HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra Kritika Mesék, amelye...

Mesék, amelyek jól folytatódnak

HIRDETÉS

A jó mese olyan, mint az álom: elringat, biztonságos helyre visz és megtisztít. Olyan, mint az álom, mert beszél hozzánk: többet mond el rólunk, mint amennyivel szembesülni engedjük magunkat. Persze ehhez nemcsak jó mese kell, hanem: Az A Mese. A mi saját mesénk.

HIRDETÉS

Boldizsár Ildikó meseterapeuta ezeket segít meglelni, hogy azután a hősök útját végigjárva páciensei is kijussanak a sűrű sötét erdőből. Amihez nagy empátiára és sok tapasztalatra van szükség. Boldizsár Ildikónak mindez megvan. Így új könyvében, a Hamupipőke Facebook-profiljában sokakat kísér el tanácsaival: tétova tinédzser fiúkat, álarcok mögé rejtőző fiatal nőt, szerelmi háromszögben vergődő párt, bizalmatlanságok hálójában foglyul ejtett családot, életközepi válságba került, vagy éppen betegségből visszatérve az életét újra felépítő nőt, boldogtalan sikerembert vagy éppen gyászoló férjet.

A tisztásra kijutás azonban nagyban múlik az útkeresőn is: hiszen anélkül, hogy tudnánk, hol vagyunk most, miért és hogyan tévedtünk el és egyáltalán hova akarunk eljutni, sorsunk csak vég nélküli bolyongás lehet, ugyanazoknak a köröknek az ismétlése. Boldizsár Ildikó segít ebből kitörni: az esettanulmányok (melyeket páciensei beleegyezésével közölt) megmutatják, ahogy lépésről lépésre, óvatosan, mégis célirányosan jutnak el az emberek problémáik gyökeréhez és önmagukhoz. Először akár még sötétebb erdőn át: felismerve, hogy a mese gyűlölt, negatív szereplői is – akárcsak az álomban – mi magunk vagyunk. A nehézségeket legyőzve viszont – akárcsak a mesében – az életben is jutalom várja a főhőst: önmaga megismerése és megtalálása.

A mese gyógyító ereje

Boldizsár Ildikó a gyermekotthonoktól a kórházakon át a börtönök lakóiig a legkülönfélébb embereket vezeti át meséivel életük sorsfordító pillanatain olyan öngyógyító folyamatok beindításával, amelyekről álmodni sem mernénk. Interjú.

Boldizsár Ildikó nemcsak jó terapeuta, hanem jó író és tanár is. Ennek köszönhetően könnyen olvasható az emberi sorsok és mesepárhuzamosságaik összefutása. Rendkívül érdekes annak, akit érdekel a pszichológia, illetve maga az ember és emberi kultúra, ahogy a tudat alatti találkozik a tudatossal; évszázadok-évezredek mesébe foglalt tapasztalata a „modern” emberrel; a képzelet a valósággal. A könyv egyszerre szakmai és könnyen érthető. Ez volt a szerző célja is: tudásának átadása, bevezetés a meseterápiába, és kalauz akár a mesék általi öngyógyításhoz is. (De alighanem tanácsosabb először szakembert felkeresni.)

Boldogan élnek-e, míg meg nem halnak a könyv hús-vér hősei a meseterápia után? Az élet sokszor alakul úgy, hogy újra sűrű, sötét erdőbe tévedünk – de ki lehet onnan jutni. Főleg, ha az ember rájön: még ha a fordulatok egy része váratlanul éri is, a saját mesénket mi írjuk. Ha merjük. Különben mások teszik meg helyettünk – abban pedig nem fogjuk jól érezni magunkat.

Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja. Jelenkor, 3499 Ft.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 4. számában jelent meg, 2018. június 8-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül!

Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,241lájkolóTetszik
1,991követőKövetés
15,209feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Be a pártba – Magyar Hang-ajánló

Gulyás Márton-, Döme Zsuzsanna-, Nényei Pál- és Krusovszky Dénes-interjú. Kórházból ukrán munkásszálló Újpesten? Egy Németországba költözött család története. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nagy-Britannia: két választás között, zsákutcában

A brexit folyamata mostanra olyan bénultságot idézett elő az Egyesült Királyság kormányzati rendszerében, amilyenre a második világháború óta nem volt példa.