A századfordulón milyen higiéniai szabályok vonatkoztak a férfiakra és a nőkre? Mi köze volt a fűzőnek a nagylánnyá váláshoz, és a kerékpárnak a női emancipációhoz? A középosztálybeli lányok szüzességéért kiket zsákmányoltak ki a szexuális vágytól túlfűtött férfiak? Kiket hibáztattak a szifilisz terjedéséért? Hogyan árazták be a házassági piacra belépőket? Hogyan állapították meg a terhességet? Miért számított státuszszimbólumnak a dajkatartás? Az idős asszonyok miért váltak láthatatlanná a társadalom számára?
A fent megfogalmazott kérdésekre is választ ad Szécsi Noémi legújabb nőtörténeti kötete, a Lányok és asszonyok aranykönyve, amely a szépség, az egészség, a termékenység és a szexualitás kérdésköreit járja körül a századforduló időszakát vizsgálva. Szécsi Noémi nőtörténeti blogján, a Halcsontos fűzőn, illetve Géra Eleonórával közösen írt kötetei, A budapesti úrinő magánélete, valamint A modern budapesti úrinő kapcsán már többször kifejtette, hogy a századforduló nőjét teste alapján ítélte meg a társadalom, ahogy termékenysége is közügynek számított. – Kreatívnak kellett lennem, hogy megtaláljam a forrásokat, és hozzájussak a szükséges információhoz. Nyilván azért volt „hírzárlat”, mert sok tabu kötődött akkoriban a testhez. Míg a testi fogyatékosságokról ebben az időszakban nyíltan beszéltek, addig a szexualitásról mindenki mélyen hallgatott.
Manapság ez pont fordítva van. Ezt nem lehet jóként vagy rosszként aposztrofálni, a korral a tabuk mindig átalakulnak. A századforduló embere terjengősen tudta elemezni a kórságait, például hogy hol milyen váladékok távoztak a szervezetéből, miközben a lelki problémákról nem igazán szeretett megnyilatkozni, még a bizalmas kapcsolatban lévők sem írtak erről egymásnak, mert nem voltak meg hozzá a megfelelő szavak. A korabeli levelezésekből kitűnik, hogy latin vagy német szavakkal próbálják elfedni ezeket a dolgokat, és nemcsak itthon, az angolok például francia szóval fejezték ki, ha egy úrinő teherbe esett – mondja Szécsi Noémi, aki könyvében az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma feljegyzéseire támaszkodva a kamaszkortól az időskorig életkorszerűen követi végig a XIX–XX. század fordulóján élő nők életét, hogy egészségi állapotuk, termékenységük alapján miként rangsorolta őket a társadalom.
Olyan kérdések alapján árazták be a nőket, hogy tud-e szülni, hány gyereke van, alkalmas-e szoptatásra, mennyire bírja a fizikai munkát. És épp ez a női szemszög adja Szécsi Noémi írásának különlegességét, hisz olyan korról beszélünk, amelyben Madách Imre így határozta meg a magyar asszony helyét: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad, és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.”
A grófi családba született Hugonnai Vilma huszonöt éves koráig a társadalom által előírt normák szerint élte az életét, de ekkor olvasott egy cikket arról, hogy Svájcban engedélyezik a nők egyetemi tanulmányait. Hátrahagyva férjét és kisfiát Zürichbe utazott, tanulmányi eredményeivel hamar elismerést vívott ki magának a fiziológiai intézetben, majd a diploma után a zürichi klinikán kapott állást. Honvágya hazaűzte, de külföldi diplomáját nem fogadták el, hogy hivatását gyakorolhassa. Hugonnai Vilma megkerülve a törvényeket, szülésznői papírt szerzett, és bába asszonyként segítette a nőket.
Nemcsak szakmai, magánéletében is szembement a kor elvárásaival: újra férjhez ment, és Wartha Vince műegyetemi tanár-vegyésznek negyvenegy évesen szült egy kislányt. Két évtizedet kellett várnia, hogy diplomáját 1897-ben honosíthassa, jeles szigorlati vizsgáját követően avatták orvosdoktorrá. Ekkor még ő volt az egyedüli nő a végzősök között, de hamar többen is követhették, hisz 1895-től már a nők számára is engedélyezték az egyetemi tanulmányokat, bár egyelőre csak a bölcsészettudományi és az egészségügyi karon.
Pető Andrea: A nők testén keresztül jelent meg, hogy Magyarország elvesztette a háborút | Magyar Hang
A CEU oktatójának nemrég jelent meg a szovjet katonák által elkövetett második világháborús nemi erőszak kérdésével foglalkozó könyve. Interjú.
Szécsi Noémi szerint Hugonnai Vilma nem volt törvényen kívüli, de nem tartozott abba a közegbe sem, amelybe a kor tekintélyes orvosai. Abban a társadalomban eleve elképzelhetetlen volt, hogy egy nő orvos legyen, ők nem lehettek többek abban a leosztásban, mint bábák.
– Amikor törvényileg is engedélyezett lett, hogy a nők orvosi diplomát szerezzenek, már Hugonnai is bírt bizonyos megbecsültséggel, de arra a szintre nem juthatott el, mint férfi kollégái, akikhez ő is küldte azokat a betegeit, akik műtétet igényeltek. Gondolok itt például Tauffer Vilmosra, aki 1880-ban először végzett olyan császármetszést Magyarországon, ahol az anya és a gyermek is túlélte a beavatkozást – részletezi Szécsi Noémi, akinek az orvosi feljegyzések mellett a századfordulós irodalmi források is sokat segítettek a nők helyzetének megértésében. – A naturalizmus megjelenésével több olyan író is van, aki kifejezetten foglalkozik ezekkel a témákkal, de a sajtó is egyre több helyre tör be, és képezi le a társadalom működését, illetve megjelennek a tudományos orvosi ismeretterjesztő művek is. Ráadásul a hirdetésekből is sok mindenre lehet következtetni, ezekből derült ki például számomra, hogy a leszbikus nők, akik rejtőzködve éltek, így kerestek maguknak partnert.
