Kezdőlap Külföld Az ember, aki...

Az ember, akinek egy mázsa aranyat ajánlottak a fejéért

Máig rendőri védelem alatt áll. Irán egy mázsa aranyat ajánlott a fejéért. A szerkesztősége ellen több készülő terrortámadást is megakadályoztak a hatóságok. A hisztéria miatt elveszítette az állását is. Jelenleg a washingtoni Cato Intézet kutatója. Flemming Rose életét 13 évvel ezelőtt egy pillanat alatt megváltoztatta, hogy kezdeményezésére lapja, a dán konzervatív Jyllands-Posten 12 Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát jelentetett meg. Szerinte ez a szólásszabadság, a „klasszikus újságírás” elengedhetetlen része, Dániában pedig egyenesen ki lehet mondani dolgokat. Mások azonban e lépést nyílt provokációként, az iszlám vallás megalázásaként interpretálták. A dán újságíróval a Valdaj Klub idei találkozóján, Szocsiban beszélgettünk.

HIRDETÉS

Ülünk a szálloda halljában, és miről is beszéljen két zsurnaliszta, ha nem a sajtó, a szólás szabadságáról. Szóba jön Magyarország, Orbán Viktort érdekes politikusnak tartja, s megjegyzi, hogy nagyon szeretne interjút készíteni vele. Aztán szép lassan a múltra, arra a számára világhírt hozó, 2005. szeptember 30-ai lapszámra terelődik a szó. Flemming Rose civil kurázsiról, a szabadság értelmezéséről, a Nyugaton egyre inkább erősödő öncenzúráról, az újságírás feladatáról beszél.

Az illiberális módszertan forrása – Filippov Gábor írásának margójára | Magyar Hang

A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.

„Egyre inkább érződik a félelem”

– Láthatóvá kell tennünk az első pillanatban láthatatlant. Pontosan ezt a célt szolgálta a rajzok nyilvánosságra hozatala. A lapom 13 éve egyedül küzd meg ezzel a komoly feladattal. Senki sem írta ki a pólójára, hogy „Én vagyok a Jyllands-Posten!”. Hiába széles körűek Nyugat-Európában a szabadságjogok, egyre inkább érződik a félelem. Ez nyugtalanít, mert nem lehet tudni, mindez hová vezet. A félelem légkörében ugyanis mindig csak gyengül a szabadság – magyarázza Rose.

És hogy hogyan születtek a ma már történelmi karikatúrák? A szálak egy gyerekkönyveket író férfi úhoz vezetnek. Ahogy egyik méltatója írja, Kare Bluitgen könyveiben a világ nyomorúsága válik gyermekirodalommá. A sikeres dán szerző előszeretettel foglalkozik a harmadik világ bajaival, terroristák áldozataival, megtizedelt indiánokkal. De írt könyvet gyerekeknek a dél-afrikai apartheidről és a bevándorlók kulturális beilleszkedésének nehézségeiről is. Ifjúsági könyvet akart írni Mohamed prófétáról is, ahogy szokta, sok illusztrációval. De hiába tudták róla, hogy a legjobb szándék vezeti, egyetlen rajzoló sem merte vállalni a munkát. Féltek az iszlamisták bosszújától, akik a kívülállókra is ki akarják terjeszteni a vallásuk által előírt képtilalmat.

Az eset híre eljutott a legnagyobb dán napilap kulturális rovatát vezető Flemming Rose-hoz, aki a dolog végére akart járni. Kíváncsi volt, milyen erős az öncenzúra. Ezért felkért negyven híres grafikust, hogy készítsenek karikatúrát a prófétáról. Közülük tizenketten álltak kötélnek. Az ő rajzaikat közölte aztán a lap. A folytatást az egész világ ismeri. A szerkesztő, a karikaturisták, a dán politikusok, sőt általában a dánok az iszlamista agitátorok és a felheccelt muzulmán tömeg első számú ellenségévé váltak. A tüntetők nagykövetségeket rohamoztak meg, több helyütt összetűzések robbantak ki, amelyekben száznál többen haltak meg.

Szerkesztőből üldözött lett

Flemming Rose életét is alaposan felforgatták a történtek. A kényelmes szerkesztői szék egyre forróbbá vált számára, a szerkesztőből üldözött lett. Igaz, világszerte ismert üldözött.

– Ez a történet gyökeresen változtatta meg az életemet. Pedig én szerkesztőként csupán komolyan vettem a szólás szabadságát. A karikatúrák publikálására mégis bojkott és fenyegetések sora volt a válasz. Megfenyegették a lapot, a munkatársaimat és engem is. Máig rendőri védelem alatt élek. Nehéz időszak volt ez az életemben – meséli.

Nemcsak őt, az egész szerkesztőséget megrendítette a világban elindult tiltakozási hullám. Munkatársak, barátok néztek egymásra értetlenül, s kezdtek el félni. A helyzet kezelését illetően különbözőek voltak a vélemények, és Rose az egyre élesedő viták miatt 2015-ben elhagyta a lapot.

– Nem értettünk egyet a kialakult helyzet kezelésében. A vezetés nem akarta, hogy a szólás szabadságáról beszéljek, miközben én erről szóló előadásokkal jártam Európát. Úgy gondolták, hogy ezzel csak növekszik az egész szerkesztőségre nehezedő nyomás, a fenyegetettség. Én ezt megértettem, és a kéréshez tartva magam, elhallgattam. Ám amikor kiderült, hogy ez a „tiltás” örök életre szól, tiltakoztam. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a szerkesztőség vezetése megpróbálta megakadályozni az egyik, e témáról szóló könyvem megjelenését. Ekkor fájó szívvel, de felálltam – idézi fel immár nyugodtan a történteket.

Ma sem döntene másként

Ez komoly döntés volt, hiszen hosszú idő alatt felépített karriert hagyott ott egyik pillanatról a másikra, ami természetesen egzisztenciálisan is érzékenyen érintette Rose-t, hiszen családja az ő keresetéből élt. Egy ideig ez után nem volt munkája, amíg a washingtoni Cato Intézet állást nem ajánlott neki. Nemcsak munkát adtak neki, de ki is tüntettek a szabadságjogok melletti kiállásáért. Rose azonban 13 év után sem döntene másképp. Továbbra is úgy gondolja ugyanis, hogy nemcsak az újságíró, de az egész emberiség számára a szólásszabadság mindennél fontosabb. Mint mondja, a szólásszabadság nem nyugati, hanem globális érték.

– A szólásszabadságnak is vannak természetesen korlátjai, ám arra kell törekednünk, hogy ezeket a határokat mindinkább kitoljuk. Különben nem tudunk harmóniában élni a világgal. Ehhez azonban elengedhetetlen a szabadság kultúrája és a türelem. A túlzott önkorlátozás, a szólás szabadságának korlátozása intoleránssá tesz bennünket. A tolerancia és a szabadság ugyanakkor elválaszthatatlan. A türelem hiányában nem tudjuk elfogadni a körülöttünk lévő világot, a problémákat, a nézetkülönbségeket pedig erőszakkal, fenyegetéssel próbáljuk megoldani. Ezzel önmagunk szűkítjük le a szabadságot. Csak néhány korlátozást tudok elfogadni, köztük az erőszakra uszítást vagy a személyiségi jogok védelmét – fejtegeti.

Már-már meglepő lenne, ha ezek után nem Nyugat-Európa egyik rákfenéjére, a lassan mindent lefojtó politikai korrektségre terelődne a szó. Felidézzük az előző napon előadó orosz rendező, Konsztantyin Bogomolov szavait, aki szerint Európában már gyűlölni sem lehet, pedig a gyűlölet is emberi érzés. A dán újságíró még tovább megy, amikor arról értekezik, hogy szerinte a gyűlöletbeszéd tiltása is korlátozza a szólásszabadságot.

– Ezt már csak azért sem lehet betiltani, mert nincs korrekt meghatározása. Sokan valójában ide sorolnak minden olyan gondolatot, amellyel nem értenek egyet. Nem lehet a véleménykülönbségeket azzal megoldani, hogy befogjuk a másik száját! – fejtegeti Rose.

Törvényi tiltás és belső korlátok

S ha már szóba jött Bogomolov, és Szocsiban ülünk alig egy órával Vlagyimir Putyin fellépése után, teszünk egy kis orosz kitérőt. Már csak azért is, mert a Koppenhágában orosz nyelv és irodalom szakon végzett Rose a ’80-as és a ’90-es években több mint egy évtizeden át volt moszkvai, majd utána washingtoni tudósító. Nem hagyhatom ki hát, hogy ne kérdezzem meg, milyennek látja a sajtószabadság helyzetét Oroszországban, valamint igazat ad-e a rendezőnek abban, hogy amit itt megtehet, azt Európában nem tehetné meg.

– Nézze, Oroszországban a törvények a kelleténél jobban szűkítik a szólásszabadságot, de azt is látni kell, hogy az ennek korlátozására irányuló szociális nyomás azonban kisebb, mint, mondjuk, az Egyesült Államokban. Törvényi tiltás Amerikában nincs, a belső korlátok azonban nagyobbak, mint Oroszországban. Az emberek azért félnek kimondani, amit gondolnak, mert tartanak attól, hogy ez következményekkel járhat. A társadalom ezért elítéli őket, elveszíthetik a munkájukat, barátaikat – replikáz Rose, igazolva ezzel is, hogy egy amerikai intézet munkatársaként sem fél kimondani, amit gondol.

„A sokszínűség erősíti a szólás szabadságát”

Ez után visszatérünk Nyugat-Európába. Rose a szólásszabadság szempontjából is kulcsországnak tartja Németországot, ahol talán a leginkább tombol a politikai korrektség.

– Németország történelmi okokból abszolutizálja, és például lassan már ott is a holokauszt tagadását látja, ahol szó sincs erről. Ez a megközelítés korlátozza a szólásszabadságot. Németország nem tud megbirkózni a kultúrák ütközésével sem. A különböző kultúrák, vallások, társadalmi csoportok közti szociális béke érdekében nem lehet korlátozni a szólás szabadságát. Pedig a politikusok egy része – mivel nem tudja, hogyan kellene kezelni az iszlámot, idegen számára, és tart is tőle – így oldaná meg a migrációval manapság mindannyiunkat érintő problémát. Úgy gondolom azonban, hogy a sokszínűség erősíti a szólás szabadságát, és mindenki mondja ki, amire gondol – fejtegeti.

A játék és a nemzet | Magyar Hang

Xhaka és Shaqiri a svájci nemzet albán hősei, és az albán nemzet svájci hősei. Valamit megháláltak azoknak, akik befogadták őket, és valamit megtoroltak azokon, akik a népüket irtották.

Így szép lassan be is úszik a képbe a migrációs nyomás, amely a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák megjelenésekor azért még nem tűnt olyan komoly kihívásnak, mint ma. Aztán a problémát egyre élesebben megvilágította a modern népvándorlás felgyorsulása, valamint a nyugat-európai politikusok, mindenekelőtt Angela Merkel tétovázása, téves döntése.

– Fontos döntés volt, amely következményeivel sokáig együtt kell még élnünk. Merkel azonban nem volt tisztában lépése következményeivel. A kancellár a német történelem kontextusában döntött. De mások éppen hogy harcoltak Hitlerrel! Nekik tiszta a lelkiismeretük! Miért kell hát belekeverni őket is ebbe a történetbe? Ennek fényében még kevésbé tetszik, hogy az ezzel járó terhet Berlin a szolidaritásra hivatkozva másokra testálná – magyarázza álláspontját a dán újságíró, megértetve azt is, hogy annyi híresség után miért szeretne találkozni Orbán Viktorral.

Egyik kultúra sem erősebb a másiknál

Persze, 13 éve még kevesen gondolták, hogy nem is olyan sokára az iszlámfaktor ilyen meghatározóvá válik Európa jövője szempontjából, és sokak szerint már magát az európai kultúrát veszélyezteti.

– Csak remélni tudom, hogy Európa képes lesz megbirkózni ezzel a kihívással. Szó sincs azonban arról, hogy az egyik kultúra erősebb lenne, mint a másik. Hogy miként alakul a kettő találkozása, feloldódhat-e az európai az iszlámban, az konkrét döntésektől, a kihívásra adott válaszoktól függ. Attól, hogy mit lépnek a politikusok, hogyan reagál a társadalom. Annak idején a karikatúrák publikálásával csak szembesítettem e kérdéssel a világot. Szó sincs arról, hogy lenéztük, megsértettük volna az iszlám hitet. Éppen a realitásokra, a kultúrák ütközésére hívtuk fel a figyelmet; természetesen azt képviselve, hogy e kultúra már a világunk része, s ugyanazt megköveteljük a követőitől, mint magunktól. Sem többet, sem pedig kevesebbet! Amikor bemegyek egy mecsetbe, követem a szokásokat, a cipő levételével megmutatom a tiszteletemet, ugyanúgy, mint egy templomban, zsinagógában vagy más szent helyen. De ha egy hívő, hitetlenként tekintve rám, a nyilvánosságban követeli az ő szokásainak betartását, akkor nem a tiszteletemet kéri számon, hanem diktálni akar, ami összeegyeztethetetlen a világi demokráciával – magyarázza Rose.

„Az iszlám súlyos válságot él át”

S még mielőtt túlságosan sötéten látnánk a jövőt, a dán újságíró magabiztosan visszautasítja azokat az állításokat, miszerint az iszlám erősebb, életképesebb kultúra lenne, mint a keresztény európai. Sőt, még tovább megy, és az iszlám súlyos válságáról beszél. Szerinte ugyanis nemcsak az európai elit aludt el, hanem az iszlám világ véleményformálói is. Ez persze sovány vigasz, inkább erősíti az egyre mélyülő globális válság tételét.

– Az iszlám súlyos válságot él át. A radikalizmus erősödése rengette meg. Az iszlám társadalmak későn ébredtek, és most már nehéz visszatuszkolni a szellemet a palackba. A harc a szélsőségesek és a mérsékeltek között most magán az iszlám világon belül zajlik. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy az iszlám Európában élő követői óriási esélyt kaptak vallásuk modernizálására. Ennél jobb terepet erre nem találnak, s ezzel a lehetőséggel nem élni súlyos hiba lenne. Itt megtanulhatnak együtt élni más kultúrákkal, vallásokkal, így magát az iszlámot is a demokratikus értékek felé terelhetik. A tolerancia, a belső szabadság erősödésével megérthetik, hogy mások másképp gondolkodnak. Engem például most azért fenyegetnek halállal, mert állítólag megsértettem az iszlám vallást. Hát nem! Én csak a szólás szabadsága mellett álltam ki! Ez nem bűn! Főleg nem halálos bűn! – zárja a beszélgetést a helyzethez képest optimistán Flemming Rose.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Stier Gábor
Stier Gábor
A Magyar Hang külpolitikai szakújságírója, a Moszkva tér főszerkesztője

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

23,341lájkolóTetszik
1,088követőKövetés
11,836feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Dolgoznék, de már nem kellek – Magyar Hang-ajánló

2019. évi harmadik számunk jelenik meg január 18-án, pénteken. Keressék a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Kiemelt cikkek

Kétévnyi propaganda százmilliárdért

Tavaly több mint 50 milliárdot, tavalyelőtt csaknem 50 milliárdot költött el erre a kormány.