HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Időgép Mansfeld Péte...

Mansfeld Péter: mártír volt, de másként

HIRDETÉS

Hatvan éve akasztották fel Mansfeld Pétert, aki hős volt – bár nem azért, és nem úgy, ahogy általában tudjuk. Kivégzésével példát statuáltak, egy egész, a forradalomtól megmámorosodott generáció szabadságvágyát törték le vele.

HIRDETÉS

Mansfeld Péter – Tóth Ilonával együtt – az 1956-os forradalom egyik ellentmondásos alakja. Úgy vált ’56 mártírjává, hogy a forradalom során nem követett el semmit. Olyasmit pedig később sem, amiért a legsúlyosabb büntetést érdemelte volna. De ki volt, és mit tett az alig tizennyolc évet élt esztergályostanuló?

„Még nőnie kell”

Budapesten született, szülei 1946-ig saját üzlettel rendelkező fodrászok voltak. 1950-ben elváltak, ezután fiuk rövid időre intézetbe került, de anyja hamarosan újra magához vette. Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett, és a különböző szakmai versenyeken jó helyezéseket ért el. 1956 októberében csatlakozni akart a Széna téri felkelőkhöz, de a harcokban nem vett részt: Szabó bácsi hazaküldte az akkor 15 éves, alacsony növésű fiút, azzal az indokkal, hogy neki még „nőnie kell”.

Mansfeld november 5-én Komócsin Zoltán MSZMP-korifeus apósa, Sobor Rezső vezetésével több fiatalkorú társával együtt a forradalom során eldobott, elhagyott fegyvereket gyűjtött a Rózsadombon. Ugyancsak Sobor biztatására mentek be Piros László volt belügyminiszter elhagyott villájába is, ahonnan kézifegyvereket hoztak el. A későbbi vádak szerint Mansfeldék ezeket a fegyvereket nem adták oda Sobornak, hanem elrejtették őket egy nyúlketrec alatt.

A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1957-ben barátaival együtt kisebb csínyek sorozatát követte el. Többek között egy KÖZÉRT-üzlet falára lekvárral felírták a rettegett három betűt: MUK!, azaz Márciusban újra kezdjük! Elkötöttek egy autót is, és addig mentek vele, míg ki nem fogyott belőle a benzin. Ezekért egy év börtönbüntetésre ítélték, de három év próbaidőre felfüggesztették.

Aztán 1958 februárjában tizenéves barátaival Mansfeld elhatározta, hogy fegyveres csoportot alakít. A fegyverekhez rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén akartak hozzájutni. Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, lefegyverezték, majd pénzt adtak neki buszjegyre, és szabadon engedték. A fiúk tervezték azt is, hogy kiszabadítják Mansfeld bebörtönzött sógorát, illetve bosszút akartak állni az ’56-osokat feljelentő besúgókon.

Az akkor tizenhét éves fiút 1958. február 19-én tartóztatták le. Első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával, amit azonban a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbított. Március 21-én kivégezték.

A börtönben keményedett meg

Több történészt is megkerestünk, ám sokan nem vállalták, hogy Mansfeld Péterről beszéljenek. Nem szeretnének ugyanis vitát gerjeszteni, mivel az ő alakja máig részben városi legendák révén él a köztudatban. Hős volt, de nem pont úgy és azért, ahogyan tudjuk.

Az addig meg sem említhető Mansfeld alakjának, tetteinek és halálának megítélése körül már a rendszerváltás hajnalán fellángoltak a viták. Már 1989-ben cikkek szóltak arról, hogy a 18 éves fiút nem ’56-os tetteiért, hanem „csak” az 1958-as cselekedetei miatt ítélték el. Eörsi László elhíresült írásában (Mansfeld Péter és kultusza, Népszabadság 2002. október 22.) kifejtette, hogy Mansfeld – a köré épített legendákkal ellentétben – a legkevésbé sem nevezhető tudatos szabadságharcosnak, és szerinte a hősteremtés bajnokai teljesen egyoldalúan mutatják be céljait, tevékenységét is. Úgy vélte, akkor vált a rendszer engesztelhetetlen ellenségévé, amikor a börtönben volt előzetesben, és valójában innen kezdődött a Mansfeld-ügy. Eörsi megírta azt is: legenda, hogy a kommunisták megvárták, míg a fiú nagykorú lesz, és csak akkor végezték ki. A történész azzal érvelt, hogy 1957. július 15-én hatályba lépett a 34. sz. törvényerejű rendelet, ami lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését.

