Keményen visszaszólt Putyinnak a Harry Potter regénysorozat genderjogok miatt sokat kritizált írónője

Keményen visszaszólt Putyinnak a Harry Potter regénysorozat genderjogok miatt sokat kritizált írónője

J. K. Rowling 2010-ben (Fotó: Wikipedia, Fehér Ház)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Harry Potter regénysorozat ismert szerzője, J. K. Rowling reagált arra, hogy a nap folyamán Vlagyimir Putyin rá hivatkozva azzal vádolta a Nyugatot, hogy az úgynevezett „cancel culture” – azaz az eltörléskultúra – jegyében megpróbálják kitörölni az orosz kultúrát, és olyan orosz szerzőket, alkotókat, művészeket annullálni, mint Csajkovszkij, Sosztakovics vagy épp Rahmanyinov. Putyin szerint a Nyugat így közösítette, és taszította ki Rowlingot is, csak mert ő „nem elégítette ki a nemek közötti jogokkal kapcsolatos nyugati elvárásokat”. Ahogy arra a BBC is emlékeztet, az írónőt sok kritika érte a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt.

Rowling a Twitteren reagált Putyin szavaira, és bejegyzésében egy BBC-cikket osztott meg a bloggerből lett politikus, a kemény Kreml-kritkus Alekszej Navalnij bebörtönzésével kapcsolatban. A hozzáfűzött kísérő szövegében pedig arról írt: „A nyugati cancel culture bírálatát valószínűleg nem azok tudják a legjobban megfogalmazni, akik jelenleg civileket mészárolnak le az ellenállás bűntette miatt, vagy akik börtönbe dugják és megmérgezik kritikusaikat”. Bejegyzését pedig az #IStandWithUkraine – azaz Ukrajnával vagyok – címkével (hashtag) osztotta meg.

A brit írónő ezt követően egy másik Twitter-bejegyzésében azt is elmondta, minden adományt személyesen egy olyan jótékonysági szervezetnek ajánlott fel, amelynek társalapítója és az ukrajnai gyermekek megsegítésére jött létre. Ezzel kapcsolatban már március 7-én arról tájékoztatta követőit és a nagyvilágot, hogy immár 1 millió font (mintegy 448 millió forint) jött össze erre a célra.

A háború híreit ide kattintva tudja percről percre követni!