
2,139követőKövetés
15,738feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Itt vannak Kálmán Olga ígéretei

Klímás metró, ingyenes BKV a fiataloknak, havi tíz busz elektromosra cserélésére.

Hazafiság

Újabb távozó az LMP-ből