Utóbbi állítást cáfolja lapunk megkeresésére Káhler Frigyes történész, akinek fő kutatási területe az 1945 utáni időszakban a jogrendszer felszámolása és a diktatúra eszközévé silányítása, különös tekintettel a koncepciós perekre.

A pócspetri rendőrhalál és az egyházi iskolarendszer szétverése | Magyar Hang

– Már az 1945-ös VII. törvény egyértelműen kimondta, hogy az állam- és népellenes vagy háborús bűnökért tizenhat éves kortól ki lehet végezni az elítélteket – magyarázza Káhler. – Ezt átvette az 1946-os VII. törvény is, amely egészen az első Büntető törvénykönyv 1961-es hatályba lépéséig érvényben volt. Ez egyébként sokkal tragikusabb, mint az, hogy valakinek megvárják a nagykorúságát, hiszen fiatalkorút küld a halálba.

Káhler Frigyes szerint a Mansfeld körül kialakult legendának arra az elemére sincs konkrét bizonyíték, amely szerint a hóhér szándékosan úgy hajtotta végre az ítéletet, hogy 13 perccel meghosszabbítsa Mansfeld Péter szenvedését.

– Egy biztos, nem az 1956-os tevékenysége miatt akasztották fel, hanem az 1958-as cselekedeteiért – foglalja össze a történész. – Miután vélhetően nem tudott arról, hogy a törvény szerint ő is kivégezhető, mindent megtett és magára vállalt, hogy mentse a tizennyolcadik életévét már betöltött Blaski Józsefet. A jogtörténelemmel foglalkozók nagy részének ez a meggyőződése. Én úgy vélem, Mansfeld Péter kora tipikus fiatalja volt, de vagányabb, gerincesebb, aki a végén szembekerült a rendszerrel is.

Káhler Frigyes szerint Mansfeld annak ellenére szimbolizálhatja a pesti srácok hősiességét, hogy nem közvetlen módon a forradalomban tüntette ki magát tevékenységével.

– Ezekben a fiatalokban hihetetlenül nagy szabadságvágy élt, ezért a hatalom sokukat megpróbálta magához édesgetni – mondja a történész. – Ez azonban általában nem sikerült. Mansfeld esetében sem. Ugyanakkor törekedni kell arra, hogy mindenkit a valóságnak megfelelően értékeljünk történelmi emlékezetünkben. Ez nem rombolja le, legfeljebb árnyalja a Mansfeldről alkotott képünket.

A világtalan szemtanú

Részben máshonnan közelít a kérdéshez Szilágyi Andor, a 2006-ban bemutatott Mansfeld című film rendezője. Ő 1982-ben anélkül írta meg 1956-nak emléket állító regényét, a Világtalan szemtanút, hogy tudta volna főhőse nevét. 1988-ban a kötet nyomdai előkészítése során kérdezte meg tőle egy nyomdász: ugye Mansfeld Péter tragédiáját dolgozza fel a történet. Mansfeld neve így az utolsó pillanatban került a könyv borítójára.

– Ettől a pillanattól vált számomra fontossá Mansfeld Péter személye, aki szerintem Tóth Ilonával együtt 1956 legszimbolikusabb alakja – mondja Szilágyi. – Kettejük sorsa mutatja be a leghitelesebben az akkori eseményeket. Ártatlan, többre, jobbra, szebbre méltó emberek voltak, akik a rendszer hálójába kerültek, és csak azért kellett meghalniuk, hogy a hatalom félelmet kelthessen és bemutathassa elszántságát, erejét. Ebből a szempontból még az életkoruk is fontos. Az elnyomók egy egész generációt céloztak meg könyörtelen üzenetükkel. Az élet kapujában álló, tettrekész és hevülékeny tizen-, huszonéveseket.

Szilágyi Andor úgy véli, 1956 mindmáig tart, nem zárult le a fegyveres harc végeztével, a kivégzésekkel és az amnesztiával.