A könyv gerincét Hugonnai Vilma szakmai hagyatéka adja. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Levéltárában őrzött feljegyzések, rendelési naplók, előadásvázlatok, életrajzvázlatok, hivatalos és magánlevelezések nem csupán Hugonnai saját helyzete miatt érdekesek, hanem segítenek megvilágítani, hogyan viszonyultak a nők a saját testükhöz, amely akkortájt egzisztenciájuk függvénye volt.
A feljegyzésekből kiderül, hogy Hugonnai Vilma nem fogadott el fizetséget szegényebb pácienseitől, de akkoriban sok orvos – hozzá hasonlóan – ezt elvként érvényesítette. Az orvosnő túlnyomórészt női betegeket kezelt, sokszor általános panaszokkal, de az esetek nagy többségében nőgyógyászati problémákkal, terhesség megállapítása céljából keresték fel őt. A korra jellemző eset, amelyet 1900. október 28-án jegyzett fel rendelési naplójába Hugonnai, és idéz Szécsi Noémi. „Egy friss házaspár kereste fel a doktornőt. Három napja esküdtek, pont ennyi ideje voltak nászúton is. Törökországból érkeztek, talán éppen a vonatról leszállva, szállásuk elfoglalása után rohantak az első orvoshoz. Egyikük sem beszélt magyarul, a férj németül tolmácsolta felesége szavait, akiről annyit tudunk meg, hogy a neve G. Humbertné, 22 éves (…). »Első közösülés erős fájdalmakkal járt, és azóta vérzik, fájdalmak nyugalomban, ha jár, hevesebb« – jegyezte fel a doktornő, aki az ifjú asszonynál a szűzhártya berepedését, gátrepedését és a sebek gennyes gyulladását állapította meg.”
Vajon miként reagálna ma egy orvos, ha ilyen esettel találná szemben magát? Feljelentené az orvos a férjet? Mi lenne a kötelessége? – teszi fel a kérdést Szécsi.
Egy másik hasonló eset, amikor egy szexuális vágyakkal küzdő özvegy fordult segítségért a doktornőhöz. Hugonnai, aki bár elfogadta a szexualitás létjogosultságát, egyértelműen rossznak ítélte meg idősebb korban annak megélését, fürdőkúrára küldi inkább a betegét, és azt javallja, önuralom segítségével küzdje le ezen érzéseit. Szécsi Noémi úgy véli, az idős nőkhöz való viszonyunk keveset változott ahhoz képest, hogy miként tekintettek rájuk a századfordulón. Még mindig nevetséges figurának számítanak, akiről gyorsan ítéletet lehet mondani. – Ha egy nő szexuálisan nem vonzó, és már nem is anya, akkor kicsoda? Megjelenik például a társadalmunkban az idősebb nők véleménye? Megtaláljuk őket a legbefolyásosabb nők listáján, fontos írók és politikusok közt? – mutat rá az írónő.
A Lányok és asszonyok aranykönyvéből az is kiderül, hogy a századfordulón a férfiak kizárólag szűz nőt voltak hajlandók elvenni, miközben ők bordélyházakban és a cselédeken élhették ki vágyaikat, de nemcsak férfiak, nők is kihasználták az alsóbb osztálybeli nők testét. – Nyilván a kortársak is tudatában voltak mindennek. Most sokszor tekintünk úgy erre a korra, mint a boldog békeidőre, de pár évtized távlatából, a kommunizmus idején még sokkal nyomatékosabban beszéltek a századfordulón bevett szokásként működő társadalmi megkülönböztetésekről – jelenti ki Szécsi.
A történelem segít kontextusba helyezni a jelent, így relatívnak gondolhatunk bizonyos dolgokat, amelyekre például romlásként vagy épp fejlődésként gondolunk. Sok olyan gyermekvállalással kapcsolatos kijelentést olvasni ezekben a történelmi forrásokban, amelyet akár valamelyik mai sajtótermékből is idézhetnénk. Csak néhány régi kifejezés jelzi, hogy nem ma születtek.
„Megígértem, hogy visszamegyek, s becsület is van a világon!" - Magyar Katalin, a hős diáklány | Magyar Hang
Mindössze tizenhat évesen halt meg a gimnazista lány, aki életeket mentett az '56-os forradalom idején.
Elvárások most is léteznek, csak átalakultak. A társadalmunkban elfogadott a normák figyelmen kívül hagyása, miközben konzervatív reneszánszként is tekinthetünk a jelenre, e kettő ellentmondásban létezik egymás mellett. Korábban például azt furcsállták, ha egy nő későn szült, ma azzal nem tudnak mit kezdeni az emberek, ha fiatalon vállal valaki gyereket, miközben létezik az a retorika, miszerint egy nő akkor teljes értékű, ha több gyereke van, azt pedig még ma is szinte képtelenségnek tűnik elfogadni, ha valaki úgy dönt, nem vállal gyereket. Örök kérdés egy nőhöz, hogy mikor szül vagy nem szül. A döntése, hogy él a természet adta lehetőségével, vagy sem, sokaknak szúrja a szemét. Talán csak az oldhatná meg a problémát, ha a férfiak is képesek lennének szülni, akkor már nem lenne létjogosultságuk ezeknek a kérdéseknek.
A Könyvesház rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a történelem érdekli, akkor Időgép rovatunkat érdemes figyelnie!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg november 1-jén!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a legfrissebb, 2019/51–52. karácsonyi dupla számban? Itt megnézheti!
