HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Scorsese újab...

Scorsese újabb nyolcvanas évekbeli klasszikust rendezett

HIRDETÉS

Csalóka magyar címet kapott James Mangold maratoni hosszúságú új filmje, a Ford v Ferrari. Az aszfalt királyai alapján azt is gondolhatnánk, itt egy újabb autóversenyes film száguldozással, pörgő adrenalinnal és egy olyan barátsággal, ami legyűr minden akadályt. Ezt gondolnánk, és igazunk is lenne, merthogy pontosan erről van itt szó. És mégis! Talán kellett hozzá a két és fél órás hossz is, hogy a végeredmény üssön, és ne azzal álljunk fel, hogy hiszen ezt korábban már ezerszer láttuk. Ellenérzéseinket fokozhatják a Halálos iramban-sorozat gyengébben sikerült epizódjai, illetve a népszerűségük miatt piacra dobott B-kategóriás rettenetek, de a Mangold-mozi, hogy a témát illetően egy képzavarral éljünk, más pályán focizik.

HIRDETÉS

A Ford v Ferrari, címének megfelelően, nem csupán az olyannyira bálványozott versenyzőket állítja szembe. A színfalak mögé nézve kétféle szemléletmód, két nagyvállalat szembekerülését láthatjuk, elsőre pedig nem is lenne kérdéses, hogy melyikkel szimpatizáljunk. Nyilván a kisebb, de igényesebb Ferrarival, amely jóval nehezebb helyzetben ragaszkodik autócsodáihoz, szemben a sorozatgyártásra berendezkedett Forddal. Nehéz helyzetbe kerül viszont utóbbi is, a kiutat pedig a nagynevű alapító unokája, Henry Ford ÍI a 24 órás Le Mans-on aratandó győzelemben látja. De hogyan érjék el a sikert, ha járműveik nem erre vannak tervezve, a körülményekhez igazodni pedig egy ilyen monstrum nehézkesen tud?

Carroll Shelby (Matt Damon) leigazolása okos döntésnek tűnik, ám neki is szüksége van még egy pilótára, aki nyilván amennyire irányíthatatlan, annyira zseniális a volán mögött. Ken Miles önfejűsége viszont sajnos nem lesz több egy megszokott panelnél, amire ilyenkor szükség van a történet előrelendítése, a sztoriépítés érdekében. Hiába, nem valamiféle művészember ő, akinek makacssága szorosan hozzátartozik eredetiségéhez, meg nem értettségéhez. Miles a sebesség szerelmese, tökéletesen érti, melyik pillanatban mire van szükség, hogy az élre tudjon törni. Hiába a lobbanékonysága, a megfelelő időben ehhez hideg fej szükséges, továbbá előrelátás, az erő beosztása, a pálya egészének áttekintése. A látszólagos ellentmondás könnyedén feloldható tehát: hősünk könnyedén ott tud lenni fejben, amikor azt csinálja, amit a legjobban szeret. Ha viszont kikerül a kocsiból, könnyedén elveszti türelmét, emiatt pedig a hétköznapi életében szűkölködni kényszerül, szemben mindig racionális, sokszor talán túlzottan is pragmatikus barátjával.

A forgatókönyv hiányossága is lehet, hogy nem sikerült Miles-t markánsabbá tenni, több rétegét megmutatni a személyiségének. Hogy mégis ilyen erős karakter, azt leginkább Christian Bale-nek köszönhetjük. Szokás szerint lejátszik mindenkit a pályáról, és nemcsak versenybéli riválisaira igaz, hogy a kanyarban sincsenek hozzá képest. Így hozza közelebb a nézőhöz a figurát még akkor is, amikor dühödt vagdalkozása már túl soknak, öncélúnak és feleslegesnek tűnne.

A közhelyes fordulatok és kiváló színészi játék persze megszokottabb párost alkotnak. Annál szórakoztatóbb figyelni, hogyan birkóznak meg az alkotók a bevett hollywoodi dilemmák metaforájaként is értelmezhető történettel. Szokatlanul őszinte a produkció, hiszen a hagyományokhoz jobban illene, ha a kézműves jelleghez ragaszkodó, jóval apróbb Ferrarinak tudnánk szorítani. Mindezért komoly összegeket szurkolva le a plázamozikban, hogy végül a szuperprodukció tetemes összeget hozzon vissza Ázsián innen és túl.

HIRDETÉS

Mangold filmje ezzel szemben inkább az álomgyári producerek titkos vágyát mutatja. Azt, hogy összehozható egy kasszasiker, remekelhet a nagy stúdió úgy is, hogy közben művészileg értelmezhető, fontos munkát tesz le az asztalra. A Ford is kínlódik, hogy eredményt akar, győzni a fontos versenyen, de Miles-t már nem szívesen szerződtetné le, hiszen miket fog nyilatkozni, meg hogyan lehet majd megmondani neki, mit tegyen és mit ne? Ráadásul ott a sok kis apró fogaskerék a gépezetben: minden egyes kisvezető igazolni akarja a jelenlétét, ezért hiába dönt valahogy a cég feje, további machinációk szükségesek a sikerhez. Az aszfalt királyai kicsit hamis, kicsit vágyvezérelt üzenete: azért mindez, ha kínok kínja árán is, de csak összehozható. Ha végül bele is hal képletesen vagy nagyon is konkrétan az, aki a saját álmait valósítaná meg.

Az év végére befutó, maratoni hosszúságú filmek másik komoly versenyzője Martin Scorsese filmje, Az ír. Bár Az aszfalt királyai végül oda futott ki, hogy az igazi erő sokszor a csapatjátékban rejlik, de amit a mozikban láthattunk, az nem feltétlenül ezt tükrözte. Szemben Az írrel, amiben nehéz lenne egyetlen résztvevőt kiemelni a megannyi nagy név közül. Brillírozik Robert De Niro és Al Pacino, Joe Pesci vagy Anna Paquin, hogy Harvey Keitel-t már ne is említsük. Jutalomjátékok özönét zúdítja ránk a film, ami olyan, mintha csak egy Scorsese-klasszikus lenne a nyolcvanas évekből. Furcsa is a vásznon látni, valóban inkább a Netflixre illik, és otthoni nézésre, amikor a kötelezőket pótolja az ember. Na meg három és fél órát végigülni amúgy sem tud mindenki a moziban.

A játékidő már csak azért is érdekes, mert nem feltétlenül tűnik indokoltnak. Olyan, mintha egy két és fél órás bevezető után jutnánk el addig, hogy kezdjük is érteni, miről szól a film, mi a sztori lényege. Addig csaj figyeljük, ahogy ezek a nagypályás gengszterek nyírnak mindenkit, egymást is beleértve, sokszor olyan vagánnyá maszkírozva, mintha csak egy Tarantino-filmet néznénk. Aztán kiderül, hogy Jimmy Hoffa és üzletfelei, barátai és ellenségei még jobban értenek a drámázáshoz, ezért kifejezetten hosszan szemlélhetjük az oda-vissza folyó üzengetést. Ami kifejezetten szórakoztató pillanatokat eredményez, például öt-tíz perceken keresztül történő ismételgetését, hogy „azt mondták, ennyi volt”, „azt üzenték, ez már tényleg sok”. Ami egy pontig valóban vicces tud lenni, de olykor azért már fárasztó.

A film alapja egyébként Charles Brandt másfél évtizeddel ezelőtti, Hallom, szobafestő vagy! című műve, ami már nagy vihart kavart a szakma avatottjai körében. Sokan állítják, nem az lehetett Hoffa gyilkosa, mint a könyv és film sugallja, de ugye ezt már kideríteni az idővel csak egyre nehezebb, az érintettek halálával esélytelenebb lesz. Nyomok azért még akadnak, idén például egy korábbi maffiózó, Michael Franzese állította, hogy tudja, mi lett a holttesttel, ahogy azt is, ki az elkövető. De megnevezni nem volt hajlandó, annyit fűzve hozzá, hogy „a tettes még életben van, és börtönben ül.” Brandt szerint Hoffa korábbi barátja, Frank Sheeran a tettes, aki 83 éves korában, 2003-ban hunyt el.

Az ő drámája is lesz Az ír, a végére a konklúzióval, hogy bizony embereket gyilkolni azért végtére is nagyon csúnya dolog, és akár még a családját is elveszítheti az ember, ha mészárlásra adja a fejét. Van is abban valami kifejezetten perverz, hogy ennyire lázban tartja a nagyvilágot, kinek a kezében dördült el a pisztoly, miközben az elég valószínű, hogy hosszú háború vezetett el a gyilkosságig, és számos fontos gengszter akarta Hoffa fejét. Ami sokkal érdekesebbé teszi az egészet, hogy a gyilkosság nem vált rögtön egyértelművé, és a szakszervezeti vezetőt 1975-ös eltűnése után csak 1982-ben nyilvánították halottá. A holttestet azóta sem sikerült megtalálni.

Az ilyen rejtélyek mindig lázban tartják a publikumot, miközben az ábrázolt közegben az élet sokszor azon áll vagy bukik, hogy az ember véletlenül bekerül-e egy másodpercek alatt lejátszódó golyózáporba. Nem egyszer ártatlanul, nyilván, mert valamelyik családtag épp egy befolyásos szereplő volt. Ebben a helyzetben kifejezetten vicces egy drámát kifuttatni arra, hogy a valódi lelkiismeret-furdalást épp a befolyásos Hoffa kiiktatása adja. Persze, tudjuk jól, hogy mindig így van ez, és a diktátorokat sem a lemészárolt tömegek szokták halálukkor nyomasztani, hanem hogy évtizedekkel korábban félreállították az útból ellenlábasukat. A lélek nyomasztó mélységeibe betekintést engedő Némaság után akár furcsa is lehet egy ilyen produkció Scorsese-től, aki persze ahogy mindig, most is zseniális történetmesélő. Így Az ír, ha lehetnek is vele kapcsolatban olyan aggályaink, mint a kölyökarcú gyilkost bemutató Az angyallal, de végső soron egy lebilincselő mese, amit már azok is csak tovább szőni hajlandóak, akik akár el is árulhatnák, amit tudnak.

HIRDETÉS

A két film abban is nagyon hasonlít egymásra, hogy a trendekkel egyik sem sokat törődik. Épp ezért is lehetnek olyanok, mintha évtizedekkel ezelőtt készültek volna, jó és rossz értelemben is egyaránt. A történeti hűség szempontjából például nem rossz, hogy egyik alkotó sem próbálja az aktuális irányzatokhoz igazítani filmjét. Az már persze zavaró lehet, hogy a nők itt továbbra is csak az aggódó hátországot képviselhetik. Egy-egy kéztördelés, aggódó pillantás, esetleg soha-többet-nem-szólok-hozzád, ennyit látunk belőlük, de amikor a történelmet írják, akkor persze se hírük, se hamvuk. Ami persze nagyon is a valóságot tükrözi, sajnos. De a fikció legalább némiképp visszaadhatna többet azokból, akik mégis csak ott voltak, és próbálták kiegyensúlyozni azt, amibe férfitársaik rángatták őket és környezetüket.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,128lájkolóTetszik
2,850követőKövetés
18,900feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Szátokat befogni nem kell félnetek? – Magyar Hang-ajánló

Szűcs Tamás-, Kincses Gyula-, Nemény András- és Gera Marina-interjú. Mi lesz a színházakkal? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Ami elveszett, nem tér vissza többé

Két súlyosabb drámát néztünk a Netflixen. A hiány filmje a Keresem a testemet, de a Házassági történet is.

Nélkülem