HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Szász János: ...

Szász János: Soha nem láttam Vajnát gyengének

HIRDETÉS

A kulcsszava az érzelem volt, mindig azt hangsúlyozta, hogy a nézők érzelmeire kell hatni – így emlékszik Szász János rendező Andy Vajnára a 24.hu-nak adott interjúja alapján. A nagy füzet készítője hozzátette, a vasárnap elhunyt producer elképesztő emberismerő volt, és egy kézfogás után már tudta, hogy kivel áll szemben. „Olyan pasi volt, aki úgy választotta ki az embereket maga köré, hogy bírta azt, ha ellenkeznek vele. Mi kifejezetten jó, harcos beszélgetésekben voltunk folyamatosan” – tette hozzá.

HIRDETÉS

A rendező szerint mindenki tudta, hogy Vajna nincs jól, de ha találkoztak vele, ennek semmi jelét nem látták. Soha nem mutatkozott gyengének, szivarozott, jókedvű volt és határozott. Szász egyébként 1998-ban ismerte meg a producert, amikor az felkérte, hogy csináljon Spielbergnek egy dokumentumfilmet. Ez lett aztán A Holocaust szemei. Később volt egy „kis hallgatás” közöttük, amikor Szász nem tudta elvállalni a Szabadság, szerelem megrendezését, de aztán A nagy füzet készítésekor újra szoros munkakapcsolatba kerültek.

Akinek sikerült korszakot alkotnia | Magyar Hang

Andy Vajna ellentmondásos, de kétség kívül maradandó életművet hagyott hátra.

Szász elképesztő sikertörténetnek tartja, amit a filmügyi kormánybiztos és Havas Ágnes közösen véghez vitt, és reméli, tudásalapú módon fog folytatódni a filmfinanszírozás. Aggódik, hogy ki lesz Vajna utódja, és abban biztos, hogy most harc fog jönni. „Elindult ez az úgynevezett kultúrharc, amiről érezhető volt, hogy mintha Andy ellen menne. Erről persze tudunk, de én azért most bízom egy jó döntésben. (…) Volt egy újság, az volt a címe, hogy Filmkultúra, és én azt kívánom, hogy ez a szó lebegjen ott Andy Vajna utódja szeme előtt is” – tette hozzá Szász, akire nemrég egyébként a nagy költségvetésű Hunyadi-film rendezését bízták rá. Ennek apropóján támadták főleg Vajnát: a Pesti Srácok háborodott fel a kiszivárogtatott forgatókönyvön és azon, hogy a rendezést a kormánnyal szemben többször kritikus Szászra bízták.

Hasta la vista? Mi folyik a filmalap körül? | Magyar Hang

Mintha csak az ellenzék nyerte volna a választásokat. A harmadik kétharmad után legalábbis ez lehet az érzésünk, ha megnézzük az állami intézmények ellen indított sorozatos támadásokat. Lassan már csak emlék lesz, amikor még kormánykritikus lapok kérték számon, miért csak egy jól meghatározott kör részesül az állami javakból.

A Blikk egyébként azt írta, Vajna szombat este még barátokkal vacsorázott, jókedvű volt, és nem volt előjele a tragédiának. Vasárnap hajnalban eshetett össze, és a gondnok talált rá. Hámori Eszter publicista pénteken volt nála, azt mondta, jót beszélgettek, és Vajna dicsérte neki a Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódiát, amit többször is megnézett.

Az Index közben arról írt, hogy Andy Vajna vagyonát 67 milliárd forintosra becsülik, ez pedig elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze. A Forbes a 18. leggazdagabb magyarként tartotta őt számon. A TV2 hivatalosan máig a Vajna-érdekeltség Magyar Broadcasting Zrt. tulajdona, de ezt a tévét kormányközelből inkább saját szerzeménynek tekinthetik. Az Index szerint Vajna nagyon aktív volt, utolsó napjaiban is sokat tárgyalt. Pár nappal halála előtt még egy új ingatlanának építkezési tervrajzait is jóvá hagyta. A TV2 ellenőrzésében ugyanakkor már a Mészáros Lőrinc környezetéhez sorolt Antal Kadosa, illetve Vaszily Miklós is testületi feladatot kapott.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,202lájkolóTetszik
2,692követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Tűnjenek el a hatalmaskodó pártemberek!

A párt felé elkötelezett képviselő nem a település érdekeit helyezi az első helyre, hanem minden döntésénél végigzongorázza azt, hogy mit szólnak hozzá, vagy eleve utasításra dönt.