Az élettelen testté váló Kádárné a Vígszínházban | Magyar Hang

– Az utcai harcosok becsületét még nem adták vissza – véli. – Péter öccse, Mansfeld László sem tudta soha feldolgozni azt, ami a testvérével történt, keze-lába reszketett, ha közeledett október. Nem is bírta el a szíve, pár hete itt hagyott bennünket. A márciusok pedig a családja életét darabokra tépő halálos ítélet emlékével teltek el. Sajnos mára teljesen egyet kell értenem vele abban, hogy 1956 lezáratlan története még nemzedékeken át mérgezni fogja Magyarország lelkét. Minden kivégzés még legalább három ember életét érintette közvetlenül. Így Péteré is. Az édesanyja sem tudta feldolgozni azt, amit a fiával tettek. Laci pedig tulajdonképpen a rendszerváltás után került bele abba a malomba, amely idén januárra végleg felőrölte a szervezetét. Csak annyit szeretett volna elérni, hogy a bátyja emlékét senki se gyalázza többé…

Szilágyi a film előkészületei alatt találkozott a per elsőrendű vádlottjával, Blaski Józseffel, akiben hihetetlen drukk volt amiatt, hogy vajon miről fog szólni a film, mi fog belőle kiderülni; neki személy szerint nagyon erős lelkifurdalása volt. Élt még a per ügyésze, Mátsik György is, ám őt nem tudták felkutatni.

– Utólagos okoskodásnak vélem azt, hogy Péter arra játszott volna a perben, mivel fiatalkorú, így nem kaphat halálbüntetést – mondja a rendező. – Egyáltalán ki gondolt volna kivégzésre azokért a dolgokért, amiket felróttak neki?! Hol élünk? A legsötétebb középkorban? Nem. A szocializmusban. Ahol tudvalevőleg legfőbb érték az ember. Hisz még a helyből pesszimista, kirendelt védőügyvéd, Gárgyán Tibor sem kalkulált ilyen súlyú ítélettel.

„Inkább tessék akasztani!” Mi igaz A tanúból? | Magyar Hang

Hozzátartozik az ügyhöz, teszi hozzá Szilágyi Andor, hogy a perben még az elrabolt rendőr, Vekerdi Elek is a fiúk mellett tanúskodott. Elmondta, hogy elrablói egy ujjal sem bántalmazták. (Nagy bátorságról árulkodó tanúvallomásáért ő is kegyetlenül meglakolt. Egyenruha viselésére méltatlanná nyilvánították, elbocsátották, megbélyegezték; munkanélküli lett, alkoholistaként halt meg.)

– Normális körülmények között egy-két év, jobb esetben javítóintézet lett volna a jogos ítélet – mondja Szilágyi. – A hatalom egyébként még egy ördögi cselekedetet elkövetett. Egy kecskeméti vetítés után könnyes szemmel odajött hozzám egy jól megtermett férfi, és elmesélte, hogy rendőrtanonc volt ötvenkilencben, és tagja annak az évfolyamnak, amelynek március 21-e alkalmából jelen kellett lennie Mansfeld Péter kivégzésén. És tőlem kért bocsánatot. Tőlem! Ezek után ki meri feltenni nekem a kérdést, hogy hős volt-e Mansfeld Péter?

A rendező szerint szégyellheti magát a magyarság, mert egyszerűen nem tud mit kezdeni a mártírjaival. Mansfeld és társai a néhány nap októberi szabadság ízétől örökre megrészegültek. Egyszerűen képtelenek voltak belenyugodni, hogy annak innentől vége.

Mansfeld Péter alakja, megítélése máig érzékeny kérdés. Pedig talán nem kellene annak lennie. Függetlenül attól, hogy tudatos szabadságharcos volt-e, vagy „csak” a hazug, kegyetlen kommunista elnyomást gyűlölő csibész. A kommunizmus áldozata volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,259lájkolóTetszik
1,995követőKövetés
15,216feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Be a pártba – Magyar Hang-ajánló

Gulyás Márton-, Döme Zsuzsanna-, Nényei Pál- és Krusovszky Dénes-interjú. Kórházból ukrán munkásszálló Újpesten? Egy Németországba költözött család története. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek