Aki verssel gyógyított – utolsó útjára kísérték Kányádi Sándort

Kányádi Sándor urnáját kíséri a gyászmenet a Nemzet Mûvésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költõ, író szülõfalujában, a Hargita megyei Nagygalambfalván 2018. július 7-én (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván szombaton végső nyugalomra helyezték Kányádi Sándor író, költő, műfordító földi maradványait.

Hirdetés

A református templomban tartott gyászszertartáson Áder János köztársasági elnök mellett számos világi és egyházi méltóság, a politikai és irodalmi élet több jeles személyisége volt jelen – írja az MTI.

A Kossuth-díjas költőt, a nemzet művészét, Budavár, Székelyudvarhely és Nagygalambfalva díszpolgárát – akit Budavár önkormányzata mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekintett – kívánságának megfelelően szerény, ökumenikus szertartással búcsúztatták. Ravatalánál Kányádi György Attila református lelkipásztor és Böjte Csaba ferences szerzetes mondott gyászbeszédet, munkásságát pedig Dávid Gyula irodalomtörténész méltatta. A szertartás kezdete előtt felolvasták Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök részvétnyilvánítását. A köztársasági elnök rámutatott arra, hogy Kányádi Sándor számára a magyar szó egyenlő volt az élettel és a hivatással. Verssel gyógyított és erősítette egymáshoz a magyarok közösségeit.

Orbán Viktor miniszterelnök a gyászoló családhoz intézett részvétnyilvánításában azt írta: Kányádi Sándor műveiben kultúránk olyan legbensőbb vidékei tárulnak elénk, ahol a gondolatoknak tere, szavaknak súlya, történeteknek tanulsága van. „Hálásak vagyunk, hogy a költeményeiből fiatalok és idősebbek, itthon élők és távolba szakadtak egyaránt erőt meríthetnek, hiszen határtalan magyarságával a Dél keresztje alatt éppúgy nemzetünk összetartozását hirdette, mint otthon a Hargitán és itthon, a Kárpát-medencében” – írta részvétlevelében Orbán Viktor.

Kányádi György Attila református lelkipásztor a ravatalnál mondott gyászbeszédében a szülőföldhöz ragaszkodó, közösségét szolgáló emberként jellemezte az életének 90. évében elhunyt költőt, aki derűs, szelíd természetével, csodálatos tehetségével ízt adott az életnek, verseivel pedig az édes anyanyelvnek.

Böjte Csaba arról beszélt, hogy Kányádi Sándor komolyan vette a maradandó gyümölcs termésére biztató isteni intelmet: irányadó értékeket fogalmazott meg. Alkotó, értékteremtő, békességet és szeretet sugárzó, életigenlő és a gyermekek felé mindig szeretettel forduló egyéniség volt. Ezt is érdemes lenne a költőtől megtanulni – mondta Böjte Csaba.

Dávid Gyula irodalomtörténész felidézte: Kányádi Sándor akkor kezdte pályáját, amikor még az író és az olvasó között ott volt a cenzor, a hatalom képviselője, mégis költészetének meghatározó jellemzőjévé vált az, hogy nem félt a hatalomtól, versben kimondott sok olyan dolgot, amit pályatársai még végiggondolni sem mertek. „Ebben nemcsak a kimondás ténye volt a fontos, hanem az is, hogy általa felszabadítottál bennünket a félelemtől. A félelemtől való felszabadulás pedig a legnagyobb dolog, mert aki nem fél, a fölött nincs hatalma a hatalomnak” – mondta a kolozsvári irodalomtörténész.

Kányádi Sándor sírhelye a család kertjében a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író szülőfalujában, a Hargita megyei Nagygalambfalván 2018. július 7-én (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Kányádi Sándor székely parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1929. május 10-én. Az első öt osztályt szülőfalujában, a középiskolát Székelyudvarhelyen végezte el. Később magyar irodalom szakos tanári diplomát szerzett, de soha nem tanított. Édesapja gazdálkodó volt, de Kányádi többször hangsúlyozta, „ő volt az igazi költő, én csak az íródeákja”. Költői tehetségét a nála fiatalabb Páskándi Géza fedezte fel, ő kért tőle verset az Ifjúmunkás című lap számára. Kányádi az ötvenes évek elejének alkotásairól egy interjúban úgy fogalmazott, őszintén írta az osztályharcos verseket, akkor még nagyon hittek a szocializmusban.

Június 20-án bekövetkezett halála után a Magyar Hangban így emlékeztünk rá: lírája a hatvanas években nemcsak tartalmilag, hanem formailag is megújult: az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire. – Én nem határon túli magyar vagyok, hanem határtalanul magyar – fogalmazott később egy interjúban.

Magyarságát semmilyen hamis ideológia nem szoríthatta határok közé, úgy volt minden porcikájában magyar, hogy közben tetőtől talpig európai tudott maradni. Költészetében a közösségi létre vonatkozó és a személyes belső kérdések természetes módon fonódtak egybe. Több vers- és mesekötetet szentelt a gyermekeknek, számos költeményét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások, de írt drámát és forgatókönyvet is. Utazásai során több kontinenst is bejárt, az amerikai élményeit rögzítő Dél keresztje alatt című versének spanyol nyelvű fordítását személyesen nyújtotta át Ferenc pápának.

Az igazi vers nemcsak sorokból áll, hanem igazságokból is – mondta egy interjúban, s egész életét erre az igazságra tette föl, s amikor feltárult előtte, nem rejtette magába, mindenestül továbbadta közönségének. Szavaiban az igazság fénylően egyszerűnek mutatkozott: „a vers az, amit mondani kell” – szól ars poeticája, s ez nem csupán definíció, erkölcsi kötelesség is, a verset mondani kell, sosem szabad magára hagyni.

Fia születésnapjára írott versében fejezte ki óhaját:
„lelkemre
többre
nem
vágyom
lenne
bár
egy
padom
lenn
az
Arany János
nevét
viselő
metróállomáson”.

A Budapesti Közlekedési Vállalat 2003-ban helyezte el a megállóban táblát, amelyen e sorok is helyet kaptak, az alatta lévő padot pedig a költőnek ajánlották. Bárki leülhet így Kányádi Sándor „helyére”, hogy az elillanó menetszél csöndjébe súgja a sorokat:
„valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem.”

Kányádi Sándor életének 90. évében, június 20-án hunyt el.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.