Egészen szürreális módon egy törékeny, szicíliai származású orsolyita rendi apáca, Cristina Scuccia nyerte meg a közelmúltban a Voice énekes tehetségkutató olaszországi változatát. Cristina nővér a közelmúltban Magyarországra látogatott, hogy fellépjen a magyar katolikus spiritualitás egyre jelentősebbé váló rendezvényén, a második Forrásponton. A nővér egyedüli hetilapként a Magyar Hangnak adott interjút.
– Miképp jutottunk el onnan idáig, hogy egy orsolyita nővér belép az apácarendbe, most pedig itt ülünk Magyarországon, Budapesten, egy holnapi koncert előtt?
– Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet válaszolni, amelyekre a választ csak az Isten tudja.
– Isteni terv részének tartja, hogy idáig eljutott, és megnyerte a The Voice-t?
– Abszolút. Számomra ez volt „az” út. Engem Jézus a színpadon hívott meg, ott kaptam a hivatásomat, és aztán a Voice-szal visszahozott a színpadra. Úgy kerültem a tehetségkutatóba, hogy felhívták a produkciótól a házfőnöknőt, mivel hallottak valahol énekelni, és tőle kértek engedélyt, hogy elhívhassanak szerepelni a műsorba. A házfőnököm először nagyon féltett, hiszen én voltam a legfiatalabb az egész rendházi közösségünkben. Ám aztán azt mondta: „Valaki kopog az ajtónkon, mi pedig arra kaptunk meghívást, hogy kimenjünk az emberek közé. Ebből is látszik, hogy Isten terve ez az egész.”
Tehát nem mi kerestük a lehetőséget, hanem valaki kopogott az ajtónkon, és ezért mondtunk igent. A házfőnöknőm elkísér mindenhova. Az albumom rögzítésekor is velem volt. Hálát adok a Jóistennek, hogy megértenek engem, és támogatnak az egész közösségben.
– Sokszor halljuk a missziójáról, az evangelizálásról beszélni. Mit ért pontosan ön ez alatt? Mit lehet elérni az evangelizációval, mi a cél? Úgy is kérdezhetem, mi volna az a siker ennek az útnak a végén, amivel ön elégedett volna, amire azt mondaná, hogy az Úr tényleg jó helyre adta ezt a tehetséget?
– Amikor lejövök a színpadról, és találkozom a közönséggel, gyakran megesik, hogy azt mondják, „tudod, olyan szomorúan érkeztem az előadásra, tele félelmekkel, de most visszaadtad az erőt nekem”. És nyilván tudom, hogy nem én, hanem a Jóisten, rajtam keresztül. Mint az a kislány, aki miután hallott engem énekelni, azt mondta az édesanyjának, hogy nem is olyan rossz dolog apácának lenni. Rengeteg ilyen tapasztalatom van.
– Augusztus végén–szeptemberben lapunk is beszámolt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyéves visszaszámlálásának elindításáról. Mit tud ön a rendezvénysorozatról?
– Korábban nem ismertem az Eucharisztikus Kongresszusokat. Most azon keresztül találkoztam vele, hogy az egyik kísérőrendezvényére érkeztem Magyarországra. Hívom honfitársaimat, az olaszokat, jöjjenek ide jövőre, hiszen ahol Jézus jelen van, oda meg kell hívni az embereket.
– Mi a fő üzenete az ön missziójának?
– Sok minden. Sose hagyjuk abba az álmodozást! És az álmainkat bízzuk Jézusra! Mert csak Jézus képes fantasztikus dolgokat véghez vinni az életünkben.
A magyar–olasz tolmácsolásban, így az interjú elkészültében Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára volt lapunk segítségére.
