A sátorba űzött világsztárok esete Shawn Mendesszel

Fotó: Goo Goo Dolls

Deák tér nagyságú közhely, de minden ember életében vannak nagy pillanatok! Ezzel a mondattal akár kezdhetnék egy hollywoodi romkomforgatókönyvet is írni, de most gyorsan megnyugtatok mindenkit, mert nem azt fogom tenni. Csak egyszerűen elmesélek egy remek élményt, amire talán minden zenével foglalkozó újságíró vár, főleg akkor, ha épp fásultan nézegeti a fesztiválok line upjait, és azon gondolkodik, melyik bandáról írjon, ráadásul úgy, hogy az érdekes és egyedi is legyen lehetőleg. Hát, az ilyenfajta ihlethez azért élmények is kellenek, de sajnos ezek egyre ritkábbak. A fesztiválokra ugyanis a zenészek rövidített setlisttel érkeznek, a színpadképük sem egyedi és fazonra szabott, a hangzást meghatározó rövid zenekari beállásokról nem is beszélve. Mindemellett egy fesztivál szinte a folyamatos rohanás szinonimája, van vagy 25 színpad, ahol másfél óránként váltják egymást a csapatok. Ilyen körülmények között nehéz maradandót alkotni. Persze azért lehet!

Hirdetés

1995 óta – amikor is először betettem a lábam oda – született jó néhány maradandó szigetes zenei élményem; élőben láthattam Bowie-t, Sinead O’Connort, a Nine Inch Nailst, a Skinny Puppyt, a Nitzer Ebbet, a Madnesst vagy Iggy Popot, s most csak néhányat emeltem ki a nagy kedvenceim közül. S ahogy pergetem vissza a lelki szemeim előtt az eseményeket, egyre inkább azt gondolom, hogy a Sziget a fővárosunk egy nagyon fontos kulturális színtere volt és szerencsére maradt is. Persze változnak az idők, és ahogy egy apró ötletből, hatalmas Európa-szintű gigafesztivállá fejlődött Gerendaiék ötlete, azt jó néhány kollégámmal és barátommal együtt éltük át mi is. Szimbiózisban. S hogy ezt miért mesélem el? Hát pusztán azért, mert, ahogyan már említettem, 1995 óta zenei élményekre vadászunk nyaranta egy héten keresztül az óbudai szigeten. És vasárnap este sikerült elcsípni egyet. Egy maradandó zenei élményt!

Éppen Shawn Mendes, az egyébként kifejezetten tehetséges tinisztár adott andalító koncertet a nagyszínpadon, amikor is eszembe jutott, hogy egy amerikai, de már jó régen, 1986-ban alakult alter rock csapat a Goo Goo Dolls fog koncertet adni az A38 sátorban. Bevallom a Grammy-jelölt Irisen – az Angyalok városa betétdalán – kívül nem túl sokat hallottam róluk. Külsőségekben, zenéikben Alice Cooper és a Mötley Crüe közé soroltam őket anno, s nem is igazán foglalkoztam velük behatóbban. Sajnos! De nézzük csak sorjában.

A helyszín felé közeledve már feltűnt, hogy egyrészt egész sokan vannak a sátorban. Másrészt a fiatalok csipázzák az ötvenes nagyfaterokat, s kívülről fújják a fülbemászó refréneket… Szóval a buffalói csapat már a koncert elején remek hangulatot teremtett. Az erőteljes dobsoundot, a remek éneket és az érdekesebbnél érdekesebb gitárriffeket fülelve egyre csak azt mondogattam a mellettem állóknak, hogy menjünk csak beljebb, kicsit közelebb a színpadhoz. A halál laza énekes, Johnny Rzeznik viszonylag hamar bemutatta a közönségnek a banda magyar felmenőkkel is rendelkező basszerosát, Robby Takacot, ezzel megadva az alaphangulatot. Rzeznik azt is elárulta, hogy tulajdonképpen a zenekar egésze Európából kivándorolt családok sarja. És erre nagyon büszkék is. Na itt jött el az a pillanat, amikor tényleg komolyabban elkezdtem figyelni a zenekart. Egyrészt, mert nem tudtam mit is hallok néha, hol egy kis Springsteent, hol egy kis U2-t, hol egy kis David Gilmourt, olyan dob hangzással keverve, amit én szigetes koncerten utoljára körülbelül Bowie-tól vagy Prince-től hallottam… Craig Macinty nevét nem hiszem, hogy elfelejtem egyhamar, a maga 130 kilójával, egy kis dobszékén ülve, úgy hozta a hatnyolcadokat, hogy leesett a fejem, a pörölycsapás erejével hatott minden egyes leütése, ami annyira feszessé tette a csapatot, hogy a Robby Takac basszusjátékával kiegészült ritmusszekció nagymesteri munkát végzett. A mellettem álló zenész barátaimmal csak kapkodtuk a levegőt, ennyi örömöt egy zenekar játékában nagyon ritkán látni.

Goo Goo Dolls – Iris [Official Live Video]

The new album Boxes featuring the single “So Alive” is available now.

Na és a dalok. Tényleg hihetetlenül egyediek. Van egy olyan gyanúm, hogy Chris Martin a Coldplay zenei atyaúristene hallgathatott egy két fásultabb, kiégett éjszakáján már Goo Goo Dollst. Ellenben a zenekar is sok U2-t és Floydot szippanthatott magába. Olyanfajta eklektikusság a zenéjük, ami nagyon amerikai, de nagyon európai is egyben. Mintha a legjobb tőkékből kereszteznének egy különleges szőlőfajtát. De a dalokra visszatérve: 11 nagylemez terméséből azért van mit eljátszani. És volt is mit. Sorra jöttek a remekebbnél remekebb szerzemények, amit az átlag húszéves közönség simán megkajált, pedig a menüt a nagyfaterok főzték! Szerintem ennél nincs nagyobb elismerés egy zenekarnak, dalaik generációkon ívelnek át, hangzásuk nagyon modern; az indie rockkal és a soft rockkal pont annyira megfűszerezve, hogy ne csapjanak át popba, de ne is maradjanak a sötétebb tónusú zenék mezsgyéjén túl sokáig. Az énekben sem volt egy csepp kandesz sem. Rzeznik hangja 52 évesen is tökéletesen muzsikál.

Az 1998-as Dizzy up the Girl című albumuk – amelyen az Iris is található egyébként – volt a programadó az este folyamán, külön utánanéztem, de nem friss lemezmegjelenés miatt turnéznak világszerte, pusztán a legjobb dalaikat viszik a vásárba most jelenleg Európa nagy fesztiváljain. A banda egyébként nagyon profin állította össze az este dalait, a lírai szerzeményeik közé – amiket rendszerint Rzeznik egy szál akusztikus gitárral, érzelmeket átélve adott elő –, mindig egy-egy olyan dalt helyeztek el, amelyekben rengeteg életet, lüktetést lehetett felfedezni. Az együttes sound stage-e hatalmas terjedelmű, amit nyilván köszönhet a billentyűsüknek és a gitárosaiknak is. Tényleg öröm volt hallgatni, hogy mekkora teret töltenek be pozitív, életigénylő zenéjükkel. Néha eszembe jutott a gitárosuk effekt játékát hallva, hogy az mennyire tetszene például The Edge-nek is a U2-ból, vagy akár Gilmournak, hiszen egy-egy dalban a Take it back című Pink Floyddal riffjeit és a U2 I’m still heaven’t found című slágerének a momentumait véltem felfedezni, persze nem úgy, ahogy a felsorolt csapatok játsszák, csak egy picit emlékeztettek rájuk, dallammenetüket tekintve.

Egy szomorú filmet hozott magával Lana Del Rey

Egy film noir kellős közepébe csöppenhettek azok, akik kilátogattak a Sziget Fesztiválra

A hatalmas sátorban félelmetes hangulat uralkodott. A fesztiválozók énekét az építmény falai döbbenetes erővel verték vissza szerteszét a térben, szinte megkétszerezve ezzel a hangerőt, ami amúgy sem volt csekély. Néhány szerzeményt kiemelnék: a Here is gone, a Free of me, a Sympathy, a Better days és a Broadway, az Irisről nem is beszélve, egy talán méltatlanul alulértékelt zenekar remekművei.

Hirdetés

Egy olyan zenekaré, akik tényleg élőben a legjobbak. Dalaik annyira erősek, hogy teljesen méltatlan, hogy a fesztivál csak egy sátorba száműzte őket. Értem, hogy a fiataloknak már talán öregek, de könyörgöm, ez a csapat egy tőről metszett nagyszínpados formáció, tele világsláger szintű dalokkal. Sírtam amiatt, hogy egy semmitmondó – szegény ember Madonnája 1984-ből – Dua Lipa helyett nem lehetett volna egy cserét kieszközölni velük. Már csak amiatt is, mert ki tudja, mikor járnak erre legközelebb. Mondjuk az biztos, hogy én ott leszek.

Az Irisszel befejezett hangverseny olyan elementáris erejűre sikeredett, hogy azt visszaadni szóban nem lehet! Percekig tanakodtunk a koncert után, hogy a Goo Goo Dolls, hogyan tudott a „b” kategóriában maradni ilyen tehetséggel, profizmussal, alázattal!? Nehéz megfejteni ezt a kérdést. Nem is töröm a fejem ezen tovább, próbálok minél többet elraktározni a látottakból, hallottakból, hiszen a zene univerzalitása ismét megmutatta, hogy az új dolgokra való nyitottság hatalmas személyes katarzisokat képes generálni. Köszönöm a Goo Goo Dollsnak ezt a felejthetetlen, forró hangulatú estét. És külön köszönet a Sziget szervezőinek is az ötletért, hogy Magyarországra hozták őket. Az ilyen spontán találkozásokból mindig érdekes dolgok születnek, figyeljünk tehát jobban a muzsika hangjaira…

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.