HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld A szerb állam...

A szerb államfő kiáll Borkai mellett

HIRDETÉS

Aligha kapott eddig magasabb szintről támogatást Borkai Zsolt a botránya kirobbanása óta, mint Aleksandar Vucic szerb államfőtől. A politikust a TV Prva műsorában kérdezték a múlt hét eseményeiről, ahol többek között a magyarországi önkormányzati választások is szóba kerültek.

HIRDETÉS

A műsorvezető – aki szerint Vucicot sokan Orbán Viktorhoz hasonlítják – először arról kérdezte a szerb politikust, nem fél-e attól, hogy ahogy a Fidesz elvesztette Budapestet, ő is elveszíti Belgrádot (A szerb fővárost jelenleg Vucic pártja, a Szerb Haladó Párt vezeti). A szerb államfő a válaszában elmondta: valójában most a Fidesz Szegedet és Miskolcot veszítette el, Budapestet nem vesztette teljesen el, Orbánt csak három budai kerület elvesztése amiatt aggódik.

Emellett kijelentette: Orbán Viktor sokkal nagyobb és komolyabb vezető nála, aki 5,5 százalékos gazdasági növekedést biztosított az országának, ami a legmagasabb egész Európában. Szerinte Magyarország így messze erősebb, mint valaha volt, Orbán népszerűsége pedig a legmagasabb Magyarországon.

Aláírásgyűjtés indult Borkai Zsolt elmozdítására | Magyar Hang

„Nevetségessé teszik az ország és a világ előtt azokat az értékeket, amikért hosszú évek óta küzdünk, dolgozunk, és amikre büszkék vagyunk” – áll abban a petícióban, amelynek célja Borkai Zsolt elmozdítása Győr éléről.

A pozitív jelzőkből azonban Borkai Zsoltnak is jutott. A győri polgármester Vucic szerint „nagyon rátermett” ember és bár korábban 68 százalékos (valójában 61 százalékos – a szerk.) támogatottsággal lett polgármester, most is 53 százalékot kapott (valójában 44 százalékot – a szerk). Mindezek után a szerb államfő kijelentette: büszke a szerbek és a magyarok barátságára, ahogy az Orbán Viktorral való barátságára is.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,631lájkolóTetszik
2,792követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.