Bajt hoz a kamatemelés

Bajt hoz a kamatemelés

(Forrás: Pixabay)

Az egyre jobban elfutó inflációt csak a kamatok emelésével képes lassítani a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ami nem sok jót jelent a hitelt felvevőknek. Legalábbis azoknak, akik változó kamatozású kölcsönt vettek fel. A jegybank adatai szerint a lakáshitelek 35 százaléka még most is ebbe a kategóriába tartozik.

– A hitelkamatokat nem a jegybanki alapkamat, hanem az egyhetes betéti kamathoz kötött budapesti bankközi forinthitel-kamatláb, azaz a három hónapos Bubor határozza meg. Az egyhetes betéti kamaton – ami hosszabb ideje együtt mozgott az alapkamattal – most jelentőset, 70 bázispontot emelt a jegybank. Így amíg az alapkamat 2,1 százalékon áll, az egyhetes betéti kamat 2,5 százalékon, a hitelek alapját meghatározó Bubor értéke pedig 2,51 százalék. Ez azért lényeges, mert a bankok hitelajánlataiban mindig úgy adják meg egy hitel kamatának értékét, hogy Bubor+X százalék – elemezte a helyzetet Virovácz Péter, az ING Bank elemzője. A szakértő szerint az alapkamat és vele együtt az egyhetes betéti kamat még hónapokig emelkedni fog, ami azt jelenti, hogy a 3–6–12 hónapos kamatperiódusra kötött hitelszerződéseknél folyamatosan nőni fognak a törlesztőrészletek. Várakozásai szerint valahol négy százalék körül állhat meg az egyhetes betéti kamat értéke, tehát nagy mértékben emelkedik még, ami a hitelkamatokat is magával húzza majd.

• Mennyivel emelkedhetnek a törlesztőrészletek?
• Mivel lehet elkerülni a kamatok folyamatos emelkedését?
• Mire kell figyelni a hitelkiváltáskor?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!