HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Elárulta az M...

Elárulta az MSZP, hogy mire költené az uniós forrásokat

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Hét pontban foglalta össze Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a pártja álláspontját a következő hét éves uniós költségvetéssel kapcsolatban. Az MSZP politikusa szombati online sajtótájékoztatóján elmondta: a 2021-2027 közötti időszakban várhatóan több mint hétezer-milliárd forintnyi uniós támogatás állhat majd Magyarország rendelkezésére, ennek részleteiről még zajlanak a tárgyalások.

Az Európai Bizottság a következő hónapokban véglegesíti a tagállami kormányokkal a rendelkezésre álló forrásokra vonatkozó terveket, azonban a hatályos rendeletek értelmében nem állami szereplőket is bevonnak a tervezésbe.

„Bár az Orbán-kormány igyekszik minden eszközzel elhallgatni ezt az európai konzultációt, a brüsszeli intézmények ettől függetlenül várják a civilszervezetek, önkormányzatok, gazdasági- és szociális partnerek véleményét a Magyarországnak járó források elköltésére vonatkozóan” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: az MSZP az első olyan szervezet, amely konkrét és részletes választ nyújt be az uniós konzultációval kapcsolatban. „7 év, 7ezer-milliárd, 7 pont” – ezt a címet viseli az MSZP állásfoglalása, amely „tükörképe” annak a javaslatcsomagnak, amelyet a szocialisták országgyűlési frakciója fogadott el a jövő évi költségvetéssel, illetve annak hangsúlyaival kapcsolatban. 

Ujhelyi röviden ismertette az MSZP közösségi platformjain teljes terjedelmében elérhető 7 pontos javaslatot, amelynek kiindulópontja, hogy a következő hétéves költségvetés fókuszában – így Magyarországon is – az embernek kell állnia. „A szükséges infrastrukturális fejlesztések mellett olyan szociálisan érzékeny, a társadalom valós igényeire összpontosító forrásfelhasználásra van szükség, amely fokozott hangsúlyt fektet a munkahelyteremtésre és védelemre, a nők és a férfiak közötti bérszakadék mérséklésére és felszámolására, de törekszik a méltóságteljes életszínvonalat biztosító minimálbér kialakítására is az Európai Unió kapcsolódó törekvésével összhangban.

A Magyarország számára rendelkezésre álló forrásoknak – többek között – az oktatást, a képzést és az egész életen át tanulást, a biztonságos és rugalmas foglalkoztatást, az esélyegyenlőséget, a méltányos munkafeltételek biztosítását, a szociális védelmet és a társadalmi befogadást, méltó lakhatást, a méltányos időskori jövedelmet kell szolgálnia” – fogalmazott az MSZP EP-képviselője. Ujhelyi a további pontokat ismertetve elmondta: kiemelten fontos, hogy radikálisan megemeljék az egészségügyi programokra fordítható keretek összegét és minőségi minimum-sztenderdeket vezessenek be a közegészségügyi ellátórendszerekben. Hasonlóképp szerepel az MSZP 7 pontos javaslatai között, hogy érdemben növeljék az ifjúsági munkanélküliséget csökkentő garanciaprogramok összegét és hozzáférhetőségét, de szintén szerepel a szocialisták javaslatcsomagjában az uniós zöldprogram (European Green Deal) támogatása és az ezzel kapcsolatos források prioritásként való kezelése is.

„Csökkentenünk kell a magyar kormánytól való kiszolgáltatottságot és el kell kerülnünk azt, hogy az állami szintre emelt korrupció miatt a magyar emberek helyett kormány-közeli oligarchák zsebében kössenek ki az európai közpénzek. A következő hétéves uniós költségvetésben tehát garantálni kell, hogy az önkormányzatok közvetlenül tudjanak a számukra fontos fejlesztésekre, például szociális bérlakás-programra, vagy helyi egészségügy-fejlesztésre, regionális közlekedési-, vagy épp oktatási- és környezetvédelmi programjaikra pályázni” – olvasható az MSZP állásfoglalásában. 

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón kijelentette: a szocialisták határozottan támogatják azt a javaslatot, amely jogállamisági kritériumhoz kötné az uniós források kifizetését „Támogatjuk, hogy az uniós források kifizetését az Európai Ügyészséghez való csatlakozás feltételéhez kössék. Ugyanakkor határozott álláspontunk, hogy Magyarország és polgárai semmiben sem szenvedhetnek kárt a jelenlegi kormány EU-ellenes politikája miatt. Ezért csak olyan mechanizmust fogadunk el, amely kiveszi ugyan az uniós támogatás feletti döntés lehetőségét a jogállamiság útjáról letért kormányok kezéből, de azokat közvetlen brüsszeli pályáztatással továbbra is biztosítja a végső kedvezményezettek számára, vagyis a magyar emberek, a magyar vállalkozások, civilszervezetek és önkormányzatok számára” – ismertette Ujhelyi a szocialisták javaslatát.

HIRDETÉS

Az európai parlamenti képviselő hozzátette: az MSZP várja a szakmai- és civilszervezetek álláspontját is az uniós forrásokkal kapcsolatban és elvárják a kormánytól, hogy sunnyogás helyett indítson valódi és nyilvános társadalmi párbeszédet ezzel kapcsolatban. Az MSZP EP-képviselője kitért a Fidesz-kormány „nemzeti konzultációjára” is, amely szerinte az uniós párbeszéddel ellentétben csak egy „ál-konzultáció”. Ujhelyi úgy vélte: a fideszes konzultáció csak a kormányzati agymosás egyik eszköze, és milliárdos költségét szerinte inkább a válság miatt bajba került munkavállalók megsegítésére kellene költeni.

Deutsch: Ujhelyi megint „ámokot futott”

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselőnek az MTI-ben volt lehetősége reagálni Ujhelyi szavaira.

Ujhelyi István (MSZP) javaslatai minden korábbi, a Magyarországnak járó uniós fejlesztési forrásokat durván megnyirbáló ellenzéki kezdeményezésnél radikálisabban csökkentenék a magyaroknak járó uniós támogatásokat – közölte a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton.

Deutsch Tamás a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében reagált a szocialista politikus szombati sajtótájékoztatójára, amelyet úgy értékelt: Ujhelyi István több ezer milliárd forinttal kisebb összeget javasol Magyarországnak, mint ami az Európai Bizottság nemrégiben ismertetett javaslatában szerepel. A bizottság javaslata egyébként ebben a formájában elfogadhatatlan Magyarországnak – tette hozzá. Hangsúlyozta: a szocialista EP-képviselő a magyar kis- és középvállalkozásokat sújtó radikális adóemelést kezdeményez, a magyar embereknek járó uniós támogatások felhasználásának céljait illetően pedig a hazai döntések helyett brüsszeli direktívákat javasol.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

40,907lájkolóTetszik
3,799követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Fogy a levegő – Magyar Hang-ajánló

Interjú Ascher Tamással és Tompa Andreával. Abszurd komédia karanténra és drága tesztekre. